Szétfejlődés

Március 10-én előre hozott választásokat rendeztek Szlovákiában. A Híd-Most ugyan vesztett támogatottságából, de biztosan bejutott a pozsonyi törvényhozásba, míg a Magyar Koalíció Pártja közel került ugyan a küszöbhöz, újabb mandátum idejére marad parlamenten kívüli formáció. A történtek hátterét TAMÁS PÁL foglalta össze az Erdélyi Riport 2012/11. számában.

A tavasszal egy kis kurzusom van Pozsonyban az új nemzetközi újságírókaron a közvéleményről. Éppen kint voltam a választások idején is. S valahogy nem értem a vitát a szlovákiai magyar pártokról – külföldön, Budapesten és Erdélyben. Illetve, persze, hogy értem. Egyébként azt hiszem, mindkét politikai színpadon a saját szemüvegükön keresztül látják, amit lehet (vagy inkább annál kevesebbet). De hát ez természetes.

Önlábon lőtt koalíció A szlovák választásokon minden a papírforma szerint alakult. A közvélemény-kutatók egészében megbízhatóan dolgoztak. A nagy botrány, a Gorilla dosszié decemberben robbant, azóta nem történt semmi, de már korábban is mindenki tudta, hogy a liberális és konzervatív törpepártok felőrölték egymást, és hogy Ficón kívül más az országot kormányozni nem tudja, és nem is fogja. Legfeljebb az volt a kérdés, megáll-e egyedül a lábán. Most már tudjuk, hogy igen. Ellenzéke csodavárással vádolja a jámbor szlovákokat. Csoda lett volna, hogy nem várnak valakit. Az ország nincs annyira rossz bőrben, de az aktuális jobbközép koalíció a politikai hétköznapokban folyamatosan demonstrálta, hogy kormányozni, sajnos, képtelen. Majd, egy szerencsétlen bizalmi szavazáson, lábon lőtte önmagát. Még szép, hogy voltak, akik így is komolyan vették a másik oldalt (például a pozsonyi szavazók, akiknek hetven százaléka nem Ficóra voksolt).

Azt, persze, nem lehetett tudni, hogy mekkora az elvándorlás az egyik magyar párttól a másikhoz, vagy van-e egyáltalán. Kispártokat nagy vizsgálatokban mindig rosszul mértek. Készültek külön magyar vizsgálatok is, de hát azok, mint kiderült, pontatlanok voltak. Az MKP-nak azt sugallták, hogy ugyan második pártként, de bekerül. A szlovák mérők többsége óvatosabb volt, s inkább a nemet vélelmezte. Nekik lett igazuk. Eddig a történet közismert.

Az Erdélyi Riport a 2012/8. számában, egy szlovákmagyar összeállításban, testvérharcról beszél. Ezzel azt sugallja, hogy tulajdonképpen hasonló pártokról van szó. S ahelyett hogy összefognának, „hiszen magyarok”, s hogy valahogy koalíciót alkotnának, gyilkolják egymást. Pedig ezek a pártok nem hasonlítanak egymásra. Ugyan van közös előtörténetük, de már jó ideje távolodnak egymástól, és ma az etnikai párt két radikálisan különböző modelljét jelenítik meg. Egy zárt etnikai közösségben valószínűleg ki is zárnák egymást, de hát a szlovákiai magyarság a romániainál egészében azért nyitottabb. Ott elvben megélhet mindkettő. Közben elindult egy budapesti vita is. Az uralkodó pesti táncrendnek megfelelően az ellenzék azonnal deklarálta, hogy az MKP vereségét a pesti kormányoldal okozta, mert csak azt támogatta. Sőt, hogy ily módon mesterséges éket vert a két párt közé. Erre persze született válasz, de mindegy, a pesti vita közös magja, hogy a pesti politikusok szerint a budapesti szándékok alapvetően meghatározzák a kisebbségi politikai színpadot. Sőt, hogy az tulajdonképpen bábszínház, ahol magyarországi bábmestereknek döntő befolyásuk lehet. S most az aktuális bábvezető rosszul játszott.

Végül itt is, ott is létezik egy harmadik, kiegészítő értelmezés is. Azoké, akik sokat olvastak, láttak shakespeare-i királydrámákat. És a pártvezetők egymással szembeni szenvedélyeivel magyarázták a történetet.

Pártok és szcénák A valóság azonban szokás szerint e sémáknál azért bonyolultabb. Persze, léteznek vezetői indulatok és pesti intrikusok/támogatók is. De a különbség mélyebb. Lényegében leképzi a magyar közösségekben szükségszerűen kialakuló eltérő világképeket, életstratégiákat. Ha nagy a külső többségi nyomás, akkor ezek persze elférnek egyetlen pártban. Ha tartósan csökken, akkor már nem feltétlenül. És persze, a lehetséges mikrostratégiákra egy bizonyos fokig erősen hat a földrajz, az adott élettereknek az ország életébe való beágyazódása. Egyébként mindkettő létezik Erdélyben is, csak más arányokban, vagy inkább eltérő konstellációkban.

Az egyik inkább erősen magyar többségű kisvárosi szcénákon gyakoribb. Az együttélés fikció. Vagy nincsenek is igazán ott a szlovákok, vagy esetleg újabb telepesek, tüskékkel az „őslakosok” iránt. Ott a helyszínen a magyar lét kínálja a legkülönfélébb színpadokat. E projektek falait a nyelv alkotja. Aki nem tud magyarul, eleve más színpadokat keres magának. S mert Szlovákiában e térségek eleve a magyar határ mellettiek, a magyarországi kulturális infrastruktúra, munkahelyek, iskolázási lehetőségek természetesen nagymértékben meghatározzák ezt a kisvárosi, községi létet. A budapesti politika ebben a közegben szerves, tulajdonképpen nem feltétlenül idegen beavatkozás. Szlovákia innen nézve egy távolabbi keret, amelyet néha erőszakosabban, néha puhábban definiálnak az ország hatalmi centrumaiban. De mindenképpen másodlagos. Ezeknek az embereknek a pártja a mai MKP. Ennek a világnak is megvan az elitje az önkormányzatokban, a pesti kijáró szervezetekben, esetleg kisvárosi tanáremberek, helyi értelmiségiek között. Õsszlovák üzleti terepen érthetően csak elvétve jelennek meg. Természetesen bizalmatlanok mindennel szemben, ami tőlük északra, az ország belsejében és különösen a fővárosi politikában történik.

A másik modell együtt él, nagy és nem olyan nagy városokban. Megtanult játszani a többséggel. Magyarsága természetes, de modernizált. Szlovák vállalatoknál dolgozik, szlovákiai vállalkozó (esetenként nagyon is sikeres). Nem feltétlenül elégedett a maga vagy települése világban elfoglalt helyével, de tudja, hogy kiegészítő forrásokhoz nagyobb tömegben csak a szlovákiai elittel szövetségben juthat. Igazi infrastruktúrát Pestről nem kaphat, munkaalkalmakat sem. Akkor oda fordul, ahonnan valamit, legalábbis komoly gazdasági, szociális impulzusokat kaphat. Ettől még „szívesen jár át”, nem vált szlovákká. Esetleges szlovák közéleti vagy üzleti karrierjéhez sem adja fel magyar nevét, identitását. S a szlovákok sem látnak abban semmi kivetnivalót. Akik mégis, azok nagyobbrészt, északi vidékeken, nem magyarokkal élnek együtt. És saját etno-gettó-pártjuk, Slota formációja, amely annyi keserűséget okozott az első Fico-ciklusban a magyaroknak, most kiesett. A magyar modernisták pártja a Híd. Amelynek elnöke is nyakig bent van az ország politikai elitjében, igen ismert szlovákiai s nem kisebbségi politikus. S a Híd a magyarokkal együtt élni kívánó szlovákjai között a párt arcaiként, vagy fontos támogatóként megjelennek első osztályú, ismert szlovák közértelmiségiek is (Chmel, Butora, egy időben Zajac is).

Az erdélyi analógiák ma nem léteznek. Az egyik tulajdonképpen egy székely párt, a másik egy olyan városi közép-erdélyi, partiumi magyar párt lenne, amely beépült a bukaresti elitbe. Mégpedig nem egyszerűen parlamenti, minisztériumi játékosként, hanem az elitje barátként, szeretőként, szövetségesként, üzletfélként is. Egy olyan magyar párt, amelynek a listáján valamilyen személyes okból indulna Pleºu is. A szlovákiai modellek itt valami ilyesmit jelenthetnének.

Stratégiák együtt, egymás mellett Persze, a Duna-menti síkság magyar települései már Pozsony határában kezdődnek, a 60-as évektől a 90-es évekig a dél-szlovákiai magyar értelmiségiek megtalálták az utat nemcsak a szlovák demokratákhoz, de Prágába is. És míg folyamatos a panasz, hogy a kormány Dél-Szlovákiát nem fejleszti, a Duna-hidakon keresztül az újraszerveződő magyarországi ipar – Esztergom, Komárom, Győr multinacionális telephelyei – már felszívták a szlovák oldal hadra fogható munkaerejének nagy részét. Nem kell áttelepülni, a napi ingázás működik. Az így munkát vállalók persze túlnyomó többségükben nem feltétlenül értelmiségiek, és nagyobbrészt magyarok.

Korábban azt gondoltam, hogy ez a két stratégia valahogy területileg is szétválik. A hétvégi választási eredmények azonban némileg mást mutatnak.

A Szlovákiai Magyar Interaktív Televízió honlapján már kint vannak a magyar pártok eredményei területi bontásban, a SME, a nagy szlovák liberális lap hozza a bontást valamennyi induló pártra és nem csak a magyar határszélre. Az adatokból az látszik, hogy a két stratégia együtt, talán egymás mellett létezik. Az adatok persze járási szintűek, itt még nem látom (a március 12-i weblapokon) a város-falu bontást. De akkor is. Az MKP csak egyetlen fontos kisrégióban, a komáromi járásban verte meg a Hidat (MKP 41,78%, Híd 31,17%). És a Híd előtt végez még a délkeleti határszél dezindusztrializálódó kisvárosi tereiben. A legfontosabb ezek közül a rimaszombati járás, de az előny itt minimális (MKP 21,25, Híd 19,58% ), s itt is vannak szomszédos kisrégiók, ahol a Híd szerepelt jobban. A magyar kisebbség legfontosabb összefüggő területi bázisaiban, a nagy Duna-parti síkságon mindenütt máshol a Híd nyert. Például Dunaszerdahelyen 43,88–39,55%-os arányban, az érsekújvári járásban 22,38–18,47%-os arányban. Egyúttal az is látható, hogy az egész országban két járásban, a dunaszerdahelyiben és a komáromiban vannak a magyar pártok szavazói meghatározó többségben, máshol a határ menti szalagban, a hagyományos magyar területeken, ma a szavazók felét tehetik ki. Egyébként még nem tudjuk, mennyi magyar szavazott ezen a vidéken is a SMER-re. Végül is, ha a szlovák közvélemény kilendül egyik irányba és ez a mozgás már előre a médiából is kivehető, akkor feltehetően valamekkora kisebbségi csoportok is vele mozdulnak. A nagyvárosokban a Híd egyébként ott volt a térképen: Pozsonyban és Kassán is jobb eredményt ért el, mint országos szinten [Pozsonyban 7,81, Kassán 7,31%-ot]. Az MKP egyszerűen nincs jelen ezekben a városokban: Pozsonyban 0,65, Kassán 1,5%-ot ért csak el.

A történetből néhány előzetes tanulság azért levonható. Először is, az együttélési modellnek egyelőre még van alternatívája. De azért az együttélést csak kemény elkülönüléssel kombinálva elképzelő modell körül azért lassan, de folyamatosan fogy a levegő. Másodszor, a szlovákiai magyarok többsége a szlovák médiajelenlétet, az ismert szlovák politikai barátokat és a bratislavai/pozsonyi pénzszerzési képességet nem tartja nemzetárulásnak vagy egyenesen az ördögtől valónak. Harmadszor, ha a magyar kisebbség modernizált környezetben él (Szlovákiában végül is sokkal inkább, mint Romániában vagy Szerbiában), akkor a budapesti kapcsolat jelentősége nem olyan nagy. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a budapesti minisztériumi és alapítványi előszobákon kívül is van élet, energia, kitörési elképzelés a kisebbségi társadalmakban.