A Vargyas-dosszié I.: Esztergomi anziksz

A vargyasi Daniel-kastélyt 2005-ben vásárolta meg 300 ezer euróért Esztergom városa. A tervek szerint a 18 hektáron elterülő ingatlanban – jelentős beruházás után – a 700 kilométerről érkező esztergomi polgároknak kellett volna magukba szívniuk az ősfás park és a népi fafaragászat szépségeit, megpihenve székelyföldi kóborlásaik közben. Hét év telt el a tranzakció óta, a kastély falai mállanak, a tető ázik, a gondok hónapok óta hiába várja a bérét. Onagy Zoltán és Tasnádi-Sáhy Péter riportsorozata, első rész.

„A dolgok általában a helyükre kerülnek,
de nem mindegy, hányan döglenek bele.”

Görög Imre

A Krisztus utáni 2012. év végén, karácsony előtt egy nappal a természet megkegyelmez a városnak, hótakaró borul Esztergomra. Nyilván együtt imádkoztak a katolikusok, a reformátusok és az unitáriusok, hogy a rövidesen megszülető kis Jézus a jászolból ne lássa a (túl) nagyot álmodó Meggyes-éra által hátrahagyott háborús romokat. És lőn. A hófehér paplan jótékonyan elfedi a tengelytörő utakat, a szétbombázott Fürdő szálló ablakaiból integető fűzfákat, a tankcsapdára emlékeztető fizetős Bástya-parkolót, a két, torzónak maradt hotelt a Prímás szigeten, az árterületre süllyesztett mélygarázst, a különös Széchenyi teret. A hóval teli kátyúk közt sisonkázó esztergomiak lemondóan csettintenek a nyelvükkel: ha városuk útjai jórészt pőrén maradtak is, a pokolhoz vezető gyorsforgalmit bizonyára hézagmentesen borítja a jó szándék fantázianevű díszburkolat.
A sors végtelenül fanyar humorára igencsak jellemző végkifejlet lenne, ha pont ez a bizonyos jó szándék döntené végromlásba a települést, amely rengeteg rosszindulatú támadást átvészelt már. Rákosi a szomszédos „tisztességes kis bányászvároshoz”, Doroghoz akarta csatolni Dózsafalva néven, a bazilikát pedig beletúratta volna a tervezett Duna-erőmű gátjába. A pártállam idején a szűkös mozgástérrel bíró patrióták szemrebbenés nélkül kellett végignézzék, hogy az MSZMP dilettáns építészei lerombolják a történelmi belvárost, részben lakótelepre cserélik a dualizmus idején épült központot, a városnak „háttal álló” hatalmas áruházat és elképesztő méretű pártházat építenek.
A lakosság, talán a hosszan elfojtott jogos indulatok pusztító hatása következtében, 89 óta rációt messze kerülő kuruc mentalitással viszonyul a nagypolitika aktualitásaihoz. Jóllehet az első szabad helyhatósági választásokon a „múltat eltörölni” lázában égő város az Antall József-nagykoalíciós kereszténydemokrata Könözsy Lászlót választja meg polgármesternek, de utána többször a regnáló párttal szemben szavaz, már Könözsyt is (aki aztán zavaros ügyletei miatt egészségi állapotára hivatkozva 1999-ben kénytelen lemondani) az MSZP–SZDSZ-koalícióval szemben újrázzák. És bár a kilencvenes évekre még nem jellemző, hogy a kormánnyal szemben álló pártok önkormányzati vezetői és települései kimondva a maradék elv szerint jutnak támogatáshoz, az eredmény mégis nyilvánvaló, a szomszédos Dorog látványos fejlődésnek indul a Horn-kormány alatt, felhalmoz, raktároz és előz, míg Esztergom látványosan marad, ahol volt. A két ellenséges szomszéd vár viszonyára jellemző a következő összehasonlító kör-e-mail egy karácsonyi üdvözlőlapon: „Minden esztergomi, csecsemőtől az aggastyánig 794.608 forintos adóterhet kénytelen cipel. Dorogon az összeg: 162.887 forint.” De ez későbbi eredmény. Tartsuk a kronológiát.
A 1998-as parlamenti választásokat, különös násztánc után, megnyeri Orbán Viktor és Torgyán József nem várt koalíciója. Meggyes Tamás időközi választásokon veszi át a várost (1999. november 9.). 2000 márciusában a hatalmat gyakorló Orbán–Torgyán-kormány bűvöletében az örök ellenzékiségből megtérő esztergomiak teljes ciklusra polgármesternek választják. 2002-ben megismétli, begyűjti a szavazatok 54,79%-át. Minden támogatás kézben, hogy egy város „merjen nagyot álmodni”. És az álmok, hogy Esztergom a Duna-kanyar gyöngyszeme, a pannon puma nagyot ugró mintapéldája lesz, szárnyra kelnek, a város készen áll a befogadásukra. A nagy víziók végül rémálomba fordulnak, a siker felé dübörgő menet ablakon kihajigált forinthegyeket, félbehagyott beruházásokat, rothadó örökséget hagy maga után.

Séta a dzsungelben „Magam és az esztergomiak is büszkék vagyunk arra a programra, amelyet Gyarapodás programjaként készítettünk azért, hogy Esztergom élhető és sikeres várossá váljon. Az utóbbi 10 év programelemeit átolvasva azt érezhettük, hogy sokat végeztünk el, de még nagyon sok feladat áll előttünk” – büszkélkedik a polgármester honlapjának Tények 2000–2010 névre keresztelt aloldala Meggyes tizedik hatalomban töltött évében. A 343 tételesre duzzadt álomlistában meghökkentőnél meghökkentőbb blokkokat tüntet fel eredményként.
Közbevetőleg egy laza analógia: Lázár János – Orbán Viktor egyik kedvence – Hódmezővásárhelyet adósítja el hasonló mértékben az „elmúlt nyolc évben”, mégis minden más. Lázár húszévesen, egyetemi tanulmányai mellett, 1995-től a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal jegyzői irodájának gyakornoka. Amikor Esztergom majdani polgármestere kocsmát nyit és pattogatott kukoricát gyárt, Lázár a nagy mágus Rapcsák András polgármester személyi titkára, 1998-ban az országgyűlési és a polgármesteri kampányok egyik szervezője, valamint a Páneurópai Unió hódmezővásárhelyi szervezetének ügyvezető titkára. 1999–2000-ben az Országgyűlés Hivatalának alkalmazásában a képviselő-polgármester parlamenti titkára. Lázár tudja, merre nyílnak az ajtók. Olyan mester mellett tanulta a polgármester szakmát, a dolgok áttekintésének kötelező folyamatát, akitől kevesebb tehetséggel is jól ragad a tudás. Márpedig a meglévő ismeretanyag, háttér-információk rutinos felhasználása a politikus legfőbb erénye. Amikor egy Lázár-típusú vezető álmodik, a ráció és az önös érdek – ami ugyan kifoghat az emberen néha – irányítja az álmokat. Amikor olyan vezető álmodik, aki „nem tudja, merre nyílnak az ajtók”, maradnak a vágyak, az önös érdek és a szerencsésen vagy szerencsétlenül választott tanácsadók. Aki nem ért semmihez, aki vegytisztán és elhivatottan politikus, azt rosszul választott emberei könnyen megsétáltatják a dzsungelben, ahonnan aztán vagy vezet ki ösvény, vagy nem.
Az esztergomi dzsungel elég jól feltérképezhető a Gyarapodás programként emlegetett lista alapján. Az egyik legveszélyesebb ingovány, a térképen élményfürdőként jelölt négymilliárd forintos beruházással létrehozott mocsár, gyakorlatlan szemnek is elsőre feltűnik, évi 300 milliós veszteséggel torpedózza a költségvetést. Tulajdonosai úgy váltják egymást, mintha a cserekereskedelem korát élnénk. Négymilliárd forint durva összeg egy olyan harmincezres kisváros számára, ahová 19. századi utak vezetnek Kádár-kori minőségben, és amelyben 10-12 fős magánmotelek jelentik az elszállásolás lehetőségét. Ekkora summát érdemes rentábilisan befektetni. Kerülendő az olyan gyógy- és élményfürdő beruházás, ahol az üzlet velejét képező matériát, a vizet világpiaci gázzal kell elfogadható hőmérsékletűre felfűteni, főleg, ha alig egy kilométerre a párkányi konkurencia bejáratott létesítményt üzemeltet. A fideszes önkormányzatoknál, ahol 2002 és 2010 közt úgy nőttek ki a fürdők, akár a gomba, a 2010-ben meghirdetett „munka alapú Magyarország” koncepciójával szemben még szolgáltatás-központokban gondolkodtak, sokszor nem piaci alapon. „Érdemes lenne átvilágítani a veszteséges fürdők működését, újragondolt tervekkel és a szükséges fejlesztésekkel szinte mindegyik létesítmény pénzügyi helyzete rendezhető lenne” – mondja Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke. Szerinte több, ma már sikeres fürdő esetében volt szükség utólagos átvilágításra, illetve kiegészítő beruházásokra. Ezekkel ki lehetett javítani a hibákat, nőtt a vendégforgalom és javult az eredményesség – tette hozzá, példaként említve a sárvári és a gyulai, illetve a harkányi gyógyfürdőt is. Csakhogy ez Esztergomban aligha működik. Az új fürdő építésekor elmaradt előkészítés, tervezés, kapacitásfelmérés, technológia és üzemeltetés összehangolása, jó marketing, megfelelő árképzés nem pótolható. Az épület áll, növeli a város adósságát, utólagos beruházásokra nincs pénz. Vancsura szerint nincs jobb üzlet a világon, mint élményfürdőt építeni, minthogy 10-15 év alatt nyolcvanmilliárd befektetéssel évente 50 milliárd hasznot termel! Ilyen jó üzlet még nem volt a világon! Ha úgy számoljuk, hogy évi 300 milliós veszteség napra bontva 822 ezer forint, vendégenként (2000 forintos jegyekkel) mindösszesen 411 fürdőlátogató, megoldhatónak tűnik. Az országos büdzsének ez a háromszáz fél tüsszentés, ha Esztergom fontos volna miniszterelnök díszpolgárának, Orbán Viktornak. De nem az.
A súlyosan veszteséges, hol kinyitó, az adósságok miatt hol bezáró élményfürdővel szemben torzó áll. Megkezdett, de be nem fejezett szálloda szürke tömbje a Prímás szigeten ott, ahol minden közepes árvíz két méter magasságig vonja be sárral az orgonabokrokat, a törvényszerűen hatévente érkező nagy árvíz három méter alatt nem áll meg. Az ártér egyébként is a Meggyes-trojka kedvelt fejlesztési területe volt: itt található az egyik beázásból másikba renovált Sportcsarnok (ma Pézsa Tibor Sportcentrum), a zeneiskola, a főiskola gyakorló általános iskolája, a könyvtár. A torzó-szálloda alatta mélygarázsok. 1,6 milliárdért vette meg az előző városvezetés hozomra. Nyilván okkal. De nincs miből fizetnie. Az elképesztő pozitúrát színesíti, hogy az a városvezetés, mely mindent tud és mindent lát Esztergomról, szavatossági pert indít, miután az építmény beázik. A mélygarázs, nem meglepő módon, évi 16 milliós veszteséget termel. Tétényi Éva, a romokat és az alájuk temetett mutyikat cerberusként őrző Fidesz-frakcióval folyton hadilábon álló jelenlegi független polgármester szerint a beruházás 105 év alatt sem térülne meg.
A Gyarapodás programja című városlátkép-kötet 29. oldalán, a felsorolás 69. pontjában a szerkesztő említésre érdemes feladatnak tartja „a helyi járatok a vonatok indulási és érkezési idejéhez igazítását”. Minthogy a gyakorlat szerint az utas éppen ötvenöt percet várakozott az óránként induló járatra. Az ígéretet olyannyira sikerült teljesíteni, hogy az esztergomi helyi buszjáratok megszűntek, volt, nincs. A tömegközlekedés nélkül maradt esztergomiak miniszteriális, egészségügyi koncepciót gyanítanak a lezárt történet mögött, amiben lehet némi ráció, az előző városvezetés minden települést lóhosszal megelőzve vezette be a heti öt testnevelési órát, az akkori „egészséges ifjúság” jelszóból könnyen levezethető a „Gyalogló város, egészséges város” szlogen.
Az álomgyár finanszírozására az egyre jobban eladósodó település 12,6 milliárd forintnyi svájci frankos kötvényt bocsátott ki. „Egyes kötvénykibocsátásokkor nem jelölték meg a felhasználás célját, egy 4,5 milliárdos kötvényt pedig úgy bocsátottak ki, hogy az önkormányzati törvény előírásait megsértve négy úgynevezett korlátozottan forgalomképes ingatlant is felajánlottak fedezetként; ezek egyike a város balatoni gyerektábora volt. A város négy év alatt sem készült fel rendesen az európai uniós források, támogatások fogadására. Az önkormányzatnál nem volt vezetője a belső ellenőrzésnek, a költségvetésben az államháztartási törvényt megsértve vett figyelembe a hiányt módosító bevételként és kiadásként finanszírozási célú pénzügyi műveleteket” – állítja az Állami Számvevőszék jelentése.

Távoli szépség A sikerszériát viszont ilyen apró porszemek nem akaszthatják meg, az esztergomi fejlődés a nemzettest szakajtott részeit sem hagyhatta érintetlenül. Ezzel el is értünk az egyik legbosszantóbb, a határnak erről az oldaláról nézve legfájdalmasabb tételhez a végrehajtó kalapácsa alatt; ezt a lassan aukciós listává alakuló Gyarapodás program 329-es számon jelöli: „Vargyason az Önkormányzat kastélyában szálló kialakítása.”
Így történik. A reneszánsz stílusú Dániel-kastélyt és az arborétumot 2005-ben 300 ezer euróért Daniel Polixena bárónőtől vásárolta meg Esztergom városa. Az abszurditás határát érintő döntést minden oldalról kénytelen értelmezni a városvezetés és szűk környezete, mert a nép, a hívő választópolgár agyában nehezen tör át, ugyan mi szükségük lehet (avagy kinek lehet szüksége) egy hétszáz kilométerre lévő ingatlanra. Mindenki megszólal, még olyan elkötelezett önkormányzati szereplők is, akiktől leesik az olvasók álla: „Olyan környezet ez, ahol a magyarországi emberek minden bizonnyal jól érzik majd magukat, ezért remélem, hogy az esztergomiak és a vargyasiak között jó kapcsolat alakul ki” – nyilatkozza az esztergomi önkormányzat kertészeti referense, Borsodi Zsófia. Véleménye szerint a magyarországiak számára vonzó a vidék szépsége, a vargyasi bútorfestés és népi fafaragászat is. „Ezeket a szépségeket meg kell mutatnunk az otthoniaknak is.” Az esztergomi polgár köztudottan olyan jól van anyagilag eleresztve, hogy visszafoghatatlan vágyat érezzen 1400 kilométert utazni, hogy beszívhassa a cukorjuhar, szomorúkőris, szürkenyárfa illatát.
De akad más értelmezés is Vargyas ügyében. A hírhedett kettős állampolgárságról szóló törvényről tartott 2004. decemberi népszavazás Magyarországon bedől, de Esztergomban érvényes. Az önkormányzat úgy vélelmezi, a szavazópolgár egy füst alatt arra is szavazott, hogy engesztelje ki és támogassa a mélyen megsértett határon túli magyarságot. Nosza, megvásárolták a vargyasi kastélyt (nem mellesleg testületi döntéssel a város kisegíti Tőkés püspököt egymillióval). „Olyan együttműködés körvonalazódik, amelyből mind az esztergomiaknak, mind a vargyasiaknak haszna, ezen belül is leginkább az emberi kapcsolatok bővülése származik” – vázolta derűsen a polgármester. „Esztergomban a polgárok több mint negyede bólintott rá a kettős állampolgárságra. Első magyar királyunk városában az önkormányzati testület rendelete értelmében Esztergom minden határon túli magyart tiszteletbeli polgárának tekint – aki az esztergomi önkormányzathoz fordul, annak Szent István szülővárosa átadja a címet elismerő dokumentumokat is.” Az MSZP–SZDSZ ellenében elvesztett 2002-es választások utáni években – melyek, mint közismert, „a haza nem lehet ellenzékben” lózung jegyében teltek – nehéz igaz hazafinak lenni. Igaz, 2005-öt írunk, igaz, a következő esztendőben választások, 2006-ban minden „tudatos választópolgár” aranyat ér tiszta súlyban.
Ám a vásárlás legpublikusabb, leggyakrabban elhangzó értelmezése, hogy az erdélyi kirándulások során bázisul szolgáljon az esztergomi diákok utazásaihoz. Amit a legelvakultabb Meggyes-ellenző is elfogadhat. Kár, hogy nem figyelmeztette senki a stábot, hogy nincs miért ragozni, a kastély a fiataloké, az Erdély-barát utazóké, ez a sziklaszilárd érv az egyéb magyarázatok fényében csak devalválódik. Ha a költségek és a távolság dolgában kérdés adódik, könnyen magyarázható. De ekkoriban keményen megy a szekér, dől a lé, hitelt árad hitelre. A főnök ráült a városra. A szavazók egyetlen feladata, hogy szavazzanak rá, mert nála az igazság.
Pedig ez már a múlt évtized közepén sem így állt, pontosabban sokkal árnyaltabb volt ennél, amit a Forsense közvélemény-kutató cég 2006 júliusában 507 esztergomi lakos bevonásával készített felmérése is mutat. A város helyzetét az országos átlagnál jobbnak, de már korántsem rózsásnak értékelik, az előbbi 48, utóbbi 31 pontot kap a százból. Ha a város fejlődését hosszabb távon mérik, a kép kedvezőbb. A válaszadók 51%-a szerint többet fejlődött Esztergom az elmúlt 10 év során a hozzá hasonló városokhoz képest.
A megkérdezettek körében a helyi fejlesztések, beruházások közül különösen nagy volt a támogatottsága a Várhegy és a Bazilika díszkivilágításának. A legnagyobb elutasítottság a vargyasi kastély megvételét övezi, még úgy is, hogy a megkérdezettek fele még csak nem is hallott az ügyletről, és az elmúlt hét évben egyetlen esztergomi diákcsapat sem járt Vargyason.

A riportsorozat a Göbölyös József "SOMA" Alapítvány támogatásával készült.