„Nem a népek vannak a kormányokért”

Mostanában önös közírói szándékkal sokat foglalkozom Tisza Kálmán alakjával. Az ő irományai között bukkantam rá az idézett mondatra, az 1865-ben megjelentetett Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer című munkájában. Szilágyi Aladár publicisztikája Tisza politikai útjának kanyarjairól.

Ez a napjainkban közhelynek tetsző, általánosan elfogadottnak tűnő állítás a megfogalmazása idején, másfél évszázada nem is tűnt annyira magától értetődőnek. Mostanában önös közírói szándékkal sokat foglalkozom Tisza Kálmán alakjával. Az ő irományai között bukkantam rá az idézett mondatra, az 1865-ben megjelentetett Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer című munkájában. A terjedelmes tanulmány éppen abban az időszakban jelent meg, amikor nagybátyja, Teleki László tragikus halála után a Teleki alapította Határozati pártból kinőtt ellenzéki Balközép párt élére került. A Tisza pártja által ekkor még vehemensen ellenzett kiegyezés előtt két esztendővel heves viták zajlottak a „hogyan tovább”-ról. Arról, hogy ha Deák Ferenc pártja megvalósítja törekvéseit, mi legyen a kormány szerepe, arról, hogy a parlamentnek felelős kormány jöjjön-e létre, a központi végrehajtás szerepkörét miként lehet összhangba hozni a történelmi megyékkel, arról, hogy ez a két intézmény összefér-e, a hatáskörüket miként kell szabályozni, együttműködésüket biztosítani, és így tovább.
A kérdéskör nem volt új keletű, már 1848-ban a Batthyány vezette első magyar „felelős minisztérium” megkísérelte gyakorlatilag rendezni a kormány és a megyék viszonyát, de valójában a kiegyezés küszöbén vált időszerűvé és szükségszerű követelménnyé a két intézmény relációjának szabályozása. Tiszának messziről kellett kiindulnia, hiszen egyaránt küzdeni kellett a parlamentarizmus, illetve a parlamentnek felelős kormányforma ellenzői ellen, s elfogadtatni, hogy az úgynevezett megyei törvényhatóságok (mai szóhasználattal: önkormányzatok) a kormány alá vannak (lesznek) rendelve. Bár később, 1875-től kezdődően, amidőn a saját balközép pártja és a kormányzó Deák-párt egyesülése révén létrehozta a Szabadelvű Pártot, felerősítette a centralizációs törekvéseket, ekkor még inkább hajlott az Angliában meghonosodott, központosításmentes parlamentarizmus felé, mint a Franciaországra jellemző túlzott központosítás irányába.
A parlament és a kormány alkotta rendszer, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom egymásra hatását, együttműködését az alkotmány hivatott szabályozni és biztosítani. Nem rejtette véka alá annak a lehetőségét, hogy a parlamenti többség és a rá támaszkodó kormány igyekszik kiterjeszteni a hatalmát, és minél tartósabbá tenni. Minden kormányban megvan a hajlam az elnyomásra – véli Tisza –, és arra, hogy a politikai életet maga köré tömörítse, a vidék politikai életét megsemmisítse. „Még az is megtörténhet, hogy a fejedelem (értsd: az uralkodó – Sz. A.), a kormány és a parlament együtt a nemzet érdekei ellen cselekedjenek.” Véleménye szerint ezek ellen a közigazgatás szerkezete, a politikai életnek a vidéken való ébrentartása és a választások teljes szabadsága nyújthat védelmet. A központosítás ellen hadakozva úgy gondolta, hogy nem lesz teljes állami centralizáció, hogy a közigazgatásban a decentralizáció megmarad, a helyi ügyeket helyben fogják eldönteni.
Ezek a ma is korszerű, demokratikus elvek később, tizenöt éves miniszterelnöksége idején már jóval kevésbé fedezhetők fel a politikájában. A parlamenti választások teljes szabadsága nagyon szép elv volt, amit a gyakorlatban sem elődei, sem utódai, sem ő maga nem valósítottak meg.
Tisza Kálmán viselt dolgait böngészve rá kellett jönnöm: mennyire nincs új a nap alatt a politikában! Tisza nem volt finnyás, nem válogatott az eszközökben, szerteágazó kapcsolatai révén, ígérgetéssel, akár megvesztegetéssel vagy zsarolással is igyekezett fenntartani az általa bevezetett „egypártrendszer” uralmát. Pártja egy-egy választáson elsöprő, akár nyolcvanszázalékos többséget ért el, három évtizeden keresztül vezette az országot. Nem volt vetélytársa, a Szabadelvű Pártot „kézi vezérléssel” irányította. A kormányzat megpróbálta befolyásolni a választási rendszert, hogy fenntartsa uralmát. Ehhez biztos szabadelvű párti fölény kellett a megyékben is, szűkíteni kellett a megyék és a városok autonómiáját. Ezt a célt a közigazgatási bizottságokat létrehozó törvény szolgálta, amely ebben a testületben koncentrálta minden igazgatási ág helyi vezetőjét.
Élete végéig a politikai kettősség jellemezte Tiszát. Az egyébként őt becsülő Mikszáth Kálmán szerint: „mikor a kuruc akarna belőle előjönni, a labanc rendesen visszaparancsolja”…