Egérútkeresés

Az RMDSZ-nek ősszel alapvető változásokhoz kell alkalmazkodnia. Újra kell határoznia helyét a romániai politikai rendszerben. Egy korszak valószínűleg véget ért: befejeződött a román politika tömbösödése. A mozgékony kis pártok előtt a falak bezárulni látszanak. Tamás Pál elemzése.

Féltem az RMDSZ-t. Ugye azt mégsem gondolhatjuk, hogy a Bãsescu-referendum kudarca az európai értékek diadala volt. Inkább a legújabb népszámlálási adatok figyelmen kívül hagyásáé. Végül is, valószínűleg még élesebb lesz a küzdelem az őszi választásokon. És még kegyetlenebbül számolnak le a győztesek a legyőzöttekkel. S külső elemzőként nincsenek kétségeim arról, ki kit győz majd le, esetleg kiütéssel. A székelyek július végi otthon maradását a most erősödő oldal nem a román pankrációból való kívülmaradási kísérletként éli majd meg, hanem jobbik esetben valamilyen furcsa, deviáns ragaszkodásként Bãsescuhoz, a rosszabbikban pedig korábbi szövetségi hűség öncélú mutogatásaként. Végül is majdnem utolsó fegyverhordozóként kitartani a román elnök mellett nem tűnik morális sikernek, politikailag viszont biztosan nem kifizetődő. Az RMDSZ persze látta, hogy ezen az oldalon a kudarc programozott, de számtalan okból nem állhatott oda a biztos nyertesek közé. Tett egy óvatos kísérletet egy negyed fordulatra, nem tudom, hogy Pontáék ebből észleltek-e valamit, a magyar tömegek láthatóan majdnem semmit.
De nem emiatt szűkül gyorsan a magyar párt-mozgalom tere. Az RMDSZ-nek ősszel alapvető változásokhoz kell alkalmazkodnia. Egzisztenciálisan persze nincs veszélyben. Biztos többsége van a magyar közösségekben. A potenciális szavazók elvándorlása és fogyása nem azonnali ügy. De újra kell határoznia helyét a romániai politikai rendszerben. Egy korszak valószínűleg véget ért: befejeződött a román politika tömbösödése. A mozgékony kis pártok előtt a falak bezárulni látszanak. Ráadásul az erős többségre számítók nekilátnak a ketrecépítésnek a másik, hosszú évek óta hatalmon lévő oldal túlélői számára.
Hogy e folyamatok elől-alól hogyan lehet elbújni, az egyelőre nem látszik. Otthon maradással? Ugyan. Budapesten? Aligha. Alig segít, ha azt mondogatjuk, mi elsősorban érdekképviselet vagyunk. Hiszen a magyar párt is az első pillanattól kezdve szerves része a romániai politikacsinálásnak. Két évtizedes sikere két elemre épül. Az erdélyi magyar elit az egyikről folyamatosan sokat beszél, sőt tulajdonképpen csak erről beszél. Ezerszer elmondta, hogy a vitathatatlan sikerek a kisebbségi összefogásból következnek. Ha erre számítani lehet, a többi jön magától. Nyilvánvaló, hogy ha az ország népességében egy közösség 6–8 százalékot tesz ki és a politikai képviselete megoszlik, akkor romlanak a Bukarestben való megjelenési esélyei. És anélkül sok minden nem lenne, ami nagyon fontos a magyar választónak, és talán még több, ami áldás lehetett valamennyi romániainak. Ez is bent volt az erdélyi magyar lapokban, de mintegy mellékesként. Hiszen az nem itthon, hanem valahol máshol, lent történik. A párt sikeres volt magyar formációként is, de azt hiszem, a rendszerváltás történetében nem magyar pártként, hanem elsősorban „UDMR”-ként. A pártelit része lett a romániai politikai osztálynak. Amit elért, elsősorban ezért érhette el, és nagyszerű, hogy az utolsó másfél évtizedben, 1918 óta először, a magyaroknak is megadatott, hogy tevőlegesen alakítsák a politika és az állam újrarendeződését Romániában. A sikerek egy részét a törzsválasztó nem nagyon látta, nem is nagyon érdekelte őt. Másokat persze igen, de nem foglalkoztatta, hogy annak mi az ára, s mik az előfeltételei. A siker úgy alakult magától. Ez jó ideig működött is.
A román politikai tájkép a 90-es évek elején egzotikus előzmények után vett fel valamilyen, akár rövid időre is állandónak hitt alakzatokat. A politika egy része a 90-es években különben sem parlamenti formák között zajlott (bányászjárásokkal, korrupciós botrányokkal). Mindebben a magyar párt értelemszerűen nem tudott igazán részt venni. Igazi nagy korszaka akkortól látszott kialakulni, amikor a rendszer keményedni kezdett, és egy hosszabb pillanatra félkeményként meg is állt, sőt egy fokig üzemképesnek is tűnt. Végül is bizonyos helyzetekben a kocsonyánál szilárdabb halmazállapotok nem maradnak meg. Ez volt az RMDSZ nagy lehetősége, és a párt élni is tudott vele. Néhány tucat képviselőjére elengedhetetlenül szükség volt a különböző többségek összeragasztásához. És ezek kétségtelenül modernizálták Romániát, bevitték az EU-ba, és eddig elképzelhetetlen etnikai tűrőképességét is bizonyították. De a félkemény anyag merevedett, és dőlni kezdtek az ellentétek a különböző oldalak elitjei között. Mozgástere eleinte megmaradt, ezt a parlamenti számtan akkor még meg is követelte. De egyre inkább bele kellett ágyazódniuk valamelyik oldal elitjébe. Egy ideig még kaptak átlépési ajánlatokat a másik oldalról, úgy, mint a 90-es években, de mert ezekre nem, vagy alig reagáltak, besorolták őket az egyik oldalra. Az RMDSZ így lett hosszú évekre a liberális demokraták partnere, és ebbéli minőségében sokat el is ért. Közben azonban azok hatalmi bázisa elolvadt, s az ő utánfutóinak hitt magyarok pozíciói közvetlenül is veszélybe kerültek. Ráadásul az a tömb, amely magát most baloldaliként vagy ballibként jegyzi, úgy tűnik, meglesz stabilizáló kis párt nélkül is. Most már a kis pártok is egyezkednének, gondolom, az RMDSZ is, de amikor lehet, az aktuális hatalmat nélküle szerelik össze. Ráadásul a két nagy román tömb nem együtt élni akar, nem tart sokat a politikai váltógazdaságról. Leszámolni szeretne a másik oldallal. S ebből a kicsik hiába akarnak kimaradni.
Az RMDSZ a végén már próbálkozott szimbolikus gesztusokkal a másik irányban is, de láthatóan féloldalasan és későn. Legalábbis a valószínű győztesek ezért még semmit sem osztanak, azonban a legyengült, részleges megsemmisülés előtt álló volt patrónusnak ezek a kis lépések is soknak bizonyulnak. A pártelitek óvatos semlegessége mögött inkább csak piszkos árulást lát. A székelyek hűsége Bãsescuhoz, persze, javíthatja a korábbi kormányoldal pozícióit ahhoz, hogy legalább szabad elvonulást kialkudhasson magának. Kérdés, hogy ebből mi marad az erdélyi magyaroknak.
Az új centrum tiszta hatalmi politikát játszik, zsigerből különösképpen nem magyarellenes, s különben is, ilyesminek az országban ma éppen szerencsére kisebb lenne a piaca. De az új csapat kezébe szeretné venni Romániát. S aki szembefeszül, akár néhány megyében is, annak nagyon mélyre be kell ásnia magát. Ez a Székelyföldön működik, máshol nem, és egy ilyen helyzetben könnyen elfonnyadhat az RMDSZ nagyvárosi, országos politikára ható urbánus arca.
Tehát akkor mi lehet most a teendő? Hat lehetőséget veszünk sorra. Külön-külön meghatározó megoldásként valószínűleg mind rossz. A kérdés az, hogy kikeverhető-e ebből a sok rosszból valamilyen elegy, amely jobbnak tűnik, mint az őt alkotók egyenként.
Az első. Kiegyezéssel lehetne kísérletezni az USL-vel, vagy azzal, ami abból kinő – Pontával vagy nélküle. Valószínű, valamilyen konfrontáció folyamatosan fennmarad, de az önkormányzatokban és a régiókban a helyi számtanokból következően az USL-nek is szüksége lesz partnerre, és a kapcsolatuk normalizálódását a magyar párttal innen kiindulva lehet majd lefuttatni, de az esetleges konkrét, lassan halmozódó pozitív tapasztalatok ellenére is csak kis lépésekben.
A második. Ha baj van Bukarestben, akkor közeledni kell a budapesti kormánytöbbséghez. Ennek két metszete is lehetséges. Bizonyára ebbe az irányba lökhet, ha az USL populizmusa nagymértékben nemzeti elemekkel telítődne, és a belső román–magyar kapcsolatok komolyan megterhelődnének. Valahogy úgy, ahogyan ez Szlovákiában Fico első kormányzati ciklusában történt. Új helyzet alakulhat ki, ha a Fidesz-kommunikáció is stílust vált, és elfogadja az RMDSZ-t meghatározó romániai partnerének. Végül is, saját formációi, pártcsinálmányai nem életképesek, és a Fidesz, ha valakit nem tud használni, gondolkodás nélkül otthagyja. Miért ne tenné ezt most is? Attól is sok minden függ, ki csinálja majd az erdélyi politikát: Orbán baráti köre, vagy Németh Zsolték a minisztériumból. Hogy ebből végül mi jön ki, azt nem nagyon tudjuk. De azt gondolom, a már áttelepült vagy az otthonról szavazó erdélyiek választói tömegként nyilvánvalóan a magyarországi kampányszempontoknak rendelődnek majd alá. Ez történik majd a „pannon” tízmillióval is, miért lenne másképp az erdélyi relációban? Tehát helyi ügyekben ebből következően a fideszes kampánystáb engedékenyebb lesz.
A harmadik. Meg lehet próbálni általános kisebbségi párttá válni, s ezzel egy nagyságrenddel feltuningolni, így viharállóbbá tenni az RMDSZ-t. De hát 1918 óta a magyar–német kiegyezésnek nem volt igazi programja Erdélyben, és most már németek sem maradtak. Valamiképpen fel kellene vállalni a romákat is, nemcsak a székelyföldi magyar ajkúakat, hanem a többieket is. De hát a magyar elit erre ma képtelen, és a romák sem szeretnének a magyarokkal összefogni a román többséggel szemben. Így ez egy rokonszenves, de halvaszületett ötlet.
A negyedik. Erdélyi párttá válni a románok inkorporálásával. A Híd modell Szlovákiában bejött, de azt hisszük, Romániában egy ilyen próbálkozás nehezen elképzelhető. Elvben megtörténhet, hogy a demokrata-liberálisok úgy legyöngülnek, hogy erdélyi elitjük lát fantáziát egy ilyen regionális pártban, mert felismeri, hogy országos erőként másként aligha maradhat meg. Kérdés, hogy egy ilyen új formációban a román politikusok hajlandók lennének-e a kisebb vagy gyengébb partnert alakítani. De az RMDSZ-elitnek sincsenek rózsaszín élményei ezekről, hogy egy ilyen szövetségbe könnyen belemenjenek.
Az ötödik. A politika fő hangsúlyait át lehet tolni az önkormányzati szintekre (a parlamenti jelenlét megőrzésével, de ott defenzívában minimális támadási felületeket hagyva). Ha az országos színpadon a légkör eldurvul, gondolom, a magyar elitek jó részének ez a megoldás tetszene.
Végül a hatodik. A Székelyföldön és talán Észak-Partiumban önálló politikai vertikumot működtetni minden szinten, de erős megyei, önkormányzati súlypontokkal. Hiszen itt a helyi többséget az USL-s nyomulás időszakában is tartani lehet. Ugyanakkor a nagyvárosokban megpróbálni különböző román liberális értékrendű helyi koalíciókba lépni, hogy a szerény mozgásteret itt valamennyire szélesíteni lehessen. E modell talán már az ősszel is realizálható.
Összefoglalva, rövidebb távon az utolsó két változat valamilyen keveréke kínálhat túlélési ösvényeket. Inkább csak középtávon hathat az első és a második változat, de a mozgást azok irányába – ha itt egyáltalán megnyílhatnak terek – bizonyára már most el lehet kezdeni. A harmadik és negyedik megoldást most kizárhatjuk, bár távlati stratégiai célok részeként azért szintén elképzelhetők lehetnek. Az egérút életet menthet, csak ne nevezzük diadalmenetnek.