Ki a radikális, mi a radikális?

Hogy ki a radikális, hogyan ismerhetünk rá, milyen hatásai vannak a magatartásának, az már csak azért is fontos kérdéssor, mert számos félreértés, negatív vagy pozitív előítélet kapcsolódik hozzá. A kolozsvári Tranzit Házban elhangzott beszélgetésen elhangzottakat Kustán Magyari Attila összegezte.

A radikalizmusról sokat hallani manapság. Radikálisnak nevezzük a terroristákat, a magyarországi szélsőjobboldali megmozdulásokat, a román sajtó pedig előszeretettel használja a jelzőt magyarokra. A szó tehát önálló életet él, éppen ezért nem árt, ha tisztázzuk, mit is jelent igazán, milyen háttérrel bír? A kérdést Keszeg Anna moderálásával és a közönség együttműködésével Selyem Zsuzsa és Horváth Andor vitatták meg a Láthatatlan Kollégium szervezte Mellérendelő beszélgetéssorozat keretein belül.
Az értelmezés elsődleges kérdés, ezért Horváth Andor egy aktuális példával indítva Edward Snowden jelenségére hívta fel a figyelmet, aki azzal került be a köztudatba nemrég, hogy kiszivárogtatta: az Egyesült Államokban saját állampolgáraikat, de külföldön élőket is lehallgatnak. A titkos adatgyűjtés leleplezője kapcsán az esszéíró feltette a kérdést: szólásszabadságról vagy hazaárulásról beszélhetünk? A két lehetőség közti különbség meglehetősen nagy, amiben viszont biztosak lehetünk, hogy úgy a gesztus és a cselekedet radikális, ahogyan a sérelmek és nyereségek is azok. Mi tehát az, amiről a fogalom kapcsán gondolkodnunk kell? Ha a pozitív jelzőket soroljuk, akkor a határozottság, keménység, elszántság merül fel, ha a negatívakat, akkor egy sötét, veszedelmes zóna nyílik meg előttünk, mint a hazaárulás, terrorizmus, anarchizmus. Ami pedig a radikalizmus ellentéte, az a közöny, a konformizmus, a privatizálás, amikor az ember saját életébe bezárkózik, és távol tartja magát a közügyektől.

Casting, remake, forgatókönyv A továbbiakban Horváth Andor filmes fogalmakkal élt a kérdés megközelítésében. Először a casting, azaz a színészek kiválogatása segítségével mutatta ki, ha a produkcióhoz szükséges színészeket megszűrik, akkor felmerülhet a kérdés, hogy minket kik és hogyan, milyen szerepekre válogatnak ki, hogyan fest például az állásbörze?
A második fogalom a remake, azaz a filmek újraforgatása, korábbi művek alapján. A remake jellemzője, hogy meg akarja haladni az előző alkotást, de alapozni akar annak a sikerére. Horváth szerint az életünk maga is egy remake, nem abban az értelemben, hogy másokat ismételünk, hanem mint egy újabb, jobb kiadás az előzőknél.
A harmadik fogalom a forgatókönyv: régi korok felfogása szerint az életünk előre meg van írva, a kereszténység szerint a gondviselésnek köszönhető minden lépésünk. A kérdés, hogy abban a forgatókönyvben, amelyben mi szerepelünk, hol van a helye annak, amit radikalizmusnak nevezünk, azaz a korábban említett határozottsággal és elszántsággal, vagy veszedelmesen lépünk fel? Horváth elmondta, a radikalizmus fogalma pozitív töltetű számára, azzal az egy kikötéssel, hogy nem tartalmazhat erőszakot.

Visszaélni a szóval A felvetett szempontokra reflektálva Selyem Zsuzsa azt emelte ki, egy fogalom meghatározásakor különböző nyelvi játékok és ideológiák vezérelnek, Snowden esetén is fontos ezért, hogy a Horváth Andor említette két lehetőség – a hazaárulás, és az emberi jogok megsértésének felfedése – között választhatunk. Elég csak arra gondolni, tette hozzá, hogy Berlusconi hogyan használta az ideológiai manipulációt, amikor a hetvenes években terroristáknak nevezte a neoavantgárd költőket, és gyilkossággal vádolta őket.
Van, amikor a radikalizmus felszíni csupán, hiszen egy olyan problémát tekint létkérdésnek, ami valójában nem az. Ilyen például, amikor olyanokban lát meg valaki ellenséget, akik nem veszélyeztetik az életét.
Keszeg Anna kérdésére, hogy a radikalizmus mennyire nevezhető európai gyakorlatnak, Horváth Andor elmagyarázta, míg néhány éve egy békés világban éltünk, azon vesszük észre magunkat, hogy körülöttünk mindenhol lázonganak és rendszereket döntögetnek. Ezek a folyamatok hasonlítanak, de különböznek is egymástól. A radikalizmus korábban távoli hívószóként jelent meg az életünkben, közvetlen szereplők nélkül, mára a jelenség azokra a kérdésekre is kiterjed, hogy mi a demokrácia, mit jelent a többség nevében kormányozni, milyen kilátásaink vannak arra, amit nyugati vagy európai fejlődésnek nevezünk?
A radikalizmus, ha kérdéseket feszeget, akkor egyértelműen egy adott állásponthoz képest közelít, de gyökeresen más szemszögből, a dilemma éppen ezért az, hogy léteznek-e egyetemes értékek, tette fel a kérdést Selyem Zsuzsa. Szerinte az egyetemesnek nevezett értékek nagyon gyakran az európai fehér középosztálybéli férfiak, a zsidó-keresztény hagyományok értékei stb.

A skandináv példa Sokaknál, többek között Balzacnál is megjelenik az a gondolat, hogy az ember húszévesen lázad, később megbékél. Amint kiderült, Horváth személyes tapasztalatai nem ezt igazolják: ő csendes ifjúságot élt meg, nem készült a világ felforgatására, ma viszont megtenné – hogy miként, azt nem részletezné, mert szinte indecens, vagy pedig a rendőrségre tartozik, jegyezte meg humorosan. A lényeg tehát, hogy a személyes viszonyunk erős a felvetett kérdésekkel, ilyen értelemben pedig a nagy kérdésekhez való egyetlen hiteles megközelítésmód számára a radikális. Ennek némileg ellentmondott Keszeg Anna véleménye, ő tud hinni Amerikában, a mainstreamben, ezzel pedig általában egyedül érzi magát. Ugyanakkor érdekesnek tartja a skandináv országokban tapasztalható, államilag támogatott projekteket, amelyek egy ország vizuális kultúráját támogatják – ezekkel létrejönnek olyan művészeti gyakorlatok, antropológiai viselkedésmodellek, amelyek ugyan nem radikálisak, hiszen egy rendszer logikájában vannak, de mégis változást idéznek elő.

Erőszak és forradalom Az európai társadalom legalább kétszáz éven át a forradalom kultuszában élt, ez volt a realitás számára. A forradalom, mint politikai program és lehetőség egészében véve pozitívnak számít Horváth Andor megítélésében, amelyre emberek ezrei, akár milliói tették fel az életüket. A legtöbb forradalom ugyan félresikerült, de nem mindegyik lett teljesen sikertelen. A kérdés persze, hogy mi történik a forradalom után? Ez egy történelmi paradoxon: a forradalmat azért találták ki, hogy azt a rendet, amelyik rossz, gyökeresen kicseréljék egy másra, de ha ezt a módszert feladjuk, pedig közben látjuk, hogy a világ nem jó, akkor mi a teendő? Ma is ebben a helyzetben vagyunk, mondta, különösen akkor, amikor önszántunkból nem szeretjük az erőszakot. Olyan még nem volt a történelemben, jelentette ki, hogy valamit kijavítanak, de még a kezüket sem akarják bemocskolni. „Tele vagyunk hazug, szélhámos csalókkal, és a világ mosolyogva megy tovább”, – fogalmazott, újra hangsúlyozva: forradalmat nem lehet csinálni, erőszakot nem alkalmazhatunk, de akkor hol talál az ember egy olyan tudati formulát, amelyben úgy tud kiegyezni a világgal, hogy az elégedetlenségének, a változtatni akarásának is teret ad, ráadásul úgy, hogy a világot úgysem tudja megváltoztatni?