Hárman maradtunk, legényekül

2016. 02. 25. 11:59

Fiúk, fiúk, minek ez a tülekedés, ez a fenenagy sietség, hogy néhány héten belül ketten is fogjátok magatokat, és kiléptek az élők sorából? Eddig szűkebb baráti körünkben mégis dívott valamilyen mérséklet. A „banda” – ahogy előszeretettel emlegettük húsz léleknyi magunkat, a szűkebb társaság, mely együtt élte meg, vészelte át, egymást segítve, egymásra figyelve, együtt szilveszterezve, farsangolva, névnapozva, nyaralva, az ántivilág éveit, a banda, amelyből – ha kellett a gyors segítség – bőven tellett orvosra, jogászra, építészre, könyvelőre, „felesleges” poétára, festőre, újságíróra, színészre is, későbbi szétszórattatása, megfogyatkozása után is össze-összejárt, összezárt, ha kellett. Bár Csaba már 1990-ben elsőként méltóztatott elkezdeni az özvegy- és félárva gyermekhagyást maga után, a banda többi tagja akkoriban még némi önmérsékletet tanúsítva, nem rohant utána. Évente egyszer, jó esetben kétesztendőnként temettünk. Dezső, Liviu, Tibor, János, Gabi és Miki mellett, az asszonyok sorából pedig Kati, Lidi, Ilona és Mari távozott.

Igaz, a baráti kör újból és újból feltöltődött fiatalokkal és még fiatalabbakkal, létszámcsökkenésre nem panaszkodhatunk. De most, hogy egymást követve Szabolcs, majd Laci is itt hagyott bennünket, mi, a zömében özvegyasszonyokból és néhány túlélő férfiemberből álló idősebb korosztálymaradék tagjai méregethetjük egymást: ki következik?

A legendás baráti körből immár hárman maradtunk Váradon, legényekül. De mi, nem sietünk, igaz, fiúk? Nekünk még sok a dolgunk idelent.

 

Aladár



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!