A meddő méregpora

2012. 01. 17. 15:06

Két veszélyes tájseb, a rézkitermelés nyomán megmaradt és kiszáradt ülepítő tó keseríti meg az emberek életét a Krassó-Szörény megyei Újmoldova térségében, ahol a Duna eléri Romániát. A veszélyes anyagokat tartalmazó por a közeli szerbiai településekre is eljut, s terjedését a felelős cégek, illetve a hatóságok évek óta nem tudják megállítani. Tasnádi-Sáhy Péter riportja az Erdélyi Riport 2011/27. számából.

 

Érdekes lenne kikutatni, hogy min múlik pontosan egyes események, történések médiavisszhangja. Gondolok itt arra, hogy ma például az egyik magyar kereskedelmi televízió esti híradójában részletes tudósítást nézhettem végig Európa legidősebb sziamangja, egy élemedett korú majomhölgy találkozásáról orvosával a nyíregyházi állatkertben, valamint egy riporter hosszasan bizonygatta, hogy mily nagy szerencsében részesült a Gáspár család büszkesége, Evelyn, amiért tegnap este néhány percet eltölthetett a Rihanna nevű énekesnővel a színpadon, annak budapesti koncertjén. Távol álljon tőlem, hogy a fenti hírek világrengető mivoltát kétségbe vonjam, de mégiscsak furcsa, hogy míg ilyen és ezekhez hasonló eseményekről lelkesen tudósítanak nagy nézettségű, hallgatottságú, olvasottságú médiumok, addig a határon átnyúló környezetvédelmi botránnyal fenyegető ómoldovai rézbánya ügye nemhogy a nemzetközi média figyelmét nem keltette fel, de még a magyar orgánumok ingerküszöbét sem érte el, csendben meghúzza magát a román hírközlés berkein belül. Pedig a többéves múltra visszatekintő témában igazán van miről mesélni, bár a 2006 decemberében üzemen kívül helyezett bánya Tãuºani, illetve Boºneag névre keresztelt, meddőhányóvá szikkadt ülepítő tavai – Európában egyedülálló – összesen 120 hektáros területüknél fogva sajtósoknak „képileg is eladják magukat”, a rendelkezésre álló igencsak meghökkentő adatokat akár figyelmen kívül is hagyhatnánk. Mintha nem is a Földön, hanem valamelyik távoli bolygó felszínén járnánk, egy tudományos-fantasztikus film díszletei közt, de minimum valamelyik közép-ázsiai sivatagban, egy mérsékelten katasztrofális kimenetű atomháború után. Ameddig a szem ellát, a szürkésfehér por monoton sivárságát csak a mesterséges tavak évek óta nem dohogó szivattyúrendszeréhez tartozó vastornyok törik meg, nem éppen festői módon. A táj világvége-hangulatából fakadó szorongásomat fokozza az elhagyott, csupa rozsda érczúzó látványa. Nehéz elhinni, hogy a 85,8 millió tonnásra tervezett maximális kapacitásnak alig 20 százalékát használták csak ki, mivel a 2006-os bezárás idején mért adatok szerint „csupán” 16,8 millió tonna meddőhomok borítja a területet, átlagosan 10-15 méter vastagon.

 

Száll a meddő

 

A mostanra nagyrészt tönkrement szivattyú-telepet, havonta 40 ezer köbméter vizet kellene átpumpálnia a tavakon.

A két tónyi bányászati hulladék önmagában még nem kellene feltétlenül szenzációt keltsen – az emberiségnek már ennél sokkal látványosabb sebeket is sikerült ütnie a Föld felszínén –, ha a területet 1995 júniusa óta hasznosító, évek óta felszámolás alatt álló tulajdonos, a Moldomin üzemeltetni tudná a meddő nedvesen tartásához nélkülözhetetlen, mostanra nagyrészt tönkrement szivattyútelepet, melynek havonta 40 ezer köbméter vizet kellene átpumpálnia a tavakon. Mivel az ehhez szükséges összeg nem áll rendelkezésre, így az időről időre feltámadó, akár hetekig is fújó szél finom porral borítja a környező településeket, mezőgazdasági területeket és legelőket, jelentős ökológiai, egészségügyi és gazdasági károkat okozva.
Pedig a Lokva-hegység déli peremén található Újmoldova (Moldova Nouã, korábban Boºneag), illetve a jelenleg közigazgatásilag hozzá tartozó Ómoldova (Moldova Veche) korábban büszkeségre okot adó nemzetközi hírnévre is tett már szert. A római idők óta jelentős réz-, vas-, ezüst-, arany- és ólomlelőhelyen (jóllehet a mai értelemben vett bányászat csak 1775 körül kezdődött) egyedülálló módon nyolcvanféle másodlagos rézásványt azonosítottak, és itt találták meg a Földön elsőként a cianotrichit nevű ásványt is. Korábban a nagyon értékes, magas réztartalmú kupritot bányászták, az utóbbi időben viszont a réz- és molibdéntartalmú porfíros érctelepek kiaknázása zajlott, nagy külszíni fejtésekben, ahonnan az ércek azonnal a feldolgozókba vagy a Duna közelségéből kifolyólag hajóra kerültek külföldi értékesítés céljából.

 

Virágzás, csőd

 

Ennek az új, felfutó, államilag erőltetett érckitermelésnek köszönhetően a település 1956-ban városi rangot kapott, azon városok csoportját gazdagítva, amelyek egyetlen iparágra épültek, városi rangjukat sem egyéb gazdasági, sem kulturális szempontok nem indokolták. Újmoldova lakóinak száma négy évtized alatt közel ötszörösére nőtt, elérte a 16 ezer főt. A folyamatos felemelkedés 1989 után szakadt meg, amikor is a bányaipar szerkezeti átalakítása miatt a foglalkoztatási ráta 80 százalékkal visszaesett. Ez a következő időszakban a lakosságra is visszahatott, így 1990 és 2002 között a lélekszám több mint negyedével megcsappant. A hanyatlás okán az állam sok más, hasonló helyzetű térséghez hasonlóan ezt a területet is hátrányos helyzetű övezetnek jelölte ki, melynek sajátossága az volt, hogy a vállalkozások, melyek a településen működtek, jelentős adó-, illetve vámkedvezményekben részesültek. Valószínűsíthetően ennek köszönhető a bányászati tevékenység 1995-ös újraindítása; az ezredforduló után viszont a kedvezmények – EU által forszírozott – megvonásával a kitermelés veszteségessé, fenntarthatatlanná vált, és a cég 2006-ban csődöt jelentett.

 

Túllépett határértékek

 

 

2007-ben a Moldomin többségi részvényeit felvásárolta a Cupromot és az Ipronefet takaró Energo Mineral konzorcium, és a szerződésben vállalta, hogy a bányászat újraindításába befektet 120 millió eurót, illetve 350 új munkahelyet teremt. Ebből máig semmi sem valósult meg.
A terület az infrastruktúrával együtt csak amortizálódott, ahogy ez a jó öreg entrópia elvéből következően lenni szokott, az ülepítő tavak pedig kezelés híján kiszáradtak. Ennek tulajdoníthatóan 2008 májusában a nagyon finom szemcsés por, a feltámadó erős szél hátán utazva, ellepte a környéket. A lakosság szerint ilyen jelenség már harminc évvel ezelőtt is előfordult, de akkor nem volt ennyire nagymértékű a szennyeződés. Most vastagon beborította a házakat, illetve a földeket, kiégette a veteményeket, bejutott a gépekbe, valamint sokszor lehetetlenné tette, hogy az emberek kilépjenek az utcára. A lakosság naponta kémleli: merről fúj a szél, a helybeliek elmondása szerint hiábavaló próbálkozás a porfelhő ellen védekezni, hiába tömködik be az otthonuk ablakait, bejáratait, huzamosabb erős széljárás esetén a lakásuk is megtelik a mérgező anyaggal. Olyankor kísértetvárossá válik a település, a meddők felől érkező „áldás” sűrű szürke felhőbe borítja az utcákat. A kimerészkedők arcukat rögtönzött maszk mögé rejtve „gyakorolják a túlélési technikákat”. Az újmoldovaiak tehetetlenül küzdenek az újból és újból megismétlődő rémálommal. A porvihar megöli a majorságot, a lakásokba behatolva pedig az emberek tüdejét, szemét veszélyezteti. A piritből a felhasználás során kén-dioxid szabadul fel. A kén-dioxid mérgező hatását az emberre nézve belső és külső tényezők határozzák meg. A legfontosabb külső tényezők az anyag koncentrációja és toxikus hatása, a belső tényezők pedig az exponált szervezet állapota és érzékenysége a szennyező anyaggal szemben. A magas kén-dioxid-koncentráció következtében szem- és nyálkahártya-irritáció, élettani folyamatok elváltozásai, heveny vagy idült megbetegedések fenyegetik a szennyezett környezetben élőket. A három évtizede először bekövetkezett kisebb katasztrófa óta ez a sorscsapás évente többször, különböző mértékben megismétlődött, a Krassó-Szörény megyei környezetvédelmi felügyelőség jelentése szerint 2010-ben tizenöt, 2011 áprilisáig öt alkalommal regisztrálták a környezetvédelmi határérték túllépését.

 

Szennyezés határok nélkül

 

A gyakran feltámadó északkelet–délnyugat irányú, erős szél miatt a Duna másik oldalán található szerb településekre is eljut a mérgező porfelhő.

A Grupul Ecologic de Colaborare Nera (Néra Ökológiai Együttműködés Csoport) civil szervezet 2009. augusztus–szeptemberben végzett felmérése alapján, a bányászati hulladékként megmaradt szürkésfehér színű aprószemcsés meddőhomok sok helyen bekerült a kutakba is, s azok vize fertőtlenítés nélkül ihatatlanná vált. Az Ómoldova, Újmoldova, Maceºti és Pojejenához tartozó területek jó része szennyezetté vált, az 1–10 centiméter vastag porréteg befedte az 5780 hektárnyi terület nagy részét. Ahol a vastagság meghaladta a 3 centit, ott a növényzet elsárgult, elszáradt. Ostrovul Calinovãþnél 3 hektárnyi madárfészkelőhely is károsodott. A vizsgálat megállapította, hogy legalább 5000 lakos érintett az ügyben.
Nem elég, hogy a szennyezés a határon belül folyamatosan nagy károkat okoz, de a gyakran feltámadó északkelet–délnyugat irányú, kosavának nevezett erős szél miatt a Duna másik oldalán található szerb településekre is eljut a mérgező porfelhő. A Duna jobb partján a Veliko Gradiste és Vinci települések közötti övezetet, valamint a Srebrno jezero tó környékét veszélyezteti. A szerb hatóságok vizsgálatai szerint az említett terület településein az elmúlt 15 évben – a bányászati tevékenység újraindítása óta – megnövekedett a máj-, vese- és vastagbélrákos megbetegedések száma. Idén áprilisban olyan súlyos volt a szennyeződés, hogy az ülepítőktől mintegy 3,5 kilométerre, a Coronini felé vezető úton a látótávolság a tíz métert sem érte el, és a határ másik oldalán is súlyos károkat okozott. Oliver Dulic szerb környezetvédelmi miniszter idén áprilisban felkérte Bukarestet, hogy sürgősen intézkedjen az ügyben, mivel a román fél korábban azt ígérte, hogy a privatizáció és a kitermelés újraindítása után a szennyezés csökkenni fog, de a magánosítás elakadt.

 

Drága rekultiválás

 

Tavaly óta a kisebbik területű tó, a mintegy 19,7 hektáros Tãuºani már nem okoz problémát, mivel a Környezetvédelmi Alap 9,5 millió lejt különített el az állagmegőrzésre, és a tűzoltóság a Dunából szivattyúzott vízzel nedvesíti a meddőt szükség esetén, viszont az ötször nagyobb Boºneag tó helyzete továbbra is megoldatlan.
A hatóságok tehetetlennek bizonyulnak az ügyben, folyton büntetik a Moldomint 100 ezer lejekre rúgó bírságokkal, de ez nem sokat jelent, nem is behajtható, mert a cég felszámolás alatt áll.
A katasztrofális helyzet megszüntetésének leghatékonyabb módja az lenne, ha az egész területet beborítanák termőfölddel, és növényzetet telepítenének rá, megállítva ezzel a további deflációt, mint ahogy az az 57-es út mellett egy keskeny sávban már sikeresnek bizonyult. Előzetes számítások szerint az ülepítők teljes rekultiválása mintegy 65 millió dollárt emésztene fel, amire jelenleg nincsen fedezet.
Szeptemberben felröppent a hír, hogy a Mineco – feltehetően szerb részvényeseket fedő – svájci részvénytársaság, mely jelenleg három bánya tulajdonosa Szerbia, illetve Bosznia területén, 150 millió eurós beruházást eszközölve átvenné a Moldomin érdekeltségeit. Szakértők véleménye szerint ezáltal Románia réztartalékának mintegy 30 százaléka, azaz 300 millió tonna rézérc felett diszponálna, jóllehet ez jelenleg nem teljes egészében termelhető ki. A román sajtóban elterjedt értesülések szerint a befektetők érdeklődését, a Moldomin 11-12 éves koncesszióját felhasználva, elsősorban a felszíni fejtés lehetősége keltette fel. Ennek során a Boºneag tavat is használatba vennék, közben persze véget vetve a hamarosan ökológiai katasztrófához vezető és nemzetközi botrányba torkolló környezetszennyezésnek. A tranzakció részleteiről szerettük volna megkérdezni a Minecót képviselő NNDKP (Nestor Nestor Diculescu Kingston Petersen) ügyvédi irodát, de megkeresésünkre lapzártáig nem érkezett válasz.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!