A beváltott ígéret földje, Norvégia

2015. 09. 11. 12:01

Élnek itt emberek? – ez a kérdés zakatolt a fejemben egy hetes norvégiai riport utam során. Gaupneban forgattunk, a Luster járáshoz tartozó faluban Kun Árpádról, a Boldog Észak című regény szerzőjéről portréfilmet. A forgatási szünetekben ő, és felesége Széchey Orsolya vezet be a vidéki Norvégia néhány nap alatt belátható világába. Parászka Boróka írása.

 

Bár Gaupne félreeső település, Oslótól távol, van itt minden, ami a kényelmes jóléthez kell. Iskola, óvoda, idősek otthona, uszoda, könyvtár, kisbolt, nagy bolt, gyönyörű házak, és elképesztő, feldolgozhatatlan fjord-látkép. Mégis, a csendesen, tapintatosan haladó gyér forgalomban (az autós akkor is megáll az úton, ha nem lépek le a járdáról az átkelőnél), a körülöttem sétálók között is azt kérdezgetem magamtól: élnek erre emberek? Vannak-e itt hétköznapok, nyűgök, születések, halálok?

Valószínűleg zavarban lennék akkor is, ha a zsúfolt, zakatoló Közép-Európából érkeznék, a tömött metrók-villamosok, a dudálós, ablakon kikiabálós autóssorok világából. De most, erre az útra még távolabbról jövök. Norvégia előtt Görögországban jártam, a menekült-fronton dolgoztam. Napokig követtem sok száz embert, ahogy tömött sorokban halad valamerről-valamerre (senki sem tudja pontosan merről merre), szerencsések voltak azok, akiknek jutott egy-egy palack víz. Ezeknek az egymás nyomába lépőknek, a túlélésért küzdőknek új munkaállomásomon, Norvégiában nyoma sincs. Olyan táj képe nyílik ki előttem, amelyben nem látom jelét semminek, amihez korábban hozzászoktam. Nincsenek egymásnak feszülők, nincs sokaság, nincs zaj. Egy-egy arc villan fel, egy-egy különös zenéjű norvég mondat foszlánya jut el hozzám: részei egy számomra ismeretlen, színes, szélesvásznú tablónak.

Az idősek otthona Gaupneban. Autonóm élet minél tovább

Kun Árpád íróval, a Boldog Észak című regény Norvégiában élő szerzőjével áprilisban Nagyváradon készült interjúnk itt olvasható.

 

Élnek itt emberek, csak másként – kapok választ innen is, onnan is bátortalanul feltett kérdésemre. Idősotthonba látogatunk, gyereket kísérünk óvodába, iskolásokkal, iskolások szüleivel beszélgetünk. Ugyanaz a helyzet ismétlődik. Az idősotthonban mindenkinek jár ellátás, figyelem, de csak úgy, hogy a korosodók önállósága megmaradjon: tudjanak, akarjanak magukról is gondoskodni lehetőségeik szerint. Van, aki otthoni ellátásban részesül. A szerencsésen megöregedőkhöz hetente jár ki, igény szerint, takarító, beszélgető ember, mindenkire figyelnek az önkormányzat megbízottjai. Ne okozzon gondot a környezet tisztán tartása, azok se idegenedjenek el, szeparálódjanak, akiknek nincsenek családtagjai, gondoskodó hozzátartozói. Azokról, akik fizikailag vagy mentálisan már nem képesek az önellátásra, az idősek otthonában gondoskodnak, szigorúan a rászorulás mértéke szerint. Van, aki önálló lakrészben lakik, és csak napi órarend szerint, megadott időben látják el. Van, aki mellett folyamatosan ott az ápoló. A cél a minél tovább, minél teljesebben megőrizhető autonóm élet.

Az erre való felkészülés-felkészítés gyerekkorban kezdődik, az élet minden területén. A felső tagozatosok kerékpáros vizsga után felelősen, kerékpárral járnak iskolába, eligazodnak a forgalomban. „Önjárók”. A kisiskolások, óvodások szülői felügyelet mellett, de szintén kerékpárra pattannak – amikor csak tehetik. Maguk tekernek be az iskolába, óvodába: a kijelölt útvonalon haladnak, a közlekedési táblákat ismerve néznek körül, lassítanak, gyorsítanak, ha kell, magabiztosan ér célba a négyéves is. Az óvoda bejárata előtt, kis parkoló várja: nincs nyafogás, nyakban cipelés, kézen fogva rángatás.

Ami szembetűnően hiányzik: a kerítés

 

A „másként élés” tanrendbe illesztett tudás. Nem az a kérdés – magyarázza egyik házigazdám – ki a „hibás”, hanem az, mi a megoldás. Az együttműködés szabályait, módozatait iskolában tanulják a helyiek, ahol a lehető legkisebb a konfliktus esélye. Mobbing (gyakran ismétlődő pszichológiai terror) ellenes program működik például a helyi oktatási intézményekben, és ez nem csak azt jelenti, hogy a közösségi bántalmazás áldozataira figyelnek, megelőzik az ilyen típusú abúzust, hanem azt is, hogy a gyerekeket, szülőket bevonják a pedagógusok a prevencióba. Rendszeresen kérnek visszajelzést arról, tud-e valaki megbélyegzésről, zaklatásról, bárminemű hátrányos megkülönböztetésről. Van idő és mód a figyelemre. Az integrált oktatás, a sérültséggel élők teljes bevonása hasonlóan történik, mint ahogy ezt már több közép-kelet-európai országban is tervszerűen elképzelik. Itt azonban az elképzeléshez a feltételek is adottak: általában három pedagógus foglalkozik egy osztállyal, egy szakember mindig azok rendelkezésére áll, akiknek az átlaghoz képest kiemelt figyelemre van szüksége.

Nincs verseny, nem az összemérés a cél, hanem a mozgás öröme

 

A versenyt, nyilvánuljon meg bármilyen formában, ez a rendszer – legalábbis az általános iskolában – kiiktatta. Az első hét osztályban nincs osztályozás, a szülők írásos kiértékelőt kapnak meghatározott időközönként. Ennek tartalma bizalmas: a cél a gyerekek készségeinek fejlesztése, mindenkit önmagához mérnek. Nincs mindenki számára nyilvánossá tett osztályrangsor, érdemjegyek felolvasása, listázás. A sportversenyeken sincs összemérés: a cél a mozgás, és a mozgás öröme.

Az önállóság az értékelést illetően sem kiküszöbölhető. A gyerekek hetente naplót vezetnek saját maguknak arról, hogy a kirótt feladatokat, saját belátásuk szerint, milyen eredménnyel teljesítették. Házigazdánk 9 éves kislánya zölddel, sárgával színezi be az értékelő skálát, attól függően, hogy sikeresnek, vagy kevésbé sikeresnek érzi magát. Sokat gondolkodik a színeken, van, ahol zölden virít, van, ahol elsárgul kissé a kocka: összetett problémákat komplex módon lát és kezel. Épp a demokráciáról tanultak azon a héten a kilencévesek, persze, hogy több árnyalat kell ehhez.

A tolerancia értelmezése, és a toleranciára nevelés, az önreflexió bevégezhetetlen. Nem csak a felnőttek-gyerekek világát szövi át a kérdés, hogyan tisztelheti ki-ki még inkább a másikat. Ottjártunkkor épp rozsomák hét van a gaupnei általános iskolában. Tradicionális harc folyt hosszú időn át a norvég tájakon ez ellen a ragadozó ellen, amely a helyi állattenyésztőknek okozott sok kárt. A „kéjgyilkosként” emlegetett rozsomáktól a gyerekek féltek, a felnőttek irtották, már-már eltűnt a fjordok környéki sziklás vidékről. Most azonban a juhnyájak és a vadállatok számára is biztonságossá akarják tenni a vidéket. És ehhez az is hozzátartozik, hogy a közgondolkodást megváltoztassák. A helyi általános iskolában bemutató-magyarázó órákat tartanak, kirándulást szerveznek a pedagógusok a gyerekeknek, hogy a „kétes hírű” ragadozót mentesítsék a megbélyegzés alól.

A gyerekekkel való foglalkozás az iskola és szülő közös programja: rendszeres a pedagógusokkal folytatott egyeztetés, beszélgetés. A szülők részt vesznek az iskolai kezdeményezésekben: ezek mindenki számára nyitottak. Gaupneben például az általános iskolás lányoknak is van focicsapatuk, az edzést felváltva a szülők tartják. A kellékeket, anyagi kiadásokat (például a profi mezt) a helyi vállalkozások támogatják. A tömegsport, közösségi sport az egyik legelfogadottabb érték. A szórakozást is ez jelenti itt, a fjordokkal szabdalt vidéken: amint tehetik, az emberek, szabadidejükben rohannak kirándulni, halászni. Kiválóan karbantartott turistautak, kulcsos házak várják a pihenni vágyókat. A gyéren lakott vidéken itt is, ott is felbukkan egy-egy kiránduló, egy-egy szervezetten túrázó iskolás csoport, kilátásban gyönyörködő idelátogató. Élnek itt emberek, csak másként: van idejük, igényük, módjuk arra, hogy rácsodálkozzanak örömeikre, szépségeikre.

A település a hegyek között, a fjord partján. Minden adott a jóléthez

 

Tudatában vannak a norvégok szerencséjüknek, gazdasági, természeti adottságaiknak. Éppen ezért az adakozásnak, segítségnyújtásnak, társadalmi felelősségvállalásnak is kultúrája van – magyarázzák házigazdáink. Gaupnebe is folyamatosan érkeznek a menekültek, beilleszkedésüket, nyelvtanulásukat több éves, állam által támogatott program segíti. Errefelé tudják: az integráció nem feltétlen, nem azonnali, viszont megéri a türelmet és a befektetett energiát. Példaként azt a huszonéves szomáliai lányt említik, aki szociális munkásként segíti a norvég rászorulókat. Tündéri mosolyú, kiegyensúlyozott teremtés. Kevesen tudják róla, hogy kamasz korában, még otthon, tanúja volt, ahogy a terroristák kivégzik az apját. Mint ahogy azt is kevesen tudják róla: több évig tartó hányódás, menekülés után jutott el ide, a beváltott ígéret földjére. A menekülthullámokra intézményesen is készülnek, hosszú tanulási folyamat a befogadás. A délszláv háború idején egy már használaton kívüli pszichiátriai intézetet alakítottak át menekült-központtá, ide érkeztek az azóta otthonra lelt, beilleszkedett bosnyák menekültek. Most ugyanez a centrum lehet a vidéki Norvégiába érkező szírek otthona.

A segítségkérők sokféle módon reagálnak, van, aki ragaszkodik az otthonról hozott tradíciókhoz. A havas hegycsúcsok között láttunk földig érő csadorba öltözött lányokat sétálni. És van, aki mindenáron asszimilálódni akar. Van olyan észak-afrikai menekült család, amelyben a családfő csak norvégül beszél a gyermekével, hiába kérleli felesége, hogy legalább otthon használják anyanyelvüket, adják tovább a következő nemzedéknek.

Nem hibátlan, önjáró idill, ami körülvesz. Az emberi tényező itt is emberi tényező – pedagógiai program ide vagy oda. Láttunk morcos ügyintézőt, türelmetlen szolgáltatót, veszekedős beosztottat. De jól kidolgozott a problémák, konfliktusok kezelése, gyorsan oldódnak a nézeteltérések. „A legfontosabb az, hogy kommunikáljunk” – emlékeztet vendéglátónk. Az üzletekben, köztereken hullámzik a különös zenéjű nyelv, valóban mindent körülölelnek ezek a mosolyogva kiejtett mondatok.

Jönnek még nehezebb idők, a menekülthullám – mindaz, amit Görögországban tapasztaltam – a tömött sorok, a kétségbeesett arcok még csak ezután érnek ide északra, ha ideérnek. Valahogy lesz, eddig is volt, nem ez az első kihívás. Bíznak a norvégok. Ki tudja kiben-miben? Gondosan nevelt társadalmukban? Gazdag, gyönyörű otthonukban, Norvégiában? Egyházi és világi intézményekkel átszőtt világukban? Tradíciójukban, hitükben? Újra és újra korszerűsített, gondoskodó világi államukban? A bizalom és a megbízhatóság működtet mindent errefelé. Ahol másként élnek az emberek. Emberien.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!