Merre megyünk?

Hetek óta minden taxis azonnal a politikával kezdi a csevegést, persze miután megkérdezte: merre megyünk. Irigylésre méltóan jól tájékozottak. Bizonyára a rádió teszi, naphosszat azt hallgatják a kocsiban. Véleményük szerint mindenki korrupt, hazug, aki Bukarestben dolgozik, főleg a kormány és az ellenzék, a képviselők és a szenátorok. Simon Judit jegyzete.

Akinek nincs pénze közvélemény-kutatásra, az beszélget barátokkal, ismerősökkel, néha ismeretlenekkel is, ha úgy hozza a jó sorsa. A politikai, gazdasági és társadalmi helyzet legjobb fokmérői a taxisofőrök. Nagyon tarka céh az övék. Vezetnek bérautót fiatalok és idősek, kedvesek és mordak, műveltek és bunkók, diplomások és alig nyolc osztályt végzettek, valamint férfiak, nők, románok, magyarok. Szóval elég bő a paletta ahhoz, hogy rendes kis képet lehessen kialakítani a helyzetről, de főleg a hangulatról. Igaz, tudományos, hivatalos és egyéb tiszteletreméltó jelentést nem lehetne készíteni az összegyűjtött véleményekből, mert ugye a kérdések sem szabványosak. Tudni kell viszont, hogy ezek az urak, hölgyek nem csak a saját véleményüket tolmácsolják. Nem érdektelen odafigyelni rájuk.
A naponta többször taxizó krónikás sohasem mulasztja el, hogy szóba elegyedjen az autóvezetővel.
Ahogy a sofőr begyújtja a motort, rögtön tudni, hogy helyzet van, vagy semmi fontos nem történik az országban. Mert ha nem történik semmi érdekes, akkor az időjárásról kezdődik beszélgetés.
Mostanság nyilvánvalóan dúl a helyzet, mert hetek óta minden taxis azonnal a politikával kezdi a csevegést, persze miután megkérdezte: merre megyünk. Irigylésre méltóan jól tájékozottak. Bizonyára a rádió teszi, naphosszat azt hallgatják a kocsiban. Meg a tévé persze, amit azonnal bekapcsolnak, amikor hazaérnek. Már a beszélgetés elején azonnal kiderül, melyik csatornát nézik. Nemcsak abból, hogy a beszélgetés során hivatkoznak valamelyik ismert műsorvezetőre vagy elemzőre, hanem abból, ahogyan kifejtik a véleményüket. Gyakran ráismerni a szóhasználatra, arra, ahogyan szidják az egyik, dicsérik a másik politikust.
Véleményük szerint mindenki korrupt, hazug, aki Bukarestben dolgozik, főleg a kormány és az ellenzék, a képviselők és a szenátorok. Akiket ugye azért választottunk, hogy nekünk jó legyen, de persze csak nekik jó, nekünk meg egyre rosszabb. Esély nincs vitatkozni, mert azonnal jönnek a benzin árával, a közköltséggel, melyek viszont tagadhatatlanul magasak, legalábbis a hazai fizetésekhez viszonyítva.
Eddig a többségük szerette az államfőt, szurkolt neki, hogy „legyőzze” a „korrupt bandát”, most viszont zömükben haragszanak rá. Merthogy nem tartotta be a szavát, nem élünk jobban. Válság ide, válság oda, az nem lehet igaz, hogy csak a kisembert… – ez a szó nem tűr nyomdafestéket –, de a nagyok tartozhatnak milliárdokkal az államnak, őket persze nem – na ezt a szót sem illik leírni.
Haragszanak Pontáékra is, merthogy mitől szocialisták, ha fütyülnek a népre és csak saját magukkal törődnek. Antonescu pedig egy hülyegyerek – morogja egy huszonéves sofőr. Akik megjárták külföldöt, azok az ottani életszínvonalra hivatkoznak. Persze azon felháborodnak, hogy külföldön dolgoznak az emberek, és kevesebben csalnak adót, úgyhogy a krónikás visszafogja magát, ha politikai véleményt akar hallani.
Pedig örültek, hogy a fiatalok jutottak hatalomra – és akkor mi van, ha vitathatóan –, de bennük is csalódtak. Ugyanis – erősködik az egyik egyetemet végzett sofőr – ezeket a fiúkat az öregek irányítják a háttérből, és rögtön mondja a neveket: Voiculescu, Hrebenciuc, Patriciu, Iliescu, Tãriceanu, Nãstase. Ja, hogy utóbbit éppen lecsukták? Na és, van neki telefonja a börtönben is. Egyik kedves autóvezető sem akarja tudomásul venni, hogy amikor azok a jó emberek vezették az országot, éppen dübörgött a hazai és az európai gazdaság.
Mivel a forrásokat ütköztetni kell, a krónikás azonnal adja ezt a véleményt. Jól teszi, mert érdekes választ kap: bár úgy lenne, de ezeknek nincs annyi eszük. Merthogy amikor az öregek kormányoztak, bizony jobban ment az ország szekere. Õk a válságot is meg tudnák oldani. Tessék csak visszaemlékezni, amikor Nãstase vagy Tãriceanu volt még a miniszterelnök, milyen jól ment nekünk! És akkor nem kellett szégyenkezzünk Európa előtt. Most rajtunk röhög mindenki, aztán meg jól megbüntetnek, és egy lyukas garast sem ad az Unió. Aztán megnézhetjük magunkat. Még hogy ne szóljanak bele a dolgainkba? Nekik kellene kormányozniuk pár évig az országot. Szerencse, hogy vége a fuvarnak, mert még kiderülne, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában volt a legjobb.
Ami pedig a népszavazást illeti: taxis berkekben az állás egy–egy. Igaz is, merre megyünk?