Öncélú kormányváltás?

A Szenátusban már elfogadott választási törvény (amely a győztes mindent visz elvére épül) oly mérvű bebetonozását jelentené a jelenlegi kormányzatnak, hogy akkor is biztosítaná az államfő leváltásához szükséges parlamenti többséget, ha a kabinet gazdasági és szociális politikája csődöt mondana. Székely Ervin publicisztikája.

A Ponta-kormány beiktatása előtt a hazai politikának egyetlen dimenziója volt. Egy teljhatalomra törekvő államfő és az őt kiszolgáló, minden tekintetben elhasználódott, korrumpálódott, lejáratódott kormányzat (amelyet ráadásul még egy válság sújtotta gazdaság is lehúzott) vesszőfutása egy mindinkább teret nyerő, demagóg, sőt a nacionalista retorikától sem visszariadó ellenzékkel szemben. A folyamat az Ungureanu-kormány bukásával vált teljesen egyértelművé, sőt visszafordíthatatlanná. Az államfőnek még lett volna alkotmányos lehetősége arra, hogy ideig-óráig ellenálljon a trendnek, azonban ezzel saját pozícióját sodorta volna veszélybe, hiszen ugyanaz a parlamenti többség, amelyik elfogadta a bizalmatlansági indítványt, az ő felfüggesztését is könnyen megtehette volna.
Azáltal viszont, hogy Traian Bãsescu az ellenzéket bízta meg kormányalakítással, a politikai viszonyokat kétdimenzióssá tette. Egyfelől az új kormánynak bizonyítania kell, hogy van alternatívája a kizárólag megszorításokkal operáló, fantáziátlan, korrupt és arrogáns kormányzással szemben, másfelől viszont le kell bontania azt a politikai gépezetet, amely továbbra is az elnök kezében van, s amelynek révén az elmúlt években gyakorlatilag felszámolta a jogállamiságot, a hatalmi ágak szétválasztását, végső soron a demokráciát. Itt elsősorban a párhuzamos bűnüldöző tevékenységet folytató szervezetekre, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályra (DNA), az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségre (ANI), a Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Országos Ügyosztályra (DIICOT), no meg természetesen a szerepüket tévesztett se szeri, se száma titkosszolgálatokra gondolok, amelyek gyakorlatilag engedelmes eszközként működnek az államfő kezében.
A dolgok viszont – most már – összefüggnek. Mégpedig azért, mert a lakossági prioritás nem egyezik a politikai szempontokkal. A politikai változásban is megmutatkozó társadalmi elégedetlenség – tetszik vagy nem – nem azért távolította el sorra az elnöki kormányokat, mert elege lett a demokrácia játékszabályainak folyamatos megsértéséből, hanem azért, mert azok nem tudtak válaszokat adni a szociális problémákra, nem volt alternatívájuk az újabb és újabb megszorításokkal szemben. Következésképp, az USL kormánytöbbség mindaddig nem térhet rá a hatalomátvétel beteljesítésére és – beszéljünk nyíltan – az elnök felfüggesztésére, amíg meg nem oldotta a lakosság első számú gondját, a szociális kérdéseket (beleértve az egészségügy tarthatatlan helyzetét), be nem indította a gazdaság motorjait, rendet nem tett az oktatásban stb.
Mindezzel – vélhetően – tisztában vannak a kormánypártok stratégái is. A bérek kiegészítése és az illegálisan illetékfizetéssel terhelt nyugdíjasok kárpótlása megkerülhetetlen intézkedései kell hogy legyenek a kabinetnek. Amit azonban kevésbé lehet tisztán látni, az a kormány gazdaságpolitikája. Mivel fogja pótolni a végrehajtás a költségvetés többletkiadásait? E tekintetben mindaz, amit eddig hallottunk (az előző kormány gazdasági ügyfélkörének leválasztása az állami pénzforrásokról, a külföldi befektetések ösztönzése, egyszerűbb, világosabb és kiszámíthatóbb pénzügyi politika) még csíráiban sem mutatkozik meg, viszont máris egy újabb – egymilliárd eurós – hitelszerződés megkötésére készül a kormány a Világbankkal.
A kormány tehát mintha maga sem hinne tulajdon programjában és eljövendő sikerében, ezért politikai célja, a teljes hatalomátvétel érdekében alternatív eszközhöz fordult. A Szenátusban már elfogadott választási törvény (amely a győztes mindent visz elvére épül) oly mérvű bebetonozását jelentené a jelenlegi kormányzatnak, hogy akkor is biztosítaná az államfő leváltásához szükséges parlamenti többséget, ha a kabinet gazdasági és szociális politikája csődöt mondana. Mindehhez populista és nacionalista retorika is társul, amelynek a célja egyértelműen az, hogy a megbízható politikai képviselet nélkül maradt szélsőséget is az USL oldalára állítsa.
lyen körülmények között elképzelhető, hogy a körvonalazódó teljes hatalomátvétel épp eredeti célját, a demokrácia helyreállítását veszíti majd el.