Gajdári magyar Miatyánk

2011. 02. 15. 11:31
     2008 nyarán forgolódtam Bákó megyében, Pásztor Gabriella akkori kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, ma ugyanebben a témában „utazó” államtanácsos kíséretében. Riporteri szerencsémre, látogatásunk egybeesett a megye állami iskoláiban magyarórákat tartó tanárok versenyvizsgájával. Akkoriban ők tizenöten voltak, és még tizenhét kollégájuk vállalta el az iskolán kívüli foglalkozást. Hogy közel három év elteltével történt némi előrelépés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg félszáz, jobbára szakképzett pedagógus végzi a csángóföldi missziót.
     Újabb moldvai portyára nem volt alkalmam, emiatt – a lelkiismeretemet némileg megnyugtatandó – azóta is igyekszem a távolból nyomon követni az ottani fejleményeket. Erre a legkönnyebben az MCSMSZ kitűnően szerkesztett honlapja kínál lehetőséget. Nos, a hír, azaz a tanártoborzó felhívás olvastán ismét „fellapoztam” a www.csango.ro oldalait, ismereteimet felfrissítendő. 2008-ban két olyan településen is jártunk, ahol látogatásunk idején a helybeli „illetékesek”, a polgármestertől a rendőrig, az iskolaigazgatótól a papig, minden eszközzel igyekeztek megakadályozni a magyarnyelv-oktatásnak az iskolán kívüli folyatását is. Gajdáron akkoriban a fenyegetésnek, a kemény ellenlépéseknek tulajdoníthatóan a 130 reménybeli tanítvány közül csak minden tizedik merte felvállalni a magyar nyelv tanulásának ódiumát. Lujzikalagorban, e több mint hatezer lelkes községben pedig az elriasztott szülőkkel – két család kivételével – visszavonatták a kérvényüket, így a legnépesebb csángó településen az iskolán kívüli oktatás sem indulhatott be. Örömmel vettem tudomásul, hogy azóta javult a helyzet. A változások illusztrálásaképpen hadd idézzem a két településen munkát vállaló pedagógusok sorait:
     Mihály Szende és Konát Eszter, Gajdár: „Legutóbb meghalt egy idős asszony, aki egyik tanítványunk nagymamája volt. Az itteni szokások szerint megrendezik a halott torát, ahová elhívják a falu népét. A család minket is elhívott a torra, és mi felajánlottuk, hogy ha szükség van, akkor szívesen segítünk is. Hát így alakult, hogy a »magyarkánék« megtanultak galuskát készíteni. Ahogy visszaérkeztünk, segítettünk a vendégek kiszolgálásában. Összevetve legalább 250 ember fordult meg ma ott, ide a gyerekek is beletartoznak. Nagyon meghitt hangulat volt, amikor evés előtt mindenki felállt és egy szál gyertyával a kezében hangosan imádkozott. A délután során a diákkal (kántor) együtt egy magyar Miatyánk is elhangzott! Evés után szintén közösen imádkoztak hálát adva az Úrnak a finom ételért. Hálásak lehetünk, hogy a falu ennyire befogadott bennünket, megosztja velünk örömeit, bánatát!”
Szász Csilla, Lujzikalagor: „Második tanár vagyok ebben a faluban, amelyik nagyon nehezen nyitott a magyar nyelv tanulásának lehetősége felé. Egy nagyon lelkes szülőpárosnak köszönhetően lett tanítási helyszín egy aprócska (volt) üzlethelyiség a falu központjában, ahol három évig zajlott az oktatás.
     Lassacskán, szinte észrevétlenül nőttünk ki belőle, és már egy éve fontolgattuk a tanítási helyszínváltást, amikor rátaláltunk erre a házra. Albérletet kerestünk, be is költöztünk, de a ház eladóvá vált, ha mi nem vásároljuk meg, másnak adják. A mostani tantermünk nagyobb a réginél, amire szükségünk is volt, hiszen ma kilencven gyermek látogatja rendszeresen a magyarórákat. De nem csak létszámban, tudásban is gyarapodunk. Jó látni, hogy a tollak magyarul is könnyedén szántják a papirost, jó hallani, amikor önkéntelenül magyar szó, ének, mondóka fakad az ajkakon.”
     Az aratnivaló sok, a munkás még mindig nagyon-nagyon kevés. Az MCSMSZ kilencezerre becsüli a magyarul még valamilyen szinten értő, beszélő moldvai csángó gyerekek számát. 84 százalékuk, körülbelül 7500 gyermek még mindig nem részesül magyarnyelv-oktatásban. Iskolában is csupán mintegy ezren, iskolán kívül pedig félezren tanulják a magyar nyelvet. Óvatos becslés szerint még legalább harminc-harmincöt faluban volna szükség missziót vállaló pedagógusokra.




Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!