Nemzeti?

Szerintem minden nemzeti szellemű, ami a világ dolgairól a magyar kultúrába ágyazódva beszél, sőt én úgy vélem, üdvös, ha nem csak magunkkal vagyunk elfoglalva, hanem tágabb környezetünket is próbáljuk értelmezni. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.

„Magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza, […] meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről” – mondta Kerényi Imre kormánybiztos még valamikor áprilisban a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényének moderátoraként, ahol Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója volt a meghívott vendég. Kerényi úr ugyanitt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről alkotott véleményét is megosztotta a publikummal: „Lehetetlen dolog, hogy Déryné országában, és Jászai Mari országában így képezzük a színészeket. Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném a színházhoz. Aztán csináljanak, amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek.” Utóbbi megnyilvánulás már csak azért is furcsa, mert Kerényi úr több évtizeden keresztül emelte az inkriminált intézmény oktatási színvonalát, és csak azért távozott onnan a közelmúltban, mert még a vonatkozó törvény megjelente előtt megkérték, hogy a nyugdíj mellé ne vegye föl a közalkalmazotti bért is, hanem dolgozzon szépen számlára, de ez csak egy üde színfolt az ügyben.
A beszélgetésről felvétel készült, mely valahogy a múlt hét folyamán a nagy nyilvánosság elé került, komoly felháborodást okozva, főleg mert látszik, Vidnyánszky úr nem emel szót a kijelentések ellen, hanem csak fejét csóválva bazsalyog magában az asztalt sepregetve. Többen, közöttük Kulka János, nyílt levelet írtak az Alaptörvény díszpéldányait spanyol bikák bőrébe köttető kormánybiztoshoz, még többen elhatárolódtak tőle. Vidnyánszky Attila hosszas hallgatás után először arról beszélt, hogy „a homoszexualitás problémája” nagyobb súllyal szerepelt az Alföldi féle nemzetiben, mint azt társadalmi relevanciája indokolná, de egy napra rá közleményben sajnálkozott Kerényi szavai miatt. A főszereplő – eme sorok keletkezéséig – nem nyilatkozott, mint ahogy közvetlen főnöke, Orbán miniszterelnök úr sem szólalt meg, vagy szólította fel lemondásra.
Végtelenül szomorú, hogy a 21. század eleji magyar közélet itt tart: a hatalmi elit szalonképtelen blődségekkel igyekszik izgalomban tartani egy erre vevő, nem feltétlenül cizellált gondolkodású, ám népes tábort (szép lassan másokra már nem is számíthat), miközben egy szűk, végletekig megfáradt értelmiségi körtől már csak annyi telik, hogy megpróbál kiállni az európai illemkódex diktálta szabályok mellett. Minden egyes alkalommal elmondják, hogy kultúrember nem „buzizik”, „zsidózik”, vagy nyilatkozik meg egyéb kirekesztő módon, de nem túl sok sikerrel. Lehet vissza kellene nyúlni az alapokig, és azt is hozzá kéne tenni, hogy azért nem teszünk ilyet, mert könnyedén felállítható olyan szempontrendszer, ami alapján a mostani kirekesztők kirekesztettekké válhatnak, szóval a csikicsukizás helyett sokkal célszerűbb az egész idióta játékkal felhagyni.
Érdemi vitáról szép lassan már álmodni sem lehet, pedig lenne mit kibeszélni, feltételezve, hogy páran komolyan is gondolják a kormányoldalról, amiket mondanak.
Még Kerényi kijelentései között is van vitára érdemes tétel, már ha mondandóját nem diszkvalifikáljuk azonnal a formai elégtelenség miatt. Õ azt mondja, nemzeti szellemben kéne nevelni a színészeket, de nem tudom, mit jelent ez pontosan. Szerintem minden nemzeti szellemű, ami a világ dolgairól a magyar kultúrába ágyazódva beszél, sőt én úgy vélem, üdvös, ha nem csak magunkkal vagyunk elfoglalva, hanem tágabb környezetünket is próbáljuk – adott esetben a művészet eszközeivel – értelmezni. Õ azt mondja, az új Nemzeti Színház a „szerelemről, a barátságról meg a hűségről” fog szólni, de melyikről? Szerintem mindegyikből sokféle van, szerinte egyféle? Egyáltalán, le lehet írni a minket körülölelő valóságot valamiféle fix erkölcsi rendszerhez igazítva, a szereplőket és az eseményeket felrajzolva valamiféle hősök-antihősők-helyes-helytelen koordinátarendszerbe? És ha meg lehet ezt tenni, akkor hatékony-e eképpen eljárni? A természetben a diverzitás a túlélés egyik fontos eszköze, nem rontjuk az esélyeinket, ha lemondunk a bonyolult szempontrendszerekről, a nézőpontok egyenjogúságáról, a gondolkodásunk sokszínűségét biztosító örök kérdezésről?
Lenne bőven téma, és szép lassan már nem is marad más választásunk, mint hogy megpróbáljunk beszélgetni egymással, mivel azon, ami a magyar közéletben folyik, nevetni sajnos már rég nem lehet.