Éretlen ambíciók

Az a gyanúm, hogy amikor kellett volna, nem volt senki Gyurcsány környezetéből, aki figyelmeztette volna, hogy az őszödi beszéddel politikai öngyilkosságot követett el, és mindenki érdekében távoznia kell. Havas Henrik jegyzete.

A Mozgó Világ folyóirat októberi számában – jó nagy terjedelemben – közli annak a kerekasztal beszélgetésnek az írott változatát, amelynek főszereplője Gyurcsány Ferenc volt. Az egykori miniszterelnök egyebek közt a következőket mondta: „A kultikus hírvezérek, mondjuk az ATV újságíró klubjában ülők eddig sem nagyon szerettek engem. Havas Henrik csinálja az ATV Voks című műsorát. Õ ugyan hív engem, de én vele nem ülök le, mert van olyan, hogy az ember valakivel már nem ül le. Igen, a baloldal egy része is eltakarítandó személynek lát…” Hogy más, illetve a többiek miért nem szerették, illetve szeretik Gyurcsányt, azt nem tudom, de azt, hogy nekem mi vele a bajom, azt pontosan tudom. Az, amiről maga is beszél: „2006-ban, amikor nagyon erős voltam, politikai pályám csúcsán voltam, vesztes helyzetből kampányt nyertünk, elhittem magamnak, hogy én el tudom magyarázni az országnak, amit csinálni kell.” Hát igen. Gyurcsány totálisan félreértette a saját, illetve az ország helyzetét. Egyrészt hitt a saját karizmájában, ami nem szimplán hiba volt, egyenesen bűn. Nem fogta föl, nem értette meg, hogy az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetségben szocializálódott energikus fiatalember vonzó lehet a szocialista párt egyre öregedő tagságának, viszont taszítja nemcsak az úgynevezett keresztény-konzervatív polgárokat, de a „finnyás” értelmiségieket is. Nem is értem, hogyan volt képes összekeverni a roppant heterogén magyar társadalmat saját pártjának tagságával? Hallgassuk tovább Gyurcsányt: „Tartalmilag igazunk volt, de éppen az önhittség miatt vesztettünk.” Mit is mondott az előbb? Hát azt, hogy 2006-ban nagyon erős voltam, politikai pályám csúcsán voltam. Így, egyes szám első személyben. Aztán elkezd másokra mutogatni. Mi az, hogy önhittek voltunk? A miniszterelnök volt önhitt. Hogy miért? Mert nem csak megverte, de a miniszterelnöki vitában még meg is alázta Orbán Viktort. Akik nézték a vitát, azok a szívükhöz kaptak. Ebből a kettőből az egyik magyar miniszterelnök lesz? Na, ne már! A kicsi, frusztrált vidéki fiú, vagy a másik vidéki srác, a magas, nagydumájú? Igazából egyikre se volt igénye annak, aki nem tartozott egyik szurkolótáborhoz sem. Voltak – többek között én is – akik meglátták Gyurcsányban azt, amiről ő maga nem volt hajlandó tudomást venni, és csak most, évekkel később kénytelen bevallani: „Akkor nem voltam érett, de volt ambícióm, meg hatalmam.” Ez a magyar politikusok mindenkori csapdája. Vannak ambícióik, amikhez társul a hatalom, de nem elég érettek a helyzet kezeléséhez. Az a gyanúm, hogy amikor kellett volna, nem volt senki Gyurcsány környezetéből, aki figyelmeztette volna, hogy az őszödi beszéddel politikai öngyilkosságot követett el, és mindenki érdekében távoznia kell.
A fent említett kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője, Radnóti Sándor filozófus egyrészt arra emlékeztette Gyurcsányt, hogy eredetileg azt ígérte, hogy addig marad miniszterelnök, amíg reformokat tud csinálni, vagy azokat nem tudja folytatni. Gyurcsány válaszolt, és végre kimondta azt, amire ötödik éve vártam: „Egyetértek, akkor kellett volna lemondani.” Gyurcsány nem érti, pontosabban nem akarja érteni, miért látja még a baloldal egy része is őt „eltakarítandó” politikusnak. Pontosan azokért a dolgokért, amelyeket ő maga – talán óvatlanul – a Mozgó Világ kerekasztal beszélgetésén őszintén elmondott, bevallott. Hogy nem jön el hozzám az ATV stúdiójába? A 2006-os kampány idején Orbán Viktor volt a vendégem a TV2 reggeli műsorában. Kérdeztem, hogy az elmúlt két évben miért sunnyogott, miért nem vállalt velem interjút? Orbán azt mondta, „ugyan, Henrik, ki az a hülye, aki veled akar szkanderozni?”