Változatok a klímára

Hosszú vonatozás hazafelé, mellettem kedves nagymama az unokájával. Beszélgetünk nőszövetségről, esperesekről, kolbászfesztiválról, polgármesterekről. Kialakul a licit: mely város polgármestere tesz többet a városáért? Érveim városkámat illetően hatástalanok. A nénike villogó szemmel bizonygatja elöljárójának kvalitásait. M. Szabó István tárcája.

Hőség, nagyváros, látogatás, 40 fok árnyékban. Öröm: szállodai szobám sarkában, a fűtőtest mellett felfedeztem a klímaberendezést. Bekapcsoltam. Pár perc után gyanúsan meleg lett. Forró a fűtőtest. A Celsius-fokok emelkednek. A hőségben fűtenek a szállodában. Reggel lesz néhány keresetlen szavam a recepcióshoz. Lefekszem, minden reményem a légkondicionáló.
Hajnali háromkor még nem alszom. A fűtőtest egyre forróbb. Elzárom. Tovább melegszik. Dühösen kikapcsolom a klímát, kitárom a teraszajtót. Inkább a központ zaja, mint a hőség. Panaszom fogalmazásába alszom bele.
Reggel ellenőrzöm a fűtőtestet. Mégse panaszkodjak hiába. Hideg, akár a jég. Lehet, csak álmodtam. Igen, álmomban Cipruson jártam. Meleg volt.
Rápillantok a klímára, és meglátom: a légkondicionáló csöve nincs kivezetve a szobából. A földön pihen, a fűtőtest mellett. Melegített, hűtés helyett. Mégsem álmodtam.
Hosszú vonatozás hazafelé, mellettem kedves nagymama az unokájával. Beszélgetünk nőszövetségről, esperesekről, kolbászfesztiválról, polgármesterekről. Kialakul a licit: mely város polgármestere tesz többet a városáért? Érveim városkámat illetően hatástalanok. A nénike villogó szemmel bizonygatja elöljárójának kvalitásait. Szenvedélyesen szól, mint egy politikus. Lassan meggyőz a fanatizmus felettébb hasznos voltáról. Tíz év körüli unokája kismacskás nevetésekkel szól bele a fennkölt előadásba: igen, igen. A telefonjával bíbelődik, percenként kérdezi, mikor érünk oda. Sűrűn hoz döntést szüleinek hiányáról: Hiányoznak. Nem hiányoznak. Hiányoznak.
A vagonban emelkedik a hőmérséklet. Kinyitnám az ablakot. Nem lehet. Úgy építették a vagont, hogy ne lehessen kinyitni. Kihajolni veszélyes – jut eszembe.
Megjelenik az idős, kedves kalauz. Kemény tányérsapkájával száradó gombára hasonlít. Lyukasztaná a jegyet. Ekkor kezdem tisztelni. Szorgalmasan keresi a dátumot, a vonat- és vagonszámot, utam végállomását, és még valamit, de azt nem mondja. Oda-vissza szól a jegyem, lehet, ez zavarja. A vasutas bácsi őszintén csodálja a számítógépes rendszereket, hálózatokat. Szemmel láthatóan büszke a munkahelyére, a vasúttársaság nagyszerűségére. Hatalmát az utasok felett fitogtatja.
Jegyvizsgálat közben észreveszi a potyautast. Nyakon csípi. A szakadt szandálos, foltos rövidgatyás, szürkére színeződött trikós srác nyersen közli: hívhatja Jézus Krisztust is, ő le nem kászálódik, míg a célállomáshoz nem ér. A száraz gomba felháborodottan elrohant, eltűnik. Tehetetlen. Nem folyamodhat tettlegességhez. Tiltja a törvény. Rendőr nincs a vonaton. Melegem van. A srác a folyosóról kért tőlem cigarettát. Később másoktól is. Nem megy be. Neki is melege van. Órák múltán csinos maroknyi dohánypálcával a kezében száll le. Õ már megérkezett. Kicsit irigylem. Egyre melegebb van a kupéban. Melegházhatás. Az ablak fűtőtestként fungál.
Száraz gomba teljes méltóságában jelenik meg újra közöttünk. Arcán mély részvét, mérhetetlen megértés tükröződik. Megtört hangon közli: a vagon klímaberendezése elromlott. Szíveskedjünk az ajtó mellé ülni, ha hűlni akarunk. A folyosó ablakát sem lehet kinyitni. Nincs kedvem az ajtóhoz préselődni. A nagymama is marad a helyén. Az unokát kiengedi az ajtó elé. A kalauz az ajtót elfeledi biztosítani, állandóan becsukódik. A nagymama aggódik, a hőség egyre fokozódik.
A nagymama szerint ez Cipruson nem történhet meg. Mély meggyőződéssel beszél. Szinte meghatottan. Az elmúlt nyarat a másik unokájánál töltötte ott. Õ fordítóként dolgozik szállodáknak. Egész vagyont gyűjtött össze. Mert ott – minden csodálatos. Hosszú előadás következett a sziget teraszos építkezéseiről, a háztetők lapos mivoltáról, az utak hihetetlen minőségéről, az árak alacsony színvonaláról, az ember lehetőségeiről. Mikor az alagúton halad át a szerelvény, megjegyzi: Cipruson az összes alagút ki van világítva. Megint felfedezni vélem a fanatizmust, pedig most nem szóltam. Fél órával megérkezésünk előtt ellágyultan megköszöni a beszélgetést. Csomagol, az ajtóhoz vánszorog. Végre hátradőlhetek. A célállomáson az ellenkező oldalon szállok le.
Otthon kinyitom az ablakot. Hadd osonjon be a hűvös, erdélyi szél.
Ki fogom hagyni Ciprust.