Trump ügynök

Elsősorban az érdekel, hogy az első számú demokráciában a szavazópolgárok mennyire adnak egy elismert szakember véleményére, mennyire lehet az ilyesmi választási eredményt befolyásoló tényező. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.

„A CIA-nál töltött 33 évem alatt szolgáltam mind demokrata, mind republikánus elnököket. Szeptember 11-én ott voltam George W. Bush oldalán, mint ahogy 2011-ben Barack Obama mellett is – az ügynökség megbízott vezetőjeként – amikor megöltük Osama Bin Ladent.
Sem a demokrata, sem a republikánus pártnak nem vagyok regisztrált szavazója, választópolgárként eltöltött 40 évem alatt mind a két oldalra voksoltam már, de kormányhivatalnokként mindig titokban tartottam, hogy kit látnék szívesebben az elnöki székben.
Egészen mostanáig. November 8-án Hillary Clintonra fogok szavazni, és addig is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ő legyen a 45. elnökünk.” – írja Michael J. Morrel a The New York Times-ban.
Nem idézném az egész cikket, fentiek után sok bekezdésnyi érveléssel folytatja, egyrészt személyes tapasztalatait sorolja Clintonnal, akit még külügyminiszterként látott több éles helyzetben méltónak bizonyulni a főparancsnoki tisztre, miközben Trumpról, eddig mutatott személyiségjegyei alapján (tapasztalatlan, önfényező, túlreagál támadásokat, intuitív, irracionális, makacs, alkalmatlan a csapatmunkára), pont az ellenkezőjét gondolja. De ez még csak a bemelegítés, hiszen ezek után kifejti, hogy Donald Trump egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államokra nézve, hiszen akaratán kívül Oroszország ügynökévé vált.
Utóbbi súlyos állítást azzal igazolja, hogy Putyin, képzett hírszerzőként tudja, miként használja ki az ellenfél gyengeségeit. Ez történt akkor is, amikor még tavaly decemberben Trumpot tehetséges, színes egyéniségnek nevezte. Erre Trump pontosan úgy reagált, ahogy azt az orosz elnök számította.
Trump azóta Putyint nagyszerű vezetőnek titulálta, „annak ellenére, hogy bebörtönözte és megölte politikai ellenségeit, illetve kritikus újságírókat, megtámadott két szomszédos országot is és romba dönti országa gazdaságát.” Morrel szerint Trump folyamatosan az amerikai érdekekkel szemben az orosz érdekeknek kedvező politikát folytat, bátorítja az Amerika elleni orosz kémkedést, támogatja a Krím annektálását, és zöld utat adna egy, a Balti államok elleni orosz inváziónak.
Morrel arra is kitér, hogy Trump az amerikai alapeszményeket támadja azáltal, hogy megtiltaná a muszlimok beutazását az Egyesült Államokba, illetve ezzel is a dzsihádistákat segíti, hiszen azt a narratívát támogatja, amely a terrorizmust vallások közötti háborúként értelmezi.
„Miközben – idézem megint Morrelt – számos muszlim-amerikai játszik fontos szerepet országunk védelmében, mint az a sajnos meg nem nevezhető ember is, aki a CIA Terrorizmus Ellenes Központját vezeti immáron tíz éve, aki – véleményem szerint – a szeptember 11-ei támadások óta a leginkább felelős Amerika biztonságáért.”

A kedves olvasóban joggal merülhet fel a kérdés: miért is idézek ilyen hosszan egy írást az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, mi közünk van nekünk mindehhez. Igazából semmi (azon kívül, hogy a világ egyik vezető hatalmának elnöki székéről van szó). Engem elsősorban az érdekel (pusztán elméleti szempontból), hogy az első számú demokráciában a szavazópolgárok mennyire adnak egy elismert szakember véleményére, mennyire lehet az ilyesmi választási eredményt befolyásoló tényező.
Mást nem tudok a cikk ismertetése mellett indokként felhozni, hiszen – sok furcsaságunk ellenére – el sem tudom képzelni, hogy mifelénk értelmes, jó szándékú ember, egy közveszélyes elmebeteget akarjon a világ egyik legfontosabb posztján látni.