Előbb a has, aztán a morál!

„Az elanyagiasodás ízlésünkre is romboló hatással lehet. Mármint ott és akkor, ahol ránk kényszerítenek olcsó, giccses dolgokat. Mint az egyik rangos partiumi templomban, ahol évek óta alig hallani más verset, mint az egyik nőszövetségi tag rímekbe szedett gügyögését.” Sike Lajos publicisztikája.

Jól összeszólalkoztam a minap egyik volt választottunkkal. Hogy legutóbb nem került a befutók közé, minden rossz lett a számára, ami az érdekvédelem háza táján történik, már azt is látja, milyen csúfosan veszti el a következő választást. Hiába szúrtam oda neki: amíg a képviselői-tanácsosi jutalék formájában legalább három cikluson át anyagi haszna is származott abból, hogy a szervezet mellett állt, szelektívebb volt az emlékezete. A jót is meglátta, s többször hangsúlyozta, mennyivel inkább a földön jár az RMDSZ, mint két vetélytársa, ám ő csak fújta a magáét. Bár az elmúlt években már tapasztalhattuk, hogy olykor milyen könnyen fordulhat a szervezet ellen, akinek nem jut tisztség, valami zsebbarát megbízatás, sokunkat zavar az ilyen pálfordulás. Már csak azért is, mert gyermekként úgy tanultuk, hogy a magyar egyenes, becsületes, hűséges ember, aki nehéz időkben is kitart hazája, barátja, felesége, vallása, eszméje, pártja mellett, akit nem lehet könnyen megvásárolni. Lám, a valóság nem ezt bizonyítja. Félszáz olyan nevet sorolhatnék, amelynek viselői korábban az RMDSZ „kövét fújták”, most pedig az MPP vagy az EMNP sorait szeretnénk erősíteni, ami még anyaországi támogatással is roppant nehezen megy, miként az eddigi választások bizonyították. S egy sem akkor hagyta ott az RMDSZ-t, amikor jól fizetett képviselői vagy más állásuk volt, hanem akkor, amikor az (elő)választás szelekciójával kipottyantak onnan.
Sokan azon is csodálkozunk, hogy nagyarányú választási vereségük után sem ismerték fel: nem lehet csak az autonómiával győzködni drága erdélyi magyarjainkat, mert immár az óvodások is tudják, hogy a román parlament jóváhagyása nélkül nem lesz semmiféle autonómia! Ezért Kelemen Hunor, Markó Béla és a többiek folyamatos támadása és budapesti jelentgetése helyett inkább azon kellene törniük a fejüket: hogyan lehetne minél több román képviselőt és választót megnyerni az ügynek, hogy a jelenlegi 5 százaléknyi igent még 46-tal kiegészítsék. Ez nehéz munka, sokkal nehezebb, mint a vásárhelyi vagy a csíkszeredai utcán a köményestől kóringyálni és székely zászlót lobogtatni, de akkor is meg kell próbálni. A nép egyszerű fia számára nagyon messzinek tűnik az autonómia, azért inkább arra szavaz, aki közelebbi célokat ígér, mondjuk jobb utat, kedvezőbb pityóka-értékesítést, több munkahelyet, szabadabb nyelvhasználatot. Bármit, de ki kellene találjatok valamit fiúk, és bizonyítsátok is, hogy csakugyan jobbak vagytok, mint ahonnan kipenderítettétek saját magatokat (mert tudtommal az RMDSZ senkit nem zavart el). Mert ha nem találtok, az autonómiával 2050-ben sem ütitek ki a dolgokat sokkal pragmatikusabban látó csapatot. Különben azzal is számolnotok kell, hogy ők is inkább székelyek és van annyi góbéság bennük, hogy míg ti az autonómiáért lihegtek-ordibáltok, ők addig megcsinálják az önrendelkezés önkormányzati formáját.
Mert az eddigi gyenge teljesítményetekkel csak azt igazoljátok, hogy az RMDSZ-be valóban a koncért jártatok. Miért is lennétek különbek, mint az a legalább három tucat PDL-s parlamenti képviselő, aki minden gond és arcpirulás nélkül átigazolt az USL-hez? Széchenyi is azt írja egy helyen a Hitelben, hogy az embereket nem annyira a nemzeti érzés, meg az alkotmányosság motiválja, sokkal inkább az erkölcsi és az anyagi haszon! Száz évvel később a nagy német drámaíró, Bertold Brecht még keményebben fogalmazott egyik nálunk is sokfelé játszott színpadi művében: előbb a has, aztán a morál!
Na igen. Sajnálhatjuk, hogy a túlzott anyagias szemlélet nem csak a politikában, de az élet más területén is rátelepszik emberi tartásunkra, erkölcsi értékeinkre, s bár mindenki igyekszik észrevétlenné tenni vagy hátrább nyomni, mégis mind szembetűnőbb lesz. Lealacsonyító hatása immár a hitélet képviselőit is elérte. Az elmúlt években írtam olyan lelkészekről, akik a gyülekezeti tagok egyházi adományát balatoni nyaraló építésére, illetve vásárlására használták fel. Arra is volt példa, hogy az ilyen papot elzavarták a hívek. Az egyik Szamos-menti településen karóval űzték el azt a tiszteletest, akiről kiderült, hogy húsz évre visszamenőleg eltulajdonította a hívek adományát, abból építette fia magyarországi házát. Talán észre se vesszük, hogy az elanyagiasodás ízlésünkre is romboló hatással lehet. Mármint ott és akkor, ahol ránk kényszerítenek olcsó, giccses dolgokat. Mint az egyik egyébként rangos partiumi templomban, ahol évek óta alig hallani más verset, mint az egyik nőszövetségi tag rímekbe szedett gügyögését. A tiltakozók mindeddig azt a választ kapták: igaz, hogy a versek gyengécskék, de a család jelentős összeggel támogatja az egyházat! Nem hisszük, hogy például a marosvásárhelyi vártemplomban ez lehetséges volna!
Még sincs az jól, hogy most már mindent feladunk, s ha másnak nem sikerül, akkor magunk romboljuk le saját értékeinket, köztük azokat, amelyek századokon át megtartottak bennünket. Vagy már végleg magunkévá tettük a vadkapitalizmus brechti figurájának alaptörvényét: előbb a has (és a zseb), aztán a morál?