Lovagkereszttűzben

2016. 08. 25. 13:59

Marad a kérdés: miért kell az elkeseredett emberek hergelőjét, gyűlöletük szítóját kitüntetni, ezzel az összmagyar társadalmon keresztül-kasul cikázó árkokat tovább mélyíteni, a nemzeti minimum kialakításának az esélyét tovább csökkenteni? Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

Napok óta dübörög az újabb, árokmélyítő botrány: a Fidesz egyik kedvenc megmondóembere, Bayer Zsolt tevékenységét a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével értékelték, mire több tucat korábbi és mostani kitüntetett visszaküldte ilyen-olyan, az államtól kapott megbecsülését Áder János köztársasági elnöknek, mivel nem akarnak egy névsorban szerepelni a hajdani Fidesz alapítóval.

Hogy mi a kifogásuk? A kitüntetést Bayer Zsolt újságírói minőségében kapta, „számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának, és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként”. A laudációban arról viszont kevesebb szó esik, hogy Bayer Zsoltot 2013-ban elmarasztalta a médiatanács gyűlöletkeltő cikkeiért, ami lássuk be, jobb helyeken akadályt kellene képezzen a piedesztálra vezető úton.
Ha vannak a gyűlöletkeltésnek fokozatai, akkor Bayer leginkább „Ki ne legyen?” című írásával verte ki mind a médiatanácsnál, mind a protestálóknál a biztosítékot, amelyben többek között ezt írja:
„a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (... ) Állatok meg ne legyenek. (.. ) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!”

Máshol konkrét megoldási javaslattal is szolgál a „bárhogyan”- ra: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”
Talán nem nehéz belátni, hogy az ügy túlmutat szimpla világnézeti különbségeken. Bayer Zsolttal azonosulni nem világnézet, hanem elkeseredettség kérdése. Csak rémült, végsőkig kétségbeesett ember vevő bonyolult kérdésekre adott, ennyire egyszerű, kegyetlen és mondjuk ki: bugyuta válaszokra.
Marad a kérdés: miért kell az elkeseredett emberek hergelőjét, gyűlöletük szítóját kitüntetni, ezzel az összmagyar társadalmon keresztül-kasul cikázó árkokat tovább mélyíteni, a nemzeti minimum kialakításának az esélyét (melynek erősítésére éppen az állami kitüntetések szolgálhatnának remek eszközül) tovább csökkenteni?
Azért, mert egyre kevesebb a mindenki által megkérdőjelezhetetlen elv és egyre több az elkeseredett, rémült, kétségbeesett ember. Olyannyira, hogy elemi indulataik kiszolgálása komoly politikai tőkét jelent. Ezért érdemes a Bayer Zsoltokat kitüntetni (megkérdőjelezhetetlen minőségek helyett avagy mellett), százmilliókat, milliárdokat gyűlöletkampányokba belepumpálni, mert így könnyen irányítható egy kifejezetten fajsúlyos tömeg, ami a még mindig demokráciának nevezett, sokszor igencsak mocskos játszmában eldöntheti a meccset, főleg ha még a pályának is megfelelő irányú és mértékű a lejtése.
Egyértelmű, hogy hatalomtechnikailag az ilyen mérvű populizmus és manipuláció hihetetlenül erős fegyver, elég csak az elmúlt évek egybites jolly jokereire (elmúlt nyolc év, rezsicsökkentés, migráns) gondolni, hogy az ürgebőrbe varrt békaemberekig már ne is menjünk vissza az újkori magyar történelemben.
Én viszont abban is biztos vagyok, hogy az éremnek van másik oldala is, az ilyen manipulációkért hatalmas árat kell fizetni, méghozzá az erkölcs nevű keményvalutában:
Ugyanis olyan rendszerben, ahol a nyers erőn, a korlátlan erőszak-minimum verbális felvállalásán kívül minden értéket elinflálnak, nem is marad más kommunikációs csatorna, csak az egyre fokozódó erőszaké.
Azt pedig, sajnos szintén megkérdőjelezhetetlen történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyen, kizárólag az erőszak nyelvén beszélő rendszerek merre szoktak fejlődni, és miképpen érnek véget.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!