Édes kis hazugságok

2016. 12. 17. 18:12

Metafizika terén, láthatóan éppen annyira kedveljük a könnyebb utat, mint bármi másban, kontroll nélkül engedünk be bármilyen hangzatos maszlagot az életünkbe. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.

 

„Az univerzum gondolati energiája mindent áthat, a szeretet magas frekvenciáján rezegve” – ezt a tételt a magyarországiak 52 százaléka hiszi az Index és a Závech Research közös, reprezentatív felmérése szerint.

Az állítás a pirézektől ihletődve került a kutatásba, magyarán semmiféle valóságalapja nincs ebben a formában, a kérdőív összeállítói találták ki, állításuk szerint a Csillagok háborújában mondanak hasonlót az Erőről, csak kevésbé tudományosan.

Ez eddig, főleg karácsony tájékán, kedvesen hangzik, sőt akár azt is mondhatnánk, reménykeltő, hiszen bizonyítja, az emberek igenis vágynak a jóra, szépre, fennköltre, megfoghatatlanra, hiába tömik pukkadásig magukat tartós és kevésbé tartós fogyasztás cikkekkel az ünnepi őrületben.
Azonban, ha hozzáveszem, hogy ugyanezen felmérés szerint még a diplomások 30 százaléka is tagadja az evolúciót, és a megkérdezettek 15 százaléka szilárdan hiszi a chemtrail összeesküvést, mármint, hogy a repülőgépek valójában nem kondenzcsíkot húznak, hanem mérget szórnak a háttérhatalmak népirtási tervét beváltandó (magában a háttérhatalomban a megkérdezettek fele hisz), már kevésbé rózsaszín a helyzet, hiszen egyértelmű, a lelki táplálék iránti igény manapság igencsak iskolázatlan, mi több, komoly terepe a csalásnak, manipulációnak. Ez már csak azért is igaz, mert a hagyományos ezoterikus tanok, mint a reinkarnáció vagy az asztrológia ötödannyi követőt tudhatnak magukénak, mint a közvélemény-kutatók által kitalált blődli, illetve a templomjáró keresztények is szívesen válogatnak maguknak kellemesebb tételeket a divatos ezotériából a fogyasztói-jóléti társadalom keretei között nehezen tartható eredeti tanaik helyett.

Metafizika terén – bár a szó számára talán sértő ilyen kontextusban emlegetni – láthatóan éppen annyira kedveljük a könnyebb utat, mint bármi másban, kontroll nélkül engedünk be bármilyen hangzatos maszlagot az életünkbe, amely emészthető választ ad a környezetünkben zajló eseményekre, illetve kivédi az egyéni felelősség kérdését.

Amikor pedig a karvalyorrú békaemberek megmérgezik a Föld Mária-országában dobogó szívcsakráját, hogy éber figyelmünket ily módon eltompítva elcsalhassák a következő X-faktor döntőjét, elővigyázatlanságunk ellenére is bizonyára még mi leszünk felháborodva. Na, akkor jön majd el az igazi apokalipszis.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!