A bordicsőség keresői

Az Érmellék több településén is megpróbálják feléleszteni az egykori szőlészeti, borászati hagyományokat, megismételni a hajdani sikereket, immár a minőséget emelve a középpontba. A témát és a tavaszra váró borvidéket D. Mészáros Elek járta körbe.

Lassan kilábalunk a télből, pincemélyek óvta nyárderűt rejtő borok kerülnek az asztalra. Az Érmellék borászai évek óta összemérik tudásukat, rátermettségüket, okulva egymás hibáiból. A térség borászati hagyományainak felélesztése nem kis kihívás.
Fábián Tibor mérnök, a nagyváradi Vinalcool volt vezérigazgatója, bihardiószegi birtokán szőlőt termeszt, maga készíti a borokat. Öt esztendeje kezdte, 27 ár elhanyagolt szőlős és egy kis pince megvásárlásával, és mára három óriási „katakomba” és borház tulajdonosa, ültetvénye 11 hektárra bővült. Fejleszteni jobbára a befolyt haszonból tudott, ezek szerint szakértelemmel és kedvező időjárási feltételek mellett lehet eredményesen borászkodni ma is. Legutóbb átlagban 7000 kg termést szüretelt le hektáronként, a must minőségi mutatói is kiválóak.
Egyre több gazda próbálkozik új telepítésekkel, Fábián számításai szerint egy hektár új szőlős létrehozása 45 ezer lejbe kerül, várható megtérülési ideje tíz év. Az egyik gátló tényező a költségek mellett a gyakori lopás, ami nemcsak a termés megdézsmálásával jár, hanem a betonkarók, huzalok eltulajdonításával is. Õ maga éjjel-nappal, télen-nyáron őrizteti a javakat. Bár az értékesítés esetleges, a jó minőségű italra van kereslet. A kimért bor egyre népszerűbb, hátránya, hogy nem lehet piacra lépni vele. Ahhoz, hogy országos áruházláncokban megjelenjenek, szerveződni kellene, közös üzembe társulni, hiszen legalább 200 hektár kell a folyamatos ellátás biztosításához. Erre már történtek próbálkozások.
Fábián Tibor a borversenyek állandó zsűrizője, ezért rálátása van a térség borászatára. A kilencvenes évek elején a szaktudás, a felszerelések hiánya silány bormintákat produkált. Ma már kevés a tárolási, kezelési hibából adódó minőségi kifogás. Rossz beidegződés a préselés elkezdésének időpontja, ugyanis a reduktív technológia alkalmazása kötelező a fehérborok esetében, míg oxidatív módszer ajánlott az aromás szőlőknél. A vörösborok készítése során a kitűnő minőség záloga a fürtök bogyózása, valamint a forrás kezdetéig elodázott préselés. A tárolóedények, hordók kiválasztása is borfüggő. A fahordók a levegőáteresztő hatásuk miatt a fehérborokra kimondottan károsok. Ezért ezt a borféleséget előszeretettel műanyag, illetve rozsdamentes acél tartályokban tárolják. Az ősök fahordóit sem kell eldobnunk, hisz a vörösborok igénylik a lélegeztetést.
Fábián mérnök a sokak által tájidegennek tartott vörösborok szőlőiből is telepített, állítása szerint sikerrel. Ennek okán biztatja a többi szőlőtermelőt, hogy merjenek belefogni nagyobb gazdaságok kifejlesztésébe, mert az érmelléki dombvidék – éghajlatának, talajösszetételének köszönhetően – a minőségi termelésben is felveszi a versenyt az ország bármely más borvidékével. Az értékesítés másik útja összefüggő borutak létrehozása lenne, s Székelyhídon már történtek efféle próbálkozások. Adott erre a pincefalujáról híres Szalacs is.

Kétszáz palack a császárnak A 13. századig összefüggő erdőség borította az Érmelléket, majd az erdők fogyásával nőtt a szőlőültetvények száma, s a 17. századra megalakultak a hegyközségek. Szabó József helytörténész Szentjobbot, Székelyhidat, Nagykágyát és Bihardiószeget jelöli meg mint legnagyobb szőlőtermesztő településeket. Eleinte a helyi specifikumnak számító bakatort és az erdélyi szőlőfajtákat művelték, előbbi a zamatosságot, utóbbi a mennyiséget adta, de a 18. század végére meghonosodott a muskotály is. A Zichy-család diószegi megtelepedése fellendítette az ágazatot, 1860-ban palackozót létesítettek, majd megalakították a vincellérképezdét. 1884-ben a filoxéra kipusztította az ültetvényeket, de a nagykágyai Nagy Gábor nem adta fel, ültetvénytelepet létesített, 250-400 embert foglalkoztatott, naponta 2-3 vagon szőlővesszőt indított útnak az ország különböző vidékei felé. Nagy kiváló üzletember és jó borász is volt, katalógust készíttetett, mintát küldött a vásárlóknak, párizsi, brüsszeli, budapesti versenyeken is eredményesen szerepelt. Ennek fényében nem tűnik mendemondának, hogy a kínai császár asztalára is került az érmelléki borból, 200 palackkal rendelt belőle – sorolja a helytörténész. A kommunizmus előtt Szentjobbon 700 hektárról szüretelték a mustnak valót, Bihardiószegen 500 hektárnyi volt a szőlőterület, Székelyhídon 400, Nagykágyán 150 hektáron termett a búfelejtő. Mára ezek a hektárszámok 100-ra, 60-ra, 40-re és 20-ra apadtak.

Borraktár-história A filoxéravészt követő két évtized első, minőségében és mennyiségében is kitűnő évjárata, az 1908-as, felkészületlenül érte a gazdákat. A Magyar Kir. Földművelésügyi Minisztérium 1909-ben elrendelte borraktárak felállítását. A diószegi csak 1912-ben kezdett épülni, Zichy Tivadar támogatásával, olasz építőmesterek által. Az emeletes feldolgozó épületből nyílik egy nagy föld feletti pince. A pinceépület dupla falú volt, a két fal között légszigeteléssel, a kettős mennyezet pedig parafa szigetelésű. A pince tetőzése, cserepezése 1928-ban fejeződött be. Trianon után a vincellériskolával együtt az Erdélyi Gazdasági Tanács irányítása alá került, mint Állami Pince, majd a két világháború közt átvette az állami Alkohol- és Dohánymonopólium (MAT).
A MAT 1946-ban indult újra. Az 1950-es, 60-as években a szőlősgazdáknak más településekről is ide kellett hordaniuk a beszolgáltatandó szőlőt-bort. Tilos volt 220 liternél többet tartani saját pincében. A diószegi MAT tevékenysége 1966-tól vermutgyártással bővült. Az ismert szaktekintély, Csávossy György állítása szerint a diószegi volt sokáig Erdély egyetlen vermutgyára. Az intézmény fénykorában státusszimbólum volt a MAT-nál dolgozni. A vermutgyártás 1989 után abbamaradt. A nagy értékű ingatlant több sikertelen árverés után egy osztrák vállalkozó szerezte meg; nagy ambícióval fogott neki a földvásárlásnak a szőlőhegyen, tőle várta mindenki a diószegi borászat feltámadását. Először úgy tudták, pezsgőbort szeretne termelni, majd energianövényt, végül állítólagos csődje keresztülhúzott minden számítást. Az épület kihasználatlanul is impozáns látványt nyújt.

Bortermelés faluturizmussal László Sándor szentjobbi szőlősgazda lát esélyt egy térségi turistacentrum létrehozására, hiszen a vidéknek van mit felmutatnia, nemcsak a krumplis hurka, mint helyi specialitás, de a nemrég alakult huszárbandérium s a jófajta borok is vendégcsalogatók lehetnek. Szentjobb mindig híres volt borkultúrájáról, egykor a bencés szerzetesek tanították a helyieket a szőlő művelésére, a borkészítésre. Fejlődött a pintérszakma is. Égetéssel megedzett eperfa és tölgyfa dongákból készültek a hordók és egyéb borászati eszközök. Az apátság virágzása idején több száz hektár volt betelepítve. A szentjobbiakban élő a szándék az ágazat felvirágoztatására. Egyre többen a meglévők mellé újabb parcellákat telepítenek. Ez igen költséges, mert a szőlő termőre fordulásáig is gondozni kell a telepítést. Kellene megfelelő palackozó, no meg jó piac kiépítése is. A megoldást itt is a faluturizmus jelenthetné, a vendégek a pajta hűvösében falatoznának, majd poharazgatnák a gyöngyöző nedűt. Mert csak a szőlőtermesztésből megélni szinte lehetetlen, László Sándor úgy véli, egy család megélhetéséhez legalább öt hektár szőlő lenne szükséges.

Próbálkozások a kitörésre 2011-ben az Érmellék jelentős eseménye volt Bihardiószegen az Európai Borlovagrend Érmelléki Légátusának megalakulása. Tavaly Székelyhídon avattak további borlovagokat, In honorem dei et in honorem vini (az Isten és a Bor dicsőségére) jelmondattal. A lovaggá ütöttek közé került Lakatos Péter volt parlamenti képviselő is, aki szerepet vállalt a térség borkultúrájának népszerűsítésében, a diószegi gazdák palackozóhoz juttatásában, a székelyhídi borút megnyitásában is.
Heit Loránd az édesapjával, Józseffel szőlészkedik a bihardiószegi hegyen, a Padalja pincesoron. „Csak az tud igazán értékelni egy pohár jó bort, aki a kemény munkából is kivette a részét” – állítja Heit. Ötven ár szőlősüket szeretnék háromhektárosra növelni. 2011-ben emléktáblát emeltek szőlősükben Szent Orbánnak, a borászok védőszentjének, tavaly az I. Érmelléki Pincefesztivál szervezésében vettek részt.
Popa Dorinnak, a Romániai Borkóstolók Szövetsége elnökének részvételével sikeres borkezelői tanfolyamot szerveztek több település gazdáinak. A Debreceni Borkarneválon az Érmelléket több gazda is képviselte, s többségük keserűen szembesült a modern bormarketing valóságával. Idehaza hiába szervezték meg az I. Érmelléki Borutat. Egyszeri fellángolás volt, maradandó hatás nélkül. A Debreceni Borozó című szaklap viszont rendszeresen vállalja az Érmellék népszerűsítését.
A diószegi Bakator Pinceszövetkezet egyik nem titkolt célja az egykor vezető tájfajtának számító bakator visszatelepítése. Meg is próbálkoztak vele, de csak kis területen, rossz fakadási aránnyal, ami hamar el is vette a vállalkozó kedvűek lelkesedését.

Borversenyek értékeléseiből A borversenyeken zsűrizők szerint szükségesek ezek az együttlétek, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a termelők egyre inkább törekszenek megfelelni az elvárásoknak. Ifj. Csávossy György, aki a térségben gyakran jár zsűrielnökként, a pincehigiéniára, a technológiai előírások betartására ösztönözi a borászokat. „Túl rövid az életünk ahhoz, hogy megengedhessük magunknak a rossz bor fogyasztását. Legyünk igényesek, tiszteljük meg önmagunkat és barátainkat azzal, hogy minőségi italt teszünk az asztalra.” Egy régi mondást idéz, miszerint a jó bornak két szülőanyja van, a tőke és a megfelelő kénezés. Még mindig fellelhető kén-hidrogénes bor, pedig ez egy kezelhető hiba. Néhány esetben „dugós bor” is van a felhozatalban, ami a hordóhigiénia elmulasztására utal. Vörösboroknál az almasav-bontás hiánya tetten érhető, ezért bársonyosság helyett kissé nyersek, vadak ezek az italok. Csávossy javasolja a borverseny-szabályzat kidolgozását, ami lehetővé tenné a minimális elvárások betartatását.
Az érmelléki dombokon termő nedű nem savanyodik meg a pincékben, áron alul, hordóból mérve akad rá kereslet. De a gazdák ennél többre vágynak. Ha nem is a kínai császár asztalát, de boruknak méltó helyét keresik a hazai és európai piacokon.