Magasles

„Igazán kellemetlenül érintené, ha zsinórban harmadszor az ő lánya jutna ki az országosra, tavaly már így is nyíltan meggyanúsították, hogy nagy tételben lopja az iskolatejet, és a garázsukban működő közértben árulja. Ez, mondjuk, történetesen fedi a valóságot.” Tasnádi–Sáhy Péter tárcája.

Lacika a könyvszekrény mellett áll lehajtott fejjel, háttal a táblának. A kikeményített gallér vörös csíkot dörzsölt izzadt nyakába, de nem meri megvakarni. Már bő két perce meg sem mozdul, csak az ujjait morzsolgatja.
– Jó kis iskola lehet az a kettes is, ha ez nyerte náluk az osztályozót – böki oda szomszédjának az egyik versenytárs apukája – bár tudjuk, hogy megy ez… – teszi hozzá sokat sejtetően.
Pedig a család csak pár hónapja költözött a városba, Lacika apukáját az ország másik végéből vezényelték át az autóalkatrész-gyárba osztályvezetőnek, ami tisztes pozíció, de ahhoz mégiscsak kevés, hogy megbundázhassa az iskolai fedett pályás ki néz magasabbra versenyt. A cége nem is szerepelt a szponzorok között. Ez nem csak olyan légből kapott állítás, hanem ellenőrzött tény. Lacika iskolájában több szülő is utánajárt, mielőtt végleg elvetették volna Bíbor anyuka ez irányú gyanúsítgatásait összesúgva a háta mögött, hogy azért csinálja a fesztivált, mert Eszti lánya csak dicséretben részesült, hiába vezeti a szülői munkaközösséget negyedik éve. Természetesen mindezt pont megfelelő decibelen ahhoz, hogy Bíborné meghalljon belőle amennyit kell, és felhergelje magát, mint egy megvadult sziámi harcoshal. Az intrika várakozáson felül sikerült, arra senki sem számított, hogy a munkaközösség teljhatalmú úrnője (közeli barátainak csak Magdus) az úgy csúcspontján meggyőződéssel állítja majd: Lacika apukája egy iskolai versenyek eredményeinek manipulálására szakosodott nemzetközi oligarcha csoport titkosügynöke, akit csak azért küldtek a városba, hogy kiterjesszék befolyásukat az ő oktatási intézményükre is.
Lacika anyukája, aki most a hátsó sorban megbújva aggódik kisfiáért, csak annyit vett észre a felhajtásból, hogy a szülők nagy részénél langymeleg érdeklődés lépett az eddigi merev elzárkózás helyébe a napi gyermekre várós öt percek alatt, de ezt fia hirtelen kivirágzott tehetségének tudta be, fogalma sem volt a munkaközösségen belüli polgárháborússá durvult légkörről. Igazából csak Karcal Ferike anyukájával került közelebbi ismeretségbe, aki már az osztályozó másnapján az iskola büszkeségének titulálta Lacikát, és azóta sem lehet levakarni, most is ott áll mellette, és úgy szorít, hogy fehérlik az ökle belé. A kettesben a szülők ezt a rajongást önös érdekkel magyarázzák, szerintük Karcal anyuka azért bratyizik, mert barátot akar szerezni Ferikének, aki nem csak csámpás, de olyan kancsal is, hogy a fülén sír.
A zenei általános testnevelés tanára is feszülten figyeli Lacika bátortalankodását, mert igazán kellemetlenül érintené, ha zsinórban harmadszor az ő lánya jutna ki az országosra, tavaly már így is nyíltan meggyanúsították, hogy nagy tételben lopja az iskolatejet, és a garázsukban működő közértben árulja. Ez, mondjuk, történetesen fedi a valóságot, de évekig rá se bagózott senki, amíg Katica nem duplázott.
A verseny főszervezője, Etelka tanító néni a zsűriasztal mellett szorong, és izzadt homlokkal vizslatja a pontozólapokat, hogy kisilabizálja a jelenlegi állást. A nyugdíjból visszajáró Kremmel Aranka nénitől vette át – igazgatói unszolásra – a posztot, aki már belefáradt, hogy minden eredményhirdetés után mocskolódó névtelen levelekkel bombázzák. Szerencsére Katika így is csak harmadik, bár jobb lenne, ha a dobogóról is leszorulna, viszont – atyaég! – az ő lánya vezet. Miután elátkozta az egész nyamvadt iskolát, amiért pont itt rendezik hagyományosan a megyei selejtezőt, meg magát is, amiért megengedte Adélnak, hogy induljon, és éppen próbálna jelezni a mellette ülő zsűrielnöknek, azonnal húzzon le pár pontot a 8-as számú versenyzőtől, focilabda csapódik az egyik ablakba.
Az eddig Lacikát fixírozó nézőközönség figyelmét azonnal magára vonja a berobbanó üveg hangja, egy fél percre tökéletesen megfeledkeznek a félszeg versenyzőről, sokkal jobban érdekli őket, hogy a zsűriben ülő reklámszövegírót valóban eltalálta a labda, vagy ijedtében huppant le a székről.
Lacika csak kis késéssel érzékeli, hogy szabad a pálya, először összerezzen a ricsajtól, még fekete mellénykéjét is összekrétázza kicsit, ahogy hozzáér a táblához, de aztán magához tér, és lendületesen belekezd a gyakorlatba. Tekintete végigsiklik a szemben lévő falon, majd egy repedés mentén végigosonva megkeresi a födém leggyengébb pontját. Eltart pár pillanatig, amíg a vasbeton szerkezeten átrágja magát, de a tetőn már olyan energikusan süvít keresztül, hogy a cseréplécek beleremegnek. Amikor a baleset felett napirendre térő közönség a kisfiú retináján megcsillanó napfényt látva örömujjongásba tör ki, nem is hallja őket, pillantása a sztratoszféra határait feszegeti.