Profik és műkedvelők

Caragiale-év van. A humor, a pamflet román nagymestere előtt tisztelegnek az íni-olvasni tudók. A mester mindent tudott a román társadalomról. Szereplőit csak át kell öltöztetni divatos mai ruhába, és kész a politikai palettáról alkotott kép. Figurái ott vannak a törvényhozásban, a kormányoldalon és az ellenzékben. Simon Judit publicisztikája az Erdélyi Riport 2012/14. számából.

Az, hogy két szövetséges politikus egyenes adásban, simán lemarházza egymást, csak egyszerű pojáca-játék a felvonások között. Az igazi előadás főszereplői finomabban fejezik magukat, de a lényeg ugyanaz.
Kampány van, mindenki fényezi magát és homályosítani próbálja az ellenfelet. Semmi gond, ez a demokrácia. A baj ott kezdődik, amikor már nem lehet komolyan venni az elhangzott szavakat, mondatokat.
Került, kérem, a kormány élére egy rokonszenves fiatalember, akiről csak az nem tudja, aki nem akarja tudomásul venni, hogy művelt, okos és ügyes, remek külkapcsolatokkal rendelkezik, ami ugye az ország számára nem elhanyagolható. Érkeztével rögtön szimpatikusabb lett Bukarest az európai kancelláriákon, mi több, még az államelnök sem foglalkozik annyit a külpolitikával, amióta az Ungureanu–Diaconescu tandem egyengeti Románia útját az Unióban és a világban.
Az új kormányfő a magyar partnereivel szemben is korrekt, segített megoldani a MOGYE-ügyet, udvarhelyi vizitje is jelzésértékű volt, és Borbély Lászlóra sem akarja ráhúzni a vizes lepedőt. Tudja, mi az érdeke az országnak és neki is, és e szerint cselekszik.
Úgy tűnt, az ellenzékkel is tud bánni. Ahogy a szociáldemokraták elnökét próbálta összeugrasztani a liberálisok vezetőjével, már-már mesteri fogásnak tűnt. Victor Ponta, az ellenzéki szövetség, az USL társelnöke nem is igazán tudott mit kezdeni a kormányfő lépéseivel. Nem tudta hová tenni Ungureanu „barátkozását”. Aztán vagy kapcsolt, hogy mire játszik a liberálisok soraiból kilépett kormányfő, vagy megmondták neki, hogy nem tesz jót a politikai egészségének a közeledés. Tény, hogy támadni kezdte Ungureanut. A volt kémfőnököt személyében támadni nagyjából egyenlő az oroszlán bajuszának rövid bottal való bizergetésével.
A mindig nyugodtnak tűnő kormányfő kikelt magából – persze egyenes adásban –, és a szocdem elnököt, miután képmutatónak, kétszínűnek nevezte, visszaküldte az iskolába tanulni. Azt sem felejtette el, hogy Ponta útját jelenleg két volt kormányfő egyengeti: Nãstase és Tãriceanu. Aki hallja, érti: ma pártján belül egyik sem tartozik a kedvencek közé.
Ponta viszont – ezúttal nem egyenes adásban, hanem a blogján – ügyészi tudására hivatkozva perrel fenyegeti a miniszterelnököt és a kormányt, amiért az ellenzék helyi választottainak nem jut pénz a külön alapból, terveik befejezésére. No meg a kampányra sem – tegyük hozzá.
Kész Caragiale!
Amúgy Ponta támad mindig mindenkit, és miután udvarlása sem vezetett célra, célba vette az RMDSZ-t. Jó nacionalista szólamokat pufogtatott, de nem igazán állt jól neki. Talán a kora miatt. Egy okos elemző ezek hallatán azt mondta, nem kell a fiatalembert komolyan venni. Amint az ellenzék által közellenségnek kikiáltott államfő komolyabban odalép a magyarok ellen, Ponta elkezdi majd védeni a kisebbik kormánypártot. Mert nem olyan biztos az a kormányalakításhoz szükséges többség. Novemberig még sok víz lefolyik mindenféle folyón, és Bãsescu még jövőre is elnök lesz.
Láss csodát: Borbély László környezetvédelmi miniszter a DNA piszkálódásai miatt lemondott, és Ponta melléállt: azért kellett eltávolítani a tárca éléről, mert nem hagyta jóvá a verespataki aranykitermelést. A szocdem elnök vélhetően abban reménykedik, hogy megnyeri az RMDSZ-t a MOGYE-ügy miatt készülő bizalmatlansági indítvány megszavazásához.
Az még nem jutott eszébe a szocdem elnöknek, hogy miért Ungureanu vette át, persze ideiglenesen, a környezetvédelmi tárcát. Tényleg, miért is? Talán alá akar írni ezt-azt, és aztán visszaadja az RMDSZ-nek, ugyanis ez a minisztérium a Szövetséget illeti. Ki tudja. Okos fiú a kormányfő. És Bãsescu sem buta.
Remek komédia ez az egész politika, kár, hogy túl nagy a tét: az ország, a lakosság élete, esetünkben a megmaradás. Csak ennyi múlik azon, hogyan végződik a Caragiale-év.