A későkádárkor skizofréniája
2016. 08. 07. 16:51
Újra és újra széteső családok, sosem volt szeretők, meggyilkolt és gyilkoló apák. Egressy Zoltán regénye lehet krimi, lehet családtörténet, lehet figyelmeztetés, vagy vigasz. Parászka Boróka olvasónaplója.
Ki, miért és hogyan áll ma anyakönyvvezető elé azért, hogy családot alapítson? Milyen reményei és félelmei vannak azoknak, akik széteső házasságokban, magukra maradva nőttek fel? Mi ma a sokat emlegetett család? Az agyon ismételt „nőszerep” meg „férfiszerep”? Egressy Zoltán regénye, a Szarvas a ködben ezeken a kérdéseken vezet végig, képlékeny műfaji keretek között. Olvashatjuk szerelmi- vagy családregényként, krimiként, s ha engedünk a látszatoknak, akár „nőregényként” vagy „férfiregényként” is (hagyjuk nyitva a kérdést, mit is jelent ez).
A 34 éves Mátyás Anna, szerelmével folytatott dialógusából bontakozik ki a történet, neki meséli el mindennapjait ez a hivatalnoknő, aki nem akárki: a rendezvények, intézmények, hivatalos pecsétek és okiratok világában élet, és halál ura (asszonya, nője). Anyakönyvvezetőként dolgozik, kollégáival halotti bizonyítványokat, kereszt-, és házasságleveleket bocsátanak ki, ünnepi rendezvényeket irányítanak. Aki jobban bírja a strapát, az a halotti okiratokat iktatja, aki kevésbé, az az újszülöttekkel, házasulandókkal foglalkozik.
Mátyás Anna tudja, hogy mindennek van egy hivatalosan meghatározható rendje, a legszemélyesebb események mögött is van valamilyen előre gyártott sablon, régóta megfogalmazott, sokszor ismételt mondat, ráolvasás, bürokratikus közhely. Ismeri a rendszert, aminek fenntartója, működtetője, része – és áldozata.
Ebben a szisztémában, a születés-házasság-halál a hivatali idő futószalagján zakatol, a folyamatot a profik szenvtelenül, edzetten, távolságtatással követik. Tudják, mikor kell letenni a fonalat, majd felvenni, cigaretta- vagy kávészüneteket beiktatni a sorsok menetébe.
Mátyás Anna nem profi. Erről az „iparosított” egzisztenciáról mesél humorral, beletörődéssel, de közben saját veszteségével küzd. Az anyakönyvvezető, aki annyi egybekelést iktat, magányos. Szerelmével, akihez „muszáj beszélnie”, évekkel korábban szakítottak, a férfi pedig akkor szenved halálos balesetet, amikor Anna újra közeledik hozzá, üzenetet ír neki – hosszú ideje magát okolja a tragédiáért.
A Szarvas a ködben ennek a narratív „muszájnak” a története. Annak a kényszernek, hogy az elveszett szerelmet életben tartsa, újrateremtse önmagában. A bűntudat és a magány krónikája. Már amennyiben lehetséges a szerelem, társiasság, és felelősség ebben a rendszerben. Mátyás Anna egy általa levezetett esküvőt, majd a házasságkötést követő ünnepség eseményeit meséli el képzelt szerelmének. Azt, hogyan válik a családi együttlét, a lagzi egyre rémületesebbé. Hogyan nem lehetséges az egymásra találás, az „egybekelés”. Hogyan lát az ünneplők maszkja mögé, hogyan rajzolódik ki a násznép valódi arca, múltja, jelene. Valóban félelmetes, ami az ünnepi asztal körül, a táncparketten történik? Valóban minden gesztusnak, mondatnak rejtett üzenete van? Vagy csak Mátyás Anna képzeletében torzul a valóság?
Az esküvő történéseivel párhuzamosan Mátyás Anna gyerekkora, és az ünneplők korábbi élete is követhetővé válik. A felidézett emlékek pedig sok mindent felszínre hoznak: leginkább félelmeket, szorongást, magányt, válást, csalódást. Legkevésbé szerelmet. Ez a múlt valóban elég sötét ahhoz, hogy bármi bekövetkezhessen a jelenben. Egressy takarékosan gazdálkodik a tér-idő meghatározásokkal, de azért ad kapaszkodókat: a menyasszony három évvel az első budapesti Deep Purple koncert után „fogan” (a foganást börtönviselt apja körülményesen ismételgeti), a most kísértő történések a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején zajlottak.
Mára ezekből az árnyakból, az akkor rögzült reflexekből a testkultusz maradt. Az számít, ki minek látszik, ki minek mutatja magát. Mátyás Anna 34 évesen már nem fiatal, még nem öreg. Nőiességének mértéke az, hogy ki és milyen lelkesedéssel vinné még „a bokorba”.
Ma még „bárki” Mátyás Annáért nyúlna, és az elveszett szerelem után volt is több, hosszabb-rövidebb ideig tartó, sikertelen kapcsolata. Egyik sem volt az „igazi”. Hipochonderek, kényszeres facebook lájkolók, nevetséges balekok követték egymást. Lennie kell valahol az igazinak – ez derül ki Mátyás Anna halál fölé kerekedő (kényszeres?) ragaszkodásából.
A kudarcokon és látszaton, a felszínen túl, ott az átalakuló androgün mítosz, az egymásra találás, az „igaz” szerelem lehetősége, reménye. A narrátor, Mátyás Anna már nevében is kettős identitást visel: családneve férfi személynév. Az összeadott pár ugyanannak a névnek férfi és női változatát viseli: Anna irányításával András és Andrea kel egybe.
Miért vezet kudarchoz, tragédiához vagy komikus bukáshoz mindegyik szerelem? Egressy Zoltán hősei egymással és magukkal szemben is téveszméket, előítéleteket táplálnak. Senki sem az, akinek látszik, és senki sem fogadja el úgy a másikat, amilyen az valójában. A hübrisz oka a realitás és a valóság közötti különbségtételre való képtelenség? Az álhatatlanság? Vagy épp a mániás ragaszkodás? Vagy az, hogy „igazi” szerelem, ilyen valóság nincs is?
A Szarvas a ködben hosszan egyensúlyoz: szorgalmasan illeszti egymás mellé a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek nemi sztereotípiáit a női magazinok, blogok szlengjében pancsolva. Követi, hogyan jönnek létre a közhelyek, válnak félelmetes, szürreális rögeszmévé. Segíti ebben az a prózaforma, amit már a Százezer eperfa kapcsán is „kortárs magyar” mágikus realizmusként határozott meg Csobánka Zsuzsa. Kiemelt szerepet kap a tájleírás, a pszichés állapotok kivetítése, a környezet antropomorfizálása. Visszatérő, jelentésüket váltó-, gazdagodó metaforákra, szimbólumokra épül a szöveg. A klasszikus jelképek átértelmeződnek, a félelemkeltés és az irónia eszközeiként is működnek. A magyar irodalomban oly sokszor ismétlődő (férfi) szimbóluma így válik a gyerekkori ijesztgetés rémállatává, a felnőttkori (női) identitás jelképévé. (Egzaltált narrátorunk a maja naptár harmóniát kereső szarvas csillagképében született). A költőiséget következetesen visszanyesi Egressy, szinte minden lírai mondatrész mellé jár valami ironikus ellenpont, megjegyzés. Van, ahol feszültté, komikussá, dinamikussá válik ettől a szöveg. Van, hogy nehézkessé, csikorgóssá.
A posztkádári időkben felnőtté váló férfiak és nők, ha éppen nem horoszkópot olvasnak, akkor Marquezt (Szerelem a kolera idején), Saramagot (A kolostor regényét), és Arisztotelészt adják egymás kezébe. A regényekről beszélgetnek, nincs különösebb szövegjáték, intertextualitás, ezek a művek nem ékelődnek be Egressy regényébe. A szereplők a jelzett szövegek kapcsán merengenek arról, van-e értelme egymásra várni? Mit jelent ragaszkodni egymáshoz, ismerni egymást? Szobabiciklizés közben, egyetlen óra erejéig Poétikát olvasnak. Miért pont ezek a művek jelentik a referenciát a biciklis futárok, zenetanárok, anyakönyvvezetők, esküvőszervezők – a hivatalnok társadalom, szolgáltatóipar, a (kis)polgárok számára? Azon kívül, hogy hangsúlyozzák: ez a kortárs magyar regény a mágikus realizmus hagyományából fogant? A kontextus erre nem ad választ.
Annál váratlanabb és konkrétabb „megoldást”, „gyógymódot” kínál a regény vége, amely egy huszárvágással a hosszan felépített mágiából röviden a valóságba kísér. „Nem is mágikusodik körülöttünk a realisztikus élet” szól a záró figyelmeztetés. Miután a legkülönösebb, egyre ijesztőbb események követik egymást, az esküvői szertartás sűrű, sötét erdei horrorba torkoll. Mátyás Anna szabadul, és maga ismeri be, hogy beteges fantáziákkal, kényszerképzetekkel küzd, „disszociatív személyiségzavarban” szenved, gyógyulni akar. „Utána néz az interneten”, hogy miért „skizofrénezték le” (tegyük hozzá: a disszociatív személyiségzavar nem skizofrénia), s hogy szabaduljon múltjától, nehéz jelenétől, elbúcsúzik képzelt alteregóitól, az éveken át életben tartott szerelmétől, a szorongásaitól, az illúzióktól.
„Ami nincs, azt nem kell érezni. Ami viszont realitás, az úgyis áttör mindenen, mindenképp, az értelmen is” – köszön el Egressy Zoltán már nem fiatal, még nem öreg hőse elmúlt 34 évétől. Bárcsak ilyen egyszerű lenne.
Az utóbbi évek kortárs magyar irodalmában fontos szerepet kap a családszerkezet változása, a családon belül elszenvedett traumák rendszere. A nő, anya és feleségszerepek, stigmák, sztereotípiák változásai. Borbély Szilárd, Kőrösi Zoltán, Egressy Zoltán regényei fontos mozaikdarabok a kortárs magyar családtörténet tablóján. Ebből a perspektívából a Szarvas a ködben minden veszteségével, tragédiájával, rettegésével együtt mégiscsak bizakodó, illatos őszi regény.
Egressy Zoltán: Szarvas a ködben
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
