Önfejűségek párhuzama

A naptári évforduló jó alkalom mérleg- és tervkészítésre, összehasonlításokra. Az sem ritka, hogy ilyenkor megváltozási fogadalmak, ígéretek hangzanak el. A politikában ezek betartása nem jellemző. Valószínűleg azért, mert azzal kellene kezdeni, hogy beismerik hibáikat, elismerik addig hangoztatott álláspontjuk tarthatatlanságát, csődjét – erre viszont kevés politikai vezető képes mifelénk.

Ami az országok helyzetének, állapotának összehasonlítását illeti, azt előszeretettel végzik a politikusok és az elkötelezett elemzők. Õk leginkább azokat a mutatókat ismertetik, sorolják, amelyek az általuk hangoztatottakat támasztják alá. Manapság sokkal több politikus alkalmazza közvetett módon és hangoztatja a relativitáselméletet, mint fizikusok az oktatásban. Más és más viszonyítási alapot használnak, így az összehasonlítás különböző eredményekre vezet. Nem szeretnék ebbe a hibába esni, nem az országok teljesítményeit hasonlítom össze, hanem vezetőik azonos célok elérése érdekében alkalmazott módszereit. Orbán Viktor és Traian Bãsescu hatalmuk megszilárdítására, megerősítésére, bebetonozására törekszenek, ami részükről érthető. Úgy szeretnének bevonulni országaik történelmébe, mint egy modern Mózes, aki népét kivezeti a válságból. Ez rendben is lenne, de…

Orbán Viktor a parlamenti kétharmada birtokában kénye-kedve szerint módosíttathatja az alkotmányt, szüntetheti meg a demokráciákban nélkülözhetetlen fékek és ellensúlyok rendszerét, bonthatja meg az ellensúlyok egyensúlyát, vonhatja befolyása alá az Alkotmánybíróságot, a Költségvetési Tanácsot, vonhatja össze a jogállam intézményeit, lecserélve azok vezetőit. Államosíthat, központosíthat gond nélkül, nincs ki ellenálljon. A „piszkos munkát” a kormánypárti parlamenti képviselők végzik, akik utolsó pillanatban benyújtott „egyéni kezdeményezésű módosító indítványaikkal” elkerülik az amúgy kötelező közvitát, ezáltal a kormány felelősségét áthárítják a parlamentre. A köztársasági elnök pedig mindent aláír, amit elébe tesznek. Orbán egyedüli erős ellenfele az a gazdasági válság, amely nem hajlandó megadni magát a gazdasági törvényszerűségeket megkérdőjelező, akarnok gazdaságpolitikát folytató, de koherens gazdasági stratégiával nem rendelkező „fülkeforradalmároknak”. Huszáros nyilatkozatrohammal elfoglalni a Nemzetközi Valutaalap és Európai Központi Bank kamatbástyákkal védett állásait csak Jókai regényeiben lehetséges. Az ilyen szabadságharc végkifejlete Világos, és az sem kérdéses, ki fizeti meg az önfejűség árát.

Traian Bãsescunak, bár nagyon szeretné, nemhogy kétharmados, hanem még többségi parlamenti támogatottsága sincs minden esetben. Emiatt ő ravaszabb módszert alkalmaz. Nem a Nemzetközi Valutaalap ellen folytat „szabadságharcot”, hanem annak pajzsa mögé bújva nyomul előre. A gazdasági válság leküzdésére reformokat helyez kilátásba, de kizárólag az általa egyedül üdvözítőnek tartott elképzelés szerint. Ezt bejelenti a Nemzetközi Valutaalapnak, befoglalják a kölcsönszerződésbe, így kötelezővé válik. Minden olyan ésszerű felvetésre, amely szerint alapvető közigazgatási, illetve egészségügyi reformot nem gazdasági válság kellős közepén, választási évben kell foganatosítani, a válasz egyhangú: „így akarja a Nemzetközi Valutaalap”, illetve „ezt tartalmazza a kölcsönszerződés záradéka”. Mi több, elkötelezi az országot, vállalja azokat a hiánycélokat, amelyek teljesítése a lakosság emberfeletti erőfeszítései mellett is évekig gúzsba köti a nemzetgazdaságot, meghiúsítva az uniós középszinthez való felzárkózás reményét is. Mivel a parlamentben nem tudja maradéktalanul érvényesíteni akaratát, más megoldást alkalmaz. Megpróbálja felelősségvállalásra kényszeríteni a kormányt, kiiktatva a Parlamentet a törvényhozásból (az ellenzéknek nincs elég szavazata a kormánybuktatáshoz), így a törvénykezdeményezés változtatás nélkül életbe lép. Ha az RMDSZ, egyedüliként a koalícióban, nem hajlandó a felelősségvállalásra, mint történt a régióátszervezés, illetve történik az egészségügyi törvény esetében, államelnökünk zsarolásról, a nemzeti érdekek elárulásáról beszél. Mi több, párhuzamosan zajlik az a nyilatkozatháború, amelyben a támadás miatt védekező helyzetbe kényszerített RMDSZ magára marad, mert bár a PD-L több meghatározó vezetője egyetért vele, ők nem mernek az elnökkel szembeszállni. Bãsescu, szervilis miniszterei révén, mutyiban régiósítja az államszerkezet jelentős részét, költségmegtakarítás címén, de a hatalomkoncentráció jegyében. Az eredmény ugyanaz, mint Orbán Viktor esetében: gúzsba kötött ország, a válságból való gyors kilábalás reménye nélkül. Sajnos a politikában nem működik a GPS, különben mondaná a megoldást: „újratervezés indul!”