Az ötkarikás kulcs
2016. 08. 07. 14:04Mörfi szerint, ami elveszíthető, el is fog vesztődni.
Elveszítjük iratainkat, karóráinkat, okostelefonunkat, de veszíthetünk pókerjátszmát, pert, üdvösséget, sportmérkőzést, néha a fejünket, boldogságot, szóval csak annak a lajstromnak nincs vége soha, hogy mi mindent veszíthetünk el.
Valaki azt mondta: a veszteségek életünk részei, egyetemes, elkerülhetetlen állandók. És szükségesek is, mert általuk fejlődünk. Voltaképpen a veszteségek, és a velük kapcsolatos magatartásunk által vagyunk azok, akik vagyunk.
Hogy azért tűnnek-e el időről időre, személyes dolgaink, mindenféle fontos ketyeréink, hogy fejlődjünk, nem tudom. Végül is az ember ösztönösen tudja, érzi, semmi sem örök. A bor is elfogy vacsora közben, a tányérok a mosogatóból, a benzin, akkor is, ha teletankoltál. Véget érnek a kezelések, a jó könyvek, a kávészünet, a pénztár előtt a sor, az elbeszélés, a rémálom. Az iskola hosszú csengőszóval ér véget, befejeződik a háború, a vizsgaidőszak, a zene, ha felemeled a kezed a billentyűkről. Elfogy a cukor. Minden véget ér. Ennek ellenére, személyes tárgyainkkal kapcsolatosan, amelyek olyan régóta vesznek körül, hogy szinte már fel sem tűnik a jelenlétük, mint például a kulcs, nagyon bosszantó tud lenni, ha kiderül, hogy egyszercsak nincs.
És kulcsból is rengeteget tudunk elveszíteni. Kapukulcsot, házkulcsot, slusszkulcsot, széfkulcsot, páncélszekrény, csomagmegőrző kulcsot.
Rióban elvesztődött az Estádio Jornalista Mário Filho kulcsa.
Egy brazil újságíró emlékének tiszteletére nevezték el így a stadiont, amelyet a világ becenevén – Maracana – ismer, s mely becenevet egy közeli patakról kapta.
A kellemetlen eset a XXXI. Olimpiai Játékok megnyitójának előestéjén történt. Kínos, mert egy dolog az, ha személyes kulcsot veszítünk el, és egészen más, ha egy akkora világesemény, mint az olimpia, szervezői veszítik el annak a stadionnak a kulcsát, ahol a helyszínen 75 ezer, a tévékészülékek előtt pedig további kétmilliárd ember nézte végig a nyitó showt.
Fel sem tudom fogni, miképp lehetséges az, hogy a szuper-biztosítottságú helyszínen miként volt lehetséges, hogy az agyon felügyelt stadionbejáratra holmi vadháló minőségű drótfonatos kaput állítottak fel, amit egyetlen – ha jól láttam – kínai lakattal zártak le. Nagyapám már ötven évvel ezelőtt is, ha nem viselkedtem rendesen, azt mondta, fiam, olyan rossz vagy, mint egy kínai lakat. De most kivételesen nem a lakat minősége, még kevésbé származási helye az, ami arra késztet, hogy ne a pazar kivitelezésű nyitógáláról írjak, hanem egy vacak lakatról. Mert a sarki vasárudában, még a kínai lakathoz is legalább három kulcsot adnak. És akkor egy olimpiai stadionnak a megnyitó előestéjén, egyszerre mind a három kulcsát elveszítik! Hogy lehet egy világeseményt nyugodt szívvel olyan szervezőkre bízni, akik egy nyomorult lakatkulcsra sem tudnak vigyázni! Azt mondják, a játékok idejére 85 ezer katonát és rendőrt vezényeltek az olimpiai helyszínekre, így Rio de Janeiróba és a labdarúgómeccseknek otthont adó városokba azért, hogy a biztonságot felülvigyázzák. Ilyen körülmények között hogyne lenne zsenáns egy negyedtenyérnyi nagyságú lakatkulcs elveszítése, ami fölött szemérmesen siklott át, a máskor szenzációra mindig éhes világsajtó.
A kétbalkezes szervezők pedig, ahelyett, hogy diszkréten megoldották volna az önmagában is rém kellemetlen kulcsvesztést: kétméteres vasvágóval oldották meg az ügyet. Az esetről, a BBC Rio de Janeiro-i tudósítója jóvoltából videofelvétel is készült, amelyen két egyenruhás személy a kis lakathoz képest hatalmas fogóval küzd meg a kapunyitással.
Látszólag tehát Happy End.
A magam részéről – nem vagyok ugyan babonás –, de rossz ómennek tartom az ilyen történeteket. Ha csupán sajtóbeetetés volt a cél, akkor pancser rendező műve volt, aki ezzel be is árnyékolta az ünnepi megnyitót kiválóan megkoreografáló Fernando Meirelles Oscar-díjas brazil filmrendező munkáját. Ha pedig tényleges kulcsvesztés történt, az önmagában minősíti a szervezők képességét. Azért szurkolok, ne azoknak legyen igazuk, akik azt mondták, hogy a riói olimpia szervezői nem készültek fel arra, hogy a sporteseményt megrendezzék.
És gondolok itt elsősorban arra, hogy független mérési adatok alapján is, a riói Guanabara-öböl vize (ahol a szörfösök, a vitorlázók és a hosszútávúszók versenyeznek) brutálisan szennyezett, a vízben a hasmenést okozó rotavírus is jelen van, s más, gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok is tobzódnak az öbölben. Egyesek szerint három teáskanálnyi lenyelt víz is elegendő lehet a megfertőződéshez.
És hol van akkor még a rettegett Zika-vírus kockázat, ami ellen a sportolók közül többen is, mint John Speraw, az amerikai férfi röplabdacsapat edzője és Pau Rutherford, az NBA kosarasa, lefagyasztott spermával készültek, hogy egy esetleges fertőzés esetén is egészséges gyerekük születhessen.
Komoly aggodalmi tényező a Rióban fölöttébb rossz hírnévnek örvendő közbiztonság, hiszen a világon a legtöbb gyilkosság épp Brazíliában történik, évente 42 ezer embert ölnek meg valamilyen lőfegyverrel. És már az olimpiai falun belül is történtek bűncselekmények, még szexuális zaklatás is, igaz, ezt vendég követte el, Hasszan Szaada marokkói ökölvívó, aki két brazil felszolgálónőt molesztált…
De nem akarok vészmadár lenni. Inkább önfeledten örvendezek magam is annak, hogy Vanderlei Cordeiro de Lima maratoni futó, sikeresen meggyújtotta az olimpiai lángot, amely több mint két hétig hivatott hirdetni a békét és a sport diadalát, az ezer sebből vérző emberiségnek. És hiszek abban is, hogy egyszer – mint a nemes sportvetélkedésekben – minden és mindenki elnyeri méltó jutalmát, akár az olimpiai láng meggyújtásával, mint Lima, aki nem nyerhetett olimpiai bajnoki címet, mert Athénban egy ír pap a táv 35. kilométerénél megtámadta, fellökte az addig az első helyen haladó versenyzőt, aki végül harmadikként ért célba…
Inkább azt kívánom, hogy a Maracana stadion elvesztett kulcsa legyen az egyetlen malőr, ami a XXXI. olimpiai játékok alkalmával megtörténhetett! Így akkor e sorok sem íródtak hiába!
Bögözi Attila
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
