Gumicsont-leves

2016. 02. 26. 08:31

Szembenézés helyett inkább bulvárba dugjuk a fejünket a háromheréjű aligátorkölykök közé, vagy rágjuk a politikum által elénk szórt gumicsontokat. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

Olvastam az Indexen egy interjút Jamie Oliverrel, és elöntött a sárga irigység. No, nem a hajdani pucér szakács életét szeretném magaménak tudni a 37 millió eladott könyvvel és a 7 ezer embert foglalkoztató, 150 millió angol fontra értékelt üzlettel, hanem a közeget, ami egy ilyen pasast kitermel. Viszonylag jól lekövethető úton jutott oda, ahová, tudtommal semmi, vagy igen kevés szégyelleni valóval (bár nem vagyok adóellenőr), a hírnevét pedig társadalmilag hasznos dolgokra használja, jelesül hatalmas energiát fektet az angol iskolai menzák megreformálásába, illetve arra, hogy a cukros löttyöket adó sújtsa, a befolyt összeget pedig maradéktalanul az egészséges étkezés népszerűsítésére fordítsák. (Igen, tudom, Magyarországon is van chipsadó, de a többletbevétel, azt hiszem, egészen máshova megy.)
Nálunk itt a Kárpát-medencében – a meritokrácia tökéletes hiányában – sajnos nem termelődnek Jamie Oliverek, pedig gondolom mind alapanyag, mind szándék lenne, csak útközben valahogy elromlik a dolog, vagy az aspiráns lép le Jamie országába, miután a harmadik segítőkész lábban is megbotlott.
Mint ahogy értelmes, és tényleg hasznos témákról (alapjaiban elavult oktatási rendszer, kibékíthetetlen ellentétek történelmi fordulópontokkal, közös értékekkel kapcsolatban, népsportként űzött alkoholizmus, egész vidékeket letaroló dizájnerdrogok, EU-s pénzek nélkül működtethetetlen gazdaságok, politikusokat zsebben tartó, mocskot okádó gyárak stb.) sem szeretünk hosszasan érvekkel alátámasztva beszélni a közéletben, mert azonnal kiderül, hogy mennyi ügy van, és mindegyikkel kapcsolatban mennyi tennivaló. Bizonyítékként tessék csak belegondolni, hány szavazatot kapna akár Romániában, akár Magyarországon egy politikai formáció, amelyik a valós helyzetből kiinduló programmal és reális határidőkkel kampányolna: „Ígérjük tíz év alatt kihúzzuk a káoszból az egészségügyet, húsz év alatt öles lépésekkel távolodunk a nyugdíjkatasztrófától, már ha éppen nem kapunk valamiért léket a világpolitika tengerén.”
Negyedszázaddal a rendszerváltás után még kevésbé vagyunk hajlandóak szembesülni azzal, hogy milyen sok évtizedet kell még gályázni, amíg kicsi góbé, palóc, partiumi, hortobágyi, dunántúli, vajdasági, bunyevác vagy cigány szelfméd Dzsémik sarjadnak majd a nagy-magyar ugaron, kiszorítva a burjánzó, önmagát folyton újratermelő kontraszelektált mutyi-elitet az ökoszisztémából.

Szembenézés helyett inkább bulvárba dugjuk a fejünket

a háromheréjű aligátorkölykök közé, vagy rágjuk a politikum által elénk szórt gumicsontokat.

Nem dühből vagy elkeseredettségből írom le mindezeket, hanem amolyan józanító útravaló gyanánt, mert meggyőződésem, hogy utóbbiakból – mármint megoldást semmire sem adó, egymás ellen hergelő gumicsontokból – igen komoly dömping várható:

Romániában két választás is lesz idén, szóval konfettiként hullanak majd ránk az üres lózungok, elfoglalják a címlapokat az új és régi korrupciós ügyek, a lesittelt vagy éppen mártírrá avanzsált politikusok, nyugat felől pedig szintén nagy vihar közeleg, mert nem kérdés, hogy minket is bele fognak rángatni a jó eséllyel Orbán-Gyurcsány örökrangadóvá fejlődő migráns-kvótás népszavazási balhéba.

Ömlik majd a gumicsont-leves a nyakunkba, mielőtt háromszor egymás után kimondanánk, hogy hazaáruló.
 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!