A nyomás

December 22-én Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy nagyobb lélegzetű interjút adott a Gândul című napilapnak, s ebben kiemelt helyen foglalkozott az új egészségügyi törvénnyel. A Szövetség elnöke azt ugyan nem mondta ki, hogy nem ért egyet a törvénnyel, sőt hangsúlyozta az egészségügyi rendszer reformjának a szükségességét, de az általa feltett hét, akár költőinek is nevezhető kérdésből csakis ezt a következtetést lehetett levonni. Kelemen szerint a szabályozásnak a páciensek és nem a magánbiztosító társaságok körül tanyázó „okos fiúknak” az érdekeit kell szolgálnia. Szerinte meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy magánprofitot akarunk-e létrehozni a közpénzekből, továbbá megoldást kell találni arra az esetre is, ha a magánkézben lévő kórház csődbe jut, hiszen a betegeket akkor is el kell látni. Az RMDSZ elnökének mind a hét kérdése a jogszabály tervezetének két legnagyobb újítására, a magánbiztosító társaságok bevonására és a kórházak magánosítására vonatkozott, s puszta felsorolásuk is egyértelművé tette, hogy Kelemen Hunornak és értelemszerűen az általa vezetett szervezetnek nagyon komoly fenntartásai vannak a cotroceni-i palotából szorgalmazott új egészségügyi kerettörvény alapkoncepciójával szemben.

Ugyancsak december 22-én Ritli László, az RMDSZ által támogatott egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy az új egészségügyi törvény tervezete napokon belül megjelenik és közvitára bocsáttatik a szaktárca honlapján (ez egyébként december 28-án meg is történt). Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter cáfolta, hogy az RMDSZ ellenezné a törvény elfogadását, csupán óvatos, mert egy kiemelt fontosságú jogszabályról van szó. Szerinte mind a magánbiztosítók szerephez juttatása, mind a kórházak alapítványokká, illetve kereskedelmi társaságokká alakítása elfogadható megoldás, csak körültekintően kell szabályozni.

A két álláspont közötti feloldhatatlan ellentét egyértelműnek tetszik. Az előbbi a jogszabály alapkoncepcióját kérdőjelezi meg, amelyen már semmilyen utólagos módosítással nem lehet változtatni, míg az utóbbi alapjában véve jónak, ám részleteiben még tökéletesíthetőnek véli a törvényt. RMDSZ-es források szerint a Szövetség ellentmondásos magatartásának magyarázata az, hogy Cotroceni irányából „olyan nagy volt a nyomás”, aminek a kisebbik koalíciós partner már kénytelen volt engedni, viszont a törvényt majd a parlamentben elföldelik és a választásokig nem lesz belőle gálickő.

Csakhogy erre máris megmutatkozott az államfő válasza. Alig két nappal Kelemen interjúja után a Hot News internetes hírportál arról tudósított, hogy Traian Bãsescu köztársasági elnök a The Economist által szervezett bukaresti konferencián azt mondta, hogy az új egészségügyi törvényt a kormány felelősségvállalással fogadhatja el 2012 első felében.

Azt hiszem, hogy a fenti történet (hogy a téma szakszótáránál maradjunk:) pontos látlelete az RMDSZ és az államfő koalíciós viszonyának (a PD-L, úgy tűnik, hogy önálló akarat nélküli, közbeiktatott eszköze és nem szereplője az eseményeknek). Előbbi igencsak kreatívan igyekszik átszabni a demokratikus intézményrendszert annak érdekében, hogy meggátolja az ellenzék ez évi hatalomátvételét, utóbbi pedig megpróbálja húzni-halasztani, esetleg megtorpedózni a saját érdekeit is veszélyeztető lépéseket. Ebben a huzavonában az RMDSZ nem egyenrangú partner (vagy legalábbis nem akként viselkedik), és lépésről lépésre feladni kényszerül a pozícióit.

Van ugyanakkor a történetnek egy olyan eleme, amelyre nem találok magyarázatot. Mit kell érteni azon, hogy „olyan nagy volt a nyomás”? Milyen nyomásgyakorló eszközei lehetnek egy közigazgatási hatáskörrel formálisan nem rendelkező államfőnek egy parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezettel szemben? Mi kényszeríthet egy minisztert arra, hogy közvitára bocsásson egy olyan törvénytervezetet, amellyel sem ő, sem pedig az őt delegáló politikai szervezet nem ért egyet?

Egyszer talán választ kapunk ezekre a kérdésekre is.