Struccpolitika

Szomorú, hogy Magyarország jövőjének letéteményesei az egymás elleni fegyverkezéssel, haditervek csiszolgatásával, szövetségesek toborzásával, ellenlábasok kiiktatásával vannak elfoglalva ahelyett, hogy koherens szakpolitikákból álló terveken dolgoznának. Tasnádi-SáhyPéter jegyzete.

A Párbeszéd Magyarországért egykori platform, leendő párt tagjai bejelentették Kövér László házelnöknek, hogy kilépnek az LMP parlamenti frakciójából, ezzel a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció után még két olyan párt lesz a magyar országgyűlésben, amelynek nincs frakciója, hanem tagjai független képviselőként ülnek a teremben.
Az ellenzéki oldalon bekövetkezett mozgások – amelyeknek leghangsúlyosabb mozzanata az utóbbi hetekben éppen Jávorék kiválása volt – pár évtized múlva bizonyára jó témát szolgáltatnak diplomamunkájuk megírásához a jövő politológushallgatóinak, akiknek már módjukban lesz vizsgálni az egyes szereplők döntéseinek hatásait, közép- és hosszú távú stratégiáik helyességét, sikerességét is. A magyar politikai élet jelenlegi nézőközönségének viszont nem áll rendelkezésére az objektivitáshoz szükséges perspektíva, nekik csak a kivetítőn lassítva visszajátszott – sokszor elvileg azonos színű mezben játszók sérelmére elkövetett – durva szerelések, illetve az általuk kiváltott heves érzelmek maradnak.
Az bizonyos, hogy ez a demoralizáló fejetlenség a narancssárga mezeseknek, akik azért maguk is hajlamosak időről időre felbukni a saját lábukban, okot adhat némi kárörömre, főleg mivel láthatóan bejött a számításuk: az általuk eszközölt szabálymódosítások terv szerint felszínre hozták a módszeresen rendszerbe kodifikált széthúzásokat a másik térfélen.
Tény, hogy a hatalmi harcok, főleg a mai magyar rögvalóságon sarjadók, nem erkölcseikre, elveikre kényes angolkisasszonyoknak valók, az ideológiai alapon hozott döntések pedig – erre érzékeny, tudatos választók híján – nagy valószínűséggel a süllyesztőbe vezetnek, de mégis szomorú, ha egy demokráciában a kormányrúd megszerzésének legfőbb eszköze a kardcsörgés decibelszámának maximalizálása. A politikának, szebb és kifejezőbb magyar kifejezéssel élve: a közügyeknek nem feltétlenül kell a miniszterelnök kedvenc játékához hasonlítaniuk, egy ennél kicsit értelmesebb világban akár túl is léphetnének a primer labdarúgó-logikán, amely nem lát túl a kilencven percen (következő választásokon), egyedüli célja a sípszó megszólalásakor (választási eredmények kihirdetésekor) a győzelemmel járó három pont besöprése. Kifejezetten szomorú, hogy Magyarország jövőjének letéteményesei az egymás elleni fegyverkezéssel, haditervek csiszolgatásával, szövetségesek toborzásával, ellenlábasok kiiktatásával vannak elfoglalva ahelyett, hogy mindenekelőtt megfelelő szakembergárdát maguk köré gyűjtve, jól definiált ideológiai alapvetéseikkel koherens szakpolitikákból álló terveken dolgoznának.
A Fidesz által írt szabályrendszert axiómának véve egyértelmű: a kiválóknak van igazuk, akik akár eszmetársaikat is hátrahagyva rohannak odaállni az általuk hitelesnek vélt zászló mögé, az LMP-ben maradt, Schiffer András nevével fémjelzett csapat pedig egyértelműen a vesztébe rohan, öngyilkos húzásával adott esetben magával rántva az ellenzék szabályokhoz alkalmazkodni kész tagjait. Viszont emlékeim szerint az LMP most szétváló, egyébként nem kifejezetten ideális politikusi alkattal megáldott alapítói pontosan azzal a céllal grundoltak pártot pár évvel ezelőtt, hogy az elmúlt több mint húsz év fentiekben vázolt káros mechanizmusait lebontsák, így talán megérdemlik, hogy sajnálatos szakításukat ne ezek alapján ítéljük meg. Ezt tiszteletben tartva egyelőre próbáljunk megmaradni abbéli hitünkben, hogy mind a megmaradt LMP-sek, mind a kiváló platformisták hűek maradnak a komoly szakmaiságon alapuló ökopolitika, illetve az érvek csatájává nemesített közélet eszméjéhez, csak ennek képviseletét különböző úton képzelik el. Egyikük elhiszi: a választók felismerik ennek létjogosultságát és nem lesz szükség nehezen emészthető kompromisszumokra, a másik csapat pedig akár még sikerrel is járhat abban, hogy kovászként működve, a háborús logikával működő tábort beoltsa elveivel. Mondhatjuk, ez a szemlélet első ránézésre is életképtelen, megrögzött idealisták struccpolitikája. Meglehet. De hibáztatható-e bárki is, aki az égen menthetetlenül gyülekező viharfelhőket látva, amíg lehet, szeretné a langymeleg homokban tartani a fejét.