Schlagsahne

„Ha Erdélyben valakit érdekelne, mi történt Szárszón, közlöm, semmi különös. A kertben azok voltak ott, akikről tudni lehetett, hogy ott lesznek. Lejárt szavatosságú politikusok, filozófusok, közgazdászok, színészek, újságírók, továbbá én, mint médiasztár.” Havas Henrik új rovata az Erdélyi Riportban.

Paul Lendvainak, a Bécsben élő publicistának nem jutott eszébe a megfelelő magyar kifejezés. Ti itt – mondta – a szárszói sátorban, ti vagytok Magyarország… na, ... – csettintett az ujjával – ... szóval, ti vagytok Magyarországnak a….. Schlagsahne. Többen is kisegítették és ő meg is köszönte… Ja, ja, tejszínhabja. Hát, igen, mégiscsak osztrák a Paul Lendvai, mert hogy 1957-ben elment. Most meg itt van, együtt Magyarország tejszínhabjával.
A XIII. Szárszói Találkozóra a szervező, Farkasházy Tivadar meghívott úgy 400 magyar értelmiségit. Körülnézek, az átlagéletkor olyan 60 és 70 között van. Annak idején, 1993-ban még a Soros fizette a cehhet. Soros, tudják, ő az Amerikában élő tőzsdeguru, aki a pénzével demokráciát vásárol nehéz sorsú országokban. Akkor, ’93-ban arról beszélgettünk Farkasházyék kertjében, hogy jövőre választások lesznek, és, ha valóra válnak a remények, a liberálisok és a baloldaliak alakíthatnak kormányt és akkor… és akkor… Na, itt elakadtunk. mert hát ugye fogalmunk se volt arról, hogy, na akkor mihez kéne kezdeni.
Amúgy az az első Szárszói Találkozó elég nyögvenyelősen kezdődött. Hűvös volt a reggel, vastag ingben álltam a mikrofon mögött és arra biztattam a nagy katonai sátorban ücsörgő liberálisokat és baloldaliakat, hogy tessék, szabadon, bátran mindenki elmondhatja azt, amit akar. Na, ilyenkor szokott nagy lenni a csönd, ki az a hülye, aki először akar felszólalni, hogy aztán a többiek összesúgjanak, hova nyomul ez az alak. Akkor, ’93-ban, Kerényi Imre – a mostanában buzizó rendező – vágódott ki a sátorból és azt mondta, hogy hazánkat, beleértve a véráztatta szent magyar földet, elhagyta az utolsó szovjet katona is, és itt az ideje, hogy példát mutassunk a világnak. Óriási lett a csend, hiszen nagy volt a tét, nincs mese, példát kell mutatni a világnak. És akkor Kerényi azt mondta, most, hogy helyreállt a szuverenitásunk… oszlassuk fel a magyar honvédséget. Még nagyobb lett a csend. És akkor valaki a sátor hátuljából bizonytalan hangon megkérdezte, hogy és akkor mi lesz, ha megtámadnak mindet. Kerényi Imre azt mondta, hogy akkor szégyelljék magukat. Aztán visszaült a helyére, de ha egy hógolyó elindul, akkor nincs mese, lavina lesz belőle. Jött ugyanis György Péter, aki egyébként esztéta, közíró, tévékritikus és tanácsadó. És akkor György Péter azt mondta, hogy itt és most egyetlen egy dolgot kell megbeszélni, hova lett a pénz. A székházpénz. És akkor mindenki tudta, hogy az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló egykori tiszti kaszinó vételáráról van szó, amin a kormányzó Magyar Demokrata Fórum osztozott a rendkívül ellenzéki Fiatal Demokraták Szövetségévvel. Nagy volt a csend és György Péter azt mondta, hogy most pedig Orbán Viktor számoljon el.
Eltelt 20 év, még mindig van honvédség és Orbán Viktor még mindig nem számolt el. Amúgy 2003-ban volt utoljára Szárszón találkozó és hát a tíz éves szünet után most megint volt június 22-én, 23-án. Én vasárnap reggel kilenckor érkeztem és délután kettő körül már el is mentem. Ha Erdélyben valakit érdekelne, hogy mi történt Szárszón, közlöm, hogy semmi különös. A kertben azok voltak ott, akikről tudni lehetett, hogy ott lesznek. Lejárt szavatosságú politikusok, valamint filozófusok, közgazdászok, színészek, újságírók, továbbá én, mint médiasztár. Mint az önök tudósítója, jelentem, hogy Balatonszárszón a döntő többség Bajnai Gordont tette meg miniszterelnöknek. Lesz még ugyan egy választás, de a kérdést Szárszón eldöntötték. Konrád György, a neves író világosan megmondta, hogy a tandem kéttagú személyzetéből Bajnai az, aki kormányoz, Mesterházy meg tekerjen.
A szárszói értelmiségi találkozón egyébként nem esett szó a munkanélküliségről, cigánybűnözésről, négy és fél millió szegény emberről, a korrupcióról, az országot elhagyott több mint félmillió magyar emberről. Aztán nem esett szó a devizahitelesekről, meg a határon túli magyarokról sem.
Volna egy kérdésem a végén: jó még valamire a húszéves tejszínhab?