Gutenberg után

2014. 10. 03. 15:09

Miközben a leírt szöveg világokat teremt, olvasatlan és újraíratlan merevségében el is zár, ki is zár, és az olvasó feladata e zárt világ feltörése, a szövegszövetek fonalainak újraszövése. Szilágyi Aladár publicisztikája.

 

Életem párja gyakori, okkal-joggal sűrűsödő zsörtölődhetnékének tárgyát az otthonunkban egyre-másra növekedő könyvpiramisok képezik. Nem kis öniróniával kérdem magamtól: talán kényszeres könyvgyűjtő volnék?… Töredelmesen beismerem: nehezen tudok megszabadulni még a feleslegesnek, haszontalannak bizonyuló kötetektől is – majd a lányaim megteszik… Ami engem illet, legfeljebb csak amiatt bosszankodom, hogy helyszűkében ezek a rendezetlen, „entropikus halmazok” mindinkább elfedik, nehezebben hozzáférhetővé teszik a mögöttük polcokra rendezett, „nementropikus” könyvtáramat.
És közben fokozódó lelkifurdalással sandítok az elolvasatlan könyvek sokaságára. Gaál Gábor (már 1929-ben!) imígyen panaszkodik: „Az egész szoba csupa könyvtest, könyvfedél és betű és zizegő papiros. Világod – mondom magamnak –  papírból van. (Sajna! )… Hol az életem tehát és a valóságom? Ezek volnának?” Az engem, immár 2014-ben körülölelő papírvilág talán még fullasztóbb, pedig, pedig nem jutok hozzá – nincs, nem is lesz esélyem arra, hogy hozzájuthassak – minden olyan műhöz, amit „illene” elolvasnom. Ráadásul tartok attól, hogy egyre távolabb kerülök a Jacques Derrida által igényelt, interaktív olvasó ideáljától. Az éppen tíz esztendeje elhunyt francia gondolkodó meglátása szerint az irodalmi művek nem halott könyvek: olvasva újraírjuk őket, új művek, új írók, új olvasók születnek – a végtelenségig. Miközben a leírt szöveg világokat teremt, olvasatlan és újraíratlan merevségében el is zár, ki is zár, és az olvasó feladata e zárt világ feltörése, a szövegszövetek fonalainak újraszövése.
Ami a komputervilág kínálta, újabb keletű lehetőséget, a már digitalizált opusok képernyőn való követését illeti, attól idegenkedem. Megfoszt a könyvvel való személyes kapcsolat, a kézbe vehetőség, a tapinthatóság élményétől-varázsától. Bár ha „minden”, a teljes irodalom a világhálóra kerülne, megszűnhetne a fentebb emlegetett „piramisveszély”, de – hogy egy 21. századi képzavarral éljek – remélem, a Gutenberg-galaxis nem tűnik el végképp a felhő alapú számítástechnika takarásában.

Mit kezdjünk ezzel az irtózatos mennyiségű, és rendezetlen, vagy rendez-hetetlen
adat- tömeggel, melynek növekedése elönti az emberiséget?

Mondom ezt, miközben vonz is, riaszt is az általam elemi szinten megszelídített számítógépek világa. Vonz, mert megkönnyíti, felgyorsítja a munkámat. És riaszt, mert egyre riasztóbb híreket kapok a világot elárasztó, rendezetlen és rendezhetetlen információözönről. A hvg-ben olvastam, hogy „625 milliárd zeneszám vagy 500 milliárd fénykép, esetleg 190 millió órányi film: naponta átlagosan ennyivel egyenlő digitális információval gyarapodott 2012-ben a világ számítástechnikai eszközein, mobiltelefonokon, táblagépeken, számítógépeken, szervereken és mindinkább a számítási felhőben lévő adatállomány.” – A statisztikusok szerint a világon rendelkezésre álló adatmennyiség 90 százaléka az utóbbi két évben keletkezett…
Magyar nyelvterületen erre a „globális veszélyre” – nem véletlenül – egy társadalom- és mentalitástörténettel foglalkozó történész, Gyáni Gábor hívta fel a közvélemény figyelmét. Gyáni szerint: „Ha így állnak a dolgok, a kérdés így fest: mit kezdjünk ezzel az irtózatos mennyiségű, és rendezetlen, vagy rendezhetetlen adattömeggel, melynek növekedése elönti az emberiséget. Az adatrobbanás az adatok hasznos felhasználásának a problémáját helyezi előtérbe, vagyis azt a kérdést: miként férhetünk hozzá értelmesen, a problémák megoldását elősegítendő az ellenőrizhetetlen és áttekinthetetlen Big Data információtömegéhez.”
Gyakorló navigáló létemre, a világháló keresőként való használata – kényelmes volta ellenére – állandó kételyek forrása. Egyrészt, ha ráklattyintok egy-egy névre, témára, fogalomra, mitévő legyek a rendszer akár ezres, tízezres nagyságrendű kínálatával? Képtelen vagyok mindent áttekinteni, végigböngészni. Félő, hogy ez a „piramis” eltakarja a már megszerzett, rendezett tudásomat, és hozzáférhetetlenné tesz lényeges, új információkat. Nem irigyelem magamat, miként is dönthetném el, hogy a kínálatból mi a fontos, mi a pontos, mi a hiteles? Hogyan óvhatnám meg magamat a valamilyen, akármilyen érdekek vagy hamis tudat mentén manipulált (félre)tájékoztatás veszélyeitől? Elképzelhető, sőt valószínű, hogy az általam keresett „igazságok”, „tények” megtalálhatóak ebben az információözönben. De azt hiába pötyögtetném be, hogy csupán a fontos, a pontos, a hiteles válaszok érdekelnek…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!