Szállj költemény, szólj költemény!

Versek az utcán, a Moszkvában, bolondok rajzalakjai között, a Facebookon versenyezve, s elveszve egy másik jeles kultúrkocsma, a Kafka füstgomolyagjai között. A költészet napján Nagyváradon, Kolozsváron és Temesvárott követte az eseményeket Simon Judit, Kustán Magyari Attila és Tasnádi-Sáhy Péter.

Rendhagyó módon ünnepelték Nagyváradon a verset a magyar költészet napján. Fiatal színészek, színjátszó diákok Szabó K. István rendező, művészeti igazgató vezetésével elindultak a városba verselni. József Attila Tiszta szível című költeményét mondták el magyarul és románul, énekelték a színház lépcsőjén, a főtér melletti hídon, a városháza előtt, a Fő utcán sétálók között, a Holnaposok szoborcsoportjánál. Ady Endre szobránál persze egy Ady-vers is elhangzott. Az egyik fiatal színész a József Attila vers román fordítását olvasva próbált ingyen perechez jutni, de nem sikerült. Az ifjú eladó hölgy döbbenten nézte, amikor „gyilkosságot is bevállalt” – ha kell, embert is ölök – a verssel, kicsit felháborodott, majd szárazon közölte: márpedig a perecet ki kell fizetni. Mint a kuglerért az öt forintot. A járókelők furcsállották, hogy egy csoport fiatal nagy hangon versel, énekel a városban, de sokan mosolyogtak a láttukra.
Az út vége a néhány hete újranyitott Moszkva kultúrkocsmába vezetett, ahol a versasztaloknál foglaltak helyet az előadók és persze a közönség. Kerek, színes lehúzós papír jelezte, a költők közül kik tartoznak az adott asztalhoz. Tíz szerző versei hangzottak el, színészek és fiatalok olvasták fel kedvenc költeményüket. Olvastak a 20. századi költőóriások műveiből, kortárs szerzőktől, közöttük kollégáink, Kinde Annamária és Demény Péter verseit. Szóltak a megzenésített versek, többek között Zoltán Octavian Butuc román nyelvű József Attila-estjének részletei.
Ami rendkívülivé tette a költészet váradi napját, az a fiatalos jókedv, a pátoszmentesség. A fiatalok, hivatásosok és műkedvelők együtt, mosolyogva, nevetgélve, sörözés közben ajándékozták meg egymást a vers élményével. Természetes volt a vers az utcán és a romkocsmában. Oda tartozott, pontosabban a fiatalokhoz tartozott. Senkire nem akarták ráerőszakolni a költészetet, aki akarta, meghallgatta a verseket, aki nem, ment tovább az utcán, vagy egy másik teremben sörözött a kocsmában.
Talán az őszinteség okán volt szép ez a versünnep. Nem akart ugyanis ünnep lenni. Nem hangzottak el beszédek a kultúra jelentőségéről, megtartó erejéről, a nyelvről, de még a költőkről sem beszélt senki. „Csak” a verseik.

Alkotók barátsága A Várad folyóirat szerkesztőségében tartott találkozó is eltért a szokásostól. A szerkesztőség a vers ünnepének másnapjára meghívta Jakobovits Márta képzőművészt, a napokban megalakult In Memoriam Jakobovits Miklós Egyesület egyik alapítóját, hogy Szűcs László főszerkesztővel közösen bemutassák A sárga ház című gyönyörű könyv második, bővített kiadását. Horváth Imre költő – aki húsz éve éppen a költészet napján hunyt el – talán legismertebb versét egykori közeli barátja, a múlt év decemberében távozott Jakobovits Miklós festőművész rézkarcai és tollrajzai teszik egyedivé és izgalmassá a kötetben. A könyvnek a története is izgalmas. A rajzokat a művész még fiatalon a dicsőszentmártoni bolondokházában készítette, ahová keramikusművész felesége is elkísérte. „Különleges emberekkel találkoztunk. Én elhittem a betegek történetét” – idézte fel a közös emléket a festő özvegye. Elmondta azt is, hogy férje rajztömbbel járt mindenhová, érdekelték az emberek, az a belső tartalom, amely az arcokon tükröződik. Az 1946-ban született vers és a hatvanas években készült rajzok húsz éve, Horváth Imre halála után álltak össze közös kötetté, ez bővült most további mintegy húsz grafikával. A beszélgetés során érintették azt a sorozatot, melyet a kommunista vezetőkről készített, s hangulatukban rokonságot mutatnak az idegosztályon készült rajzokkal. Még kiállításra is beválogatták annak idején a semleges címekkel ellátott festményeket. Ezzel szemben Jakobovitsék csak a legbizalmasabb barátaiknak mutatták meg a diktatúra vezetőit kifigurázó kollázsokat.
Az egyesület terveiről elhangzott, a nemrég elhunyt művész akaratának megfelelően egy nagy grafikai tárlatot szeretnének megrendezni. S mivel Nagyváradon nincs alkalmas kiállítótér egy ilyen nagy anyag bemutatásához, valószínűleg a debreceni MODEM-ben lesz a tárlat. Ugyancsak bemutatásra várnak Jakobovits Miklós élete utolsó időszakában készült úgynevezett bádogképei. Kiadásra vár két kötete is, az egyik művészeti album, a másikban viszont napjaink politikusairól értekezik nem éppen hízelgő hangon, annak ellenére, hogy határon innen és túl több politikust a barátjának mondhatott.
Jakobovits Márta kerámiaművész a tőle megszokott szerénységgel, egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy több mint két év kihagyás után ismét alkot, valamint folytatja a tanítást Hollandiában és Németországban. A keramikus művész alkotásait, emberi habitusát ugyanaz a humánum, nyitott szellemiség jellemzi, mint férjéét.
Az est második részében következett volna Rostás–Farkas György magyarországi költő, műfordító, aki a délután folyamán egy családtagja megbetegedése miatt lemondta a részvételét, úgyhogy Szűcs László a szintén magyarországi énekmondót, népművelőt, Kocsis Csabát kérdezgette az egyik legismertebb kortárs cigány magyar költőről, akinek egyik nagy teljesítménye, hogy összeállította a leginkább használatos magyar-cigány szótárt. A Berettyóújfaluból érkezett Kocsis, aki kultúraszervezőként ismert, a Rostás-Farkas életmű jó ismerőjeként igyekezett megfelelni a kérdésekre, közben néhány magyarországi cigány költő – köztük a Nagyvárad közelében, Bedőn született Choli-Daróczi József – megzenésített verseiből adott elő néhányat.

Olvassatok kortárs költőket A Román Televízió kolozsvári magyar adásának műsora és az Erdélyi Figyelő szerkesztősége idén is megszervezte formabontó versenyét: tizenegy vers, tizenegy előadóművész megszólaltatásával került a netes közönség elé, megmérettetésre. A Facebookon lezajlott Versverseny alkotásai összesen mintegy kétezerötszáz „lájkot” kaptak, az első három mű között munkatársunk, Kinde Annamária verse is szerepelt.
A Magyar Költészet Napján záruló szavazás eredményét a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhellyel közösen ismertették Kolozsvárott, az Evangélikus Püspökség Reményik Galériájában. Számos költő és előadóművész jött el, akik költészetről, költői versenyről egyaránt vallottak a ceremóniamester szerepébe bújt Köllő Katalinnak.
„A vállalatok gyakorlatába belefér a termékek versenyeztetése, így a költészet is kiállhatja ezt a próbát”. E gondolat mentén indította útjára a Versvesenyt Víg Emese, az Erdélyi Figyelő felelős szerkesztője, aki szerint a kiadók által összeállított antológiák is egyfajta sorrendek felállításáról szólnak, így az irodalomtól nem áll távol a megmérettetés.
Mivel a verseny a Facebookon dőlt el, fontos szerepet játszott a barátok, olvasók támogatása. Az első helyezést elérő Kovács András Ferenc versét dalban előadó Laczkó Vass Róbert bevallotta: élt a közvetlen barátok jóindulatával, arra kérte őket, amennyiben tetszik nekik az alkotás, szavazzanak rá. Elmondta azt is, a versenynek köszönhetően tizenkilenc új barátot szerzett a közösségi portálon, amit a verseny pozitívumai közé sorolt. „A fontos, hogy ingyen eljusson a vers az emberekhez” – fogalmazott az előadóművész.
A második helyet szerző Kinde Annamária Menekülni vágyó verse című költeményét Albert Csilla szavalta. A színművész arról beszélt, hogy nem csak azt veszi figyelembe, hányan nyomták meg a „tetszik” gombot a feltöltött videóra, hanem az alá írt megjegyzések, vélemények is mély benyomást tettek rá. Mindvégig drukkolt, hogy nyerjenek, nem is elsősorban magának, hanem a versnek és az írójának.
Váta Lóránd kolozsvári színész – aki Király Zoltán egyik versét adta elő – a felvétel kulisszatitkai kapcsán úgy fogalmazott, számára minden vessző és pont számít, a vers minden sorát pontosan adja elő, a színházban is így jár el. Egy író kész szövege hosszú keresés eredménye, neki pedig, aki ezt előadja, szintén barátkoznia kell a leírt anyaggal, – mondta.
Köllő Katalin egy József Attila-szöveget idézett, amelyben a költő arra szólított fel egy irodalmi lapot, hogy amennyiben közlik az írásait, a honoráriumot rögtön küldjék el, mert szüksége van rá. Balázs Imre József azt válaszolta az idézetre, a költő azt is elvárja, hogy a szövege működjön, és szokatlan dolgok, különös események és pillanatok jöjjenek létre általa.
Az előadók több olyan költő üzenetét felolvasták, aki nem lehetett jelen az eredményhirdetésen, majd az est záróakkordjaként a slam poetry egy kolozsvári képviselőjét, Vass Ákost szólították mikrofon elé. A bárosként dolgozó költő-slammer – aki ezt a meghatározást általában másokra bízza, ahelyett, hogy maga fogalmazná meg, ki is ő – az eseményhez igazítva írta szövegét: „A vers amúgy nem halt meg, csak nehezen lélegzik/ Nem hagyott el senkit, de nem is tartozik senkihez/ Nem monostori »bizsnicár« és nem is tartozik senkinek/ De a vers csak akkor él, ha magadban élteted”. Vass Ákos azzal búcsúzott, hogy az emberek olvassanak kortárs költőket, amíg az alkotók köztünk vannak.

Költészet sportközelben A temesvári Kafka kávéház idén harmadik alkalommal hirdette meg a magyar költészet napján most már mondhatni szokásos akcióját: minden betérőt, aki hajlandó verset szavalni, vagy felolvasni bármilyen nyelven, a tulajdonosok egy kávéval, illetve teával jutalmaztak.
Tudósítónk, tavalyi tapasztalataiból kiindulva este nyolc óra tájt tette tiszteletét a helyszínen, abban a reményben, hogy akkorra már a kis termet megtöltő füstgomolyagok között csattanós rímek siklanak asztaltól asztalig, de ehhez képest csak néhány törzsvendég kuporgott egy focimeccset sugárzó laptop körül, illetve a rádiós kolléga üldögélt tőlük kissé távolabb, néha tanácstalanul pillogva a mellette heverő diktafonra. (Úgy is mondhatnánk, fehérek közt arattak diadalt az Európa Liga nyolcaddöntői.)
Mint kiderült, munkatársunk korábban sem járt volna sikerrel, mivel napközben három lelkes hölgy kivételével senkit sem hajtott el a Kafkáig a versszeretet, netán az ingyen kávé reménye. Szerencsére, mielőtt kénytelen lett volna hazasunnyogni dolgavégezetlenül a felolvasni szánt verseket tartalmazó Tolnai Ottó kötettel táskája mélyén, kiderült, a költészet és a sport szeretete, minden erre vonatkozó híresztelés ellenére igenis megférnek egy emberben. Olyannyira, hogy a meccset néző egyik fiatalember saját költeménnyel készült az alkalomra, csak eddig közönség híján nem rukkolt vele elő. A Kafka 2. című költemény, egy pontosan egy évvel korábban megkezdett versciklus folytatásaként, a kávéház törzsvendégeihez igencsak hasonló karakterek mindennapjairól mesélt egy alternatív valóságban, ezzel nagy derültséget keltve a hallgatóság azon tagjai körében, akik magukra ismertek. Takács Nándor – hogy az ifjú rímfaragó neve se maradjon ki a krónikából – rövid előadásával megtörte a jeget, mivel a jelenlévő szerény közönség is a polcokon található versek után kapott. Egy egyetemista sajátos módszert választott: Dsida Jenő Diákimádság című versét először lejegyezte magának kútfőből, hogy aztán elbizonytalanodás nélkül tehesse közkinccsé.
Tudósítónk már hazafelé készülődött, amikor az Erdélyi Riport lapjairól is ismert Guzsalyas Néptánccsoport hölgytagjai érkeztek meg a vezetőjük, Nagy Dani társaságában, éppen arra kapacitálva a fiatalembert, hogy egyszerre négy verset szavaljon, mindegyiküket meghívva ezáltal egy teára. Hogy erre sor került-e végül, az már csak a Kafka legendáriumából derülhet ki, mivel ekkor éjfélt ütött az óra, pontot téve a szigorúan április 11-re vonatkozó tudósítás végére, átengedve a terepet a költészet egész éves melegágyának, a homályba vesző, abszintgőzös éjszakának.