Kortársunk, Brecht

2016. 12. 12. 22:06

Olyan az ország, mint Andrei Șerban előadása: semmi dráma, semmi mélység, semmi esztétikai fakszni. Harsány, felületes, vásári. Talán ezért van esélye a jónak is gyökeret verni. Mert minden lehetséges. Simon Judit színházi jegyzete.

 

Andrei Serban rendező és Vlad Ivanov a Brecht-darab egyik próbáján

 

Mit nem értek az előadásból? – kérdezte a neves külföldi színházesztéta, kritikus Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a bukaresti Bulandra Színház A szecsuáni jólélek előadása szünetében. Romániát nem érti– vágom rá. Andrei Șerban ugyanis új fordításban állította színpadra Brecht darabját, és korunkra jellemző figuráit mutatta meg. A vetített fordításban, a kötetben megjelent, régebbi szöveg jelent meg, a színpadon az utca nyelvét használták a szereplők. Káromkodásokkal, szlenggel tarkítva, de alig változtatva a szerző dialógusain. Akadt néhány, az alkotók által beleírt mondtat, de ezek inkább kiszólások, ha úgy tetszik, magyarázatok voltak a mai korhoz. A vetítőn azoknak a tábláknak a szövegei sem jelentek meg, mely az utcai tüntetések szlogeneit idézték.

Brechetnek ezt is közismert darabja, nagyjából mindenki szinte kívülről tudja a szöveget, nemhogy a történetet. Ezért lepődött meg a németországi úriember, hogy bár ismeri, nem érti, amit lát.

A Bulandra Színház előadásának egy jelenete. Miféle emberek vagytok ti?

 

Ő ugyanis soha egyet sem látott a román televíziós csatornák dömpingben sugárzott bulvárműsorai közül, hogy felismerje a színpadon szereplő figurákat. Șerban előadásában nem nagypolgárok laknak Szecsuánban. Kisstílű, külvárosi ügyeskedők népesítik be a színpadot, nem véletlenül hangsúlyozott a rendező lakótelepet. Ott van az újgazdag, aki átveri, kisemmizi szomszédait, semmi pénzért dolgoztatja a rászorulókat, a magát valódi dámának képzelő, csiricsáré tulajdonosnő, a dolgozni nem akaró siserehad, a szépfiú pilóta, akibe mindenki belezúg, és az ő anyukája, aki elvárja, hogy mindent a fiacskája feneke alá toljanak, ha már ő nem teheti meg. Végül, de nem utolsó sorban, a vízárus, a kikiáltó, azaz a bulvársajtó, a műsorok moderátorai, valamint a három isten-öregasszony, a bulvárműsorokban behívott általában éltes korú „szakértők”.

A szépfiú mamája jiddis akcentussal beszél. Ezzel kapcsolatban olvastam, hogy emiatt antiszemitizmussal vádolták meg Șerbant, ami már alapállásból vicces. Az asszonyság modellje az Izraelből hazatért éltes hölgy lehetett, aki szerelmi és házassági botrányai okán, szinte minden este jelen van egyik bulvárcsatorna műsorában. A jó Sen Te, aki Sun Ta gonosz (?) vagy inkább pragmatikus, a helyzethez és körülményekhez alkalmazkodó álarcát veszi magára, hogy boldoguljon, sem ritka jelenség tájainkon. Számtalan fiatal, általában férfiakon élősködő leányzó megy be valamelyik stúdióba kiteregetni a szennyest némi pénzért és ismertségért. Utóbbi komoly tőke. Általában a szerelem hajtja őket a kétségbeesésbe, meg a képernyőre, teszi őket tönkre, hogy aztán egyáltalán nem meglepő pálfordulattal, arcot és véleményt váltsanak, ahogy a helyzet és a műsor megkívánja.

A szépfiúk, a „pilóták” sem grál lovagok, kapaszkodnak ők felfelé, ahogy tudnak, sok pénzért, több-kevesebb hatalomért bármire képesek. Ott vannak a kartonpapírból készült transzparensek, melyek a korrupciót, a lopást, a zsarolást, a hazugságot „hirdetik”, bocsánat, ezek ellen tiltakoznak, de tiltakoznak jogos eljárások ellen is, mert éppen őket érinti.

Olyan az ország, mint Șerban előadása: semmi dráma, semmi mélység, semmi esztétikai fakszni. Harsány, felületes, vásári. Talán ezért van esélye a jónak is gyökeret verni. Mert minden lehetséges.

Mindezt a kikiáltó a végén egyértelművé teszi: Szecsuán Bukarest, vagy mert éppen ott vagyunk Kolozsvár, vagy akármelyik romániai város.

A külföldi kritikus magyarázatom után megköszöni, hogy elmondtam, a szereplőket nem csak Brecht darabjából, Șerban előadásból, hanem a tévéből, az utcáról ismerem.

Erdélyi magyar barátaim, ismerőseim többsége nem szerette a Bulandra előadását. Azt mondják, felületes, harsány, megúszós. Rájöttem, ők sem néznek román bulvárcsatornákat, de az utcát sem figyelik. Ja, értelmiségi körökben nem sikk tévét nézni. Pedig lám, mi mindent megtudni a fénykasztniból.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!