Nyári turné a bánsági szórványban

2016. 08. 08. 11:14

Újra elindult Thália szekere a Bánsági Vándorszínházzal. A Rózsa, a lovag című előadással járják be Temes-, és Arad megye tizennégy települését. Rejtő Jenő komédiájával csalogatják a nézőket a piactérre, templomudvarba, ha esik, akkor a kultúrházba. Harmadik éve július elejétől augusztus közepéig a játékról szól Aszalos Géza művészeti vezető és Orbán Enikő dramaturg, mindenes tanyaanya élete. Idén önállósult a kis társaság, már nem a Bánsági Közösségért Egyesület, hanem a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Simon Judit riportja Kemenes Henriette fotóival.

 

A Vándorszínház szabadtéri premierje Végváron

 

Végváron, ahol a Bánsági Vándorszínház három hétig tanyázik, szinte semmi sem változott tavaly óta. Amikor megérkezünk a községbe, mutatom a piacteret, ahol másnap Rejtő Jenő komédiáját láthatjuk, elhaladunk az óvoda mellett, és máris ott az iskolaudvar kapuja. A bejárat előtti füves területen egy béka üdvözöl. A pocsolyák a két nappal korábbi vihar maradványai. A zápor nyomai az udvaron is láthatók, ügyesen bele is lépek a sárba.

A társulat éppen pihenőt tart, nemrég fejezték be a kihurcolkodást. Az elmúlt napokban a megbízhatatlan időjárás a sportcsarnokba kényszeríttette őket. Ott állították fel a díszletet, ott próbáltak. Az egyik színész nevetve meséli, nagyjából ezzel a szöveggel engedték be őket: a fiatalok szétverték a csarnokot a sok diszkóval, úgyhogy maguk is bemehetnek. De ez csak tréfa, a valóságban Végváron idén is mindenki kedves, szeretettel fogadták őket. Megkapták az iskola bentlakását, amely kívülről talán kicsit még lepusztultabb, mint a tavaly, a nagy viharban a mennyezet beszakadt egy részen, de a szobákban kényelmesek az ágyak, a lányoknak van külön mosdójuk és zuhanyzójuk, a konyhát is korlátlanul használhatják. Került gáztűzhely és hűtőszekrény, ágynemű és sok minden, ami szükséges a ház körül. Néha érkezik zöldség és gyümölcs is. Nagy luxus ez a vándoréletben, főleg hogy az elmúlt évekhez képest mostohább körülmények között élnek majd a vándorúton. Pontosabban romantikusabb lesz, közelebb kerülnek a Dériné korabeli komédiásélethez. A pénzszűke miatt lemondtak a motelekről és a cateringről. Főznek maguknak, azt mondják, sokkal jobban is esik az ebéd, mint amikor Temesvárról hozatták egy cégtől. A vándorszínészek útjuk során kevéssel beérik: egy erős konnektort, előadás után vacsorát, éjszakára szállást kérnek csupán.

Hangpróba a bemutató előadás előestéjén

 

Kevés pénz, sok lelkesedés

Aszalos Géza temesvári színművész, a vándorszínház vezetője és második éve rendezője elmeséli, idéntől a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Az egyesület fő tevékenysége a Bánsági Vándorszínház megszervezése, adminisztrációs feladatainak ellátása, és nem utolsó sorban az előadás létrehozása és utaztatása.

„Sokkal kevesebb a pénzünk, még a tavalyinál is kevesebb, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) egy vasat sem kaptunk, formai hibára hivatkozva utasították el a pályázatunkat. Maradtunk a Bethlen Gábor Alaptól kapott csekély összeggel, de pozitívan gondolkodunk: azt mondjuk, nem most van kevés, hanem eddig volt sok”. Ezen jót nevetünk, majd Aszalos folytatja: „Nagy bajban akkor lennénk, ha nem állna mellettünk a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szerződésünk is van az intézménnyel, s Balázs Attila igazgatóm és kollégám teljes mellszélességgel támogat. Onnan van a díszlet, a jelmezek, a színpadtechnika. Mindent megkapunk, ami az előadáshoz szükséges, ahol játszunk, csak áramforrást kérünk.” 

Aszalos Géza rendező, a Vándorszínház vezetője díszletet épít

 

A magyar vállalkozók továbbra sem tülekednek, hogy támogassák a Vándorszínházat, hogy teljesíthessék – ha patetikusan is hangzik, leírom – nemes feladatukat: színházat vinni olyan településekre, ahol tavalyelőttig, évtizedek óta nem járt magyar társulat. Aszalos úgy fogalmaz, lélekben támogatják őket. Kétszáz elektronikus levelet küldtek szét, hogy támogatókra találjanak. Nem pénzt kértek, akármilyen felajánlás – egy ebéd, egy éjszakai szállás is jól esett volna. Egyetlen válasz sem érkezett.

Hangsúlyozza: a valódi mecénásuk Csáki Károly polgármester, aki második éve fogadja be a társulatot az iskola bentlakásába, ingyen, valamint engedi őket a piactéren játszani. Azt mondta az elöljáró, ha esik, akkor kinyitja a kultúrházat, hogy ott tartsák meg az előadást.

„A települések vezetői, akik szó nélkül biztosítanak nekünk helyet az előadáshoz, és a települések lakosai támogatnak minket – kapcsolódik a beszélgetésbe Orbán Enikő, aki a vándorszínház dramaturgja, szervezője és mindenese. Első évben tanyaanya volt, a másodikban mindenes, idén mindenes tanyaanya, ha éppen elanyátlanodnak a fiatal színészek. „Várnak és visszahívnak a településekre, ahol már jártunk, és olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk. Azok a nénik a támogatóink, akik összevesznek, hogy ki főzzön nekünk vacsorát, melyik portán terítsenek asztalt.”

Tény: igény van a vándorszínházra, az emberek szeretik őket és bizony, inkább abból van sértődés, ha valahová nem jutnak el. Augusztus 5-én szabadnap lett volna, de nem lett, mert jelentkezett egy település, hogy szívesen látják őket. Mindenhol akad szállás, meleg étel, sok néző és szeretet. „Ezért éri meg, hogy a szabadságunk alatt, nyaralás helyett próbáljunk, szereljünk, játsszunk” – mondja Aszalos és Orbán szinte egyszerre. A hivatásos színészek, akik néhány hétre felcsapnak vándorkomédiásoknak, úgy vélik, a színház lényege valósul meg a piactereken: a játék. Olyan nézők előtt mutatják be produkcióikat, akik őszintén reagálnak. Akkor tapsolnak, ha tetszik az előadás.

 

Hivatásos komédiások

Morzsa kutya a próbafolyamatot nyomon követte, de a turné idején Váradon vendégeskedik

 

Aszalos megerősít abban, lassan kialakul az állandó vándortársulat. Idén egy új tag csatlakozott hozzájuk. Mondhatnánk, nemzetközi társaság készülődik a próbára: Lanstyák Ildikó harmadik éve jön játszani, idén diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Vincze Tímea a kolozsvári Puck Bábszínház társulatának tagja, aki Morzsa kutyával állandó résztvevője a vándorszínházi munkának. Mihály Csongor szintén harmadjára tér vissza a Vándorszínházba, közben diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, bábszínész szakon, ősztől a temesvári színház bábtársulatának a tagja. Hodu Péter a Szegedi Nemzeti Színháztól, másodjára tér vissza, és bizonyára alapember marad. Dévai Zoltán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatából érkezett.

A Vándorszínház egyik alapembere Horváth Alpár. A temesvári színház díszlettervezője álmodja meg és készíti el az előadások színpadképét. Fúr, farag, kalapál, fest és mázol, kelléket fabrikál, jelmezeket keres és talál. Első pillanattól kezdve Aszalos és Orbán munkatársa, és nem azzal, hogy mennyi a honorárium. Amúgy a színészek gázsija a kalapozásból kerül ki, de erről kicsit később.

Megérkezik Nándi és Béla. Előbbi kolozsvári színészhallgatóból lett üzletember, de állandó segítője a vándorszínházasoknak. Utóbbi végvári fiatalember, aki önkéntesen vállalta, hogy besegít a csapatnak.

 

Főpróba szúnyogokkal

Még egy korty kávé, egy slukk a cigiből és a társulat készülődni kezd a próbára. Mindenki tudja, mi a feladata, mit kell megszerelni, összerakni, becsavarozni, hogy elkészüljön a díszlet, amely az idén egy kávéházat, illetve szobabelsőt ábrázol. Olyan szép és pontosan kidolgozott, hogy kőszínházban is megállná a helyét. Mialatt a fiúk szerelnek, a lányok a jelmezekkel és a kellékekkel foglalatoskodnak. Gyors mosdás után öltözni kezdenek, tükör nincs, egymásnak segítenek, hogy mindenki „jólöltözött legyen”. Orbán Enci most fodrásznak csap fel, fésüli, zselézi a fiúk haját, aztán picit átmegy sminkesbe, majd leül Aszalos mellé a keverőpulthoz, ők ketten a hangosítók és a világosítók.

A próbára is begyűlnek néhányan, a kezdés előtt a tiszteletes kérdezi, vasárnap hánykor kezdődik a bemutató, hogy kihirdesse a templomban.

Öltözködés közben mesélik, a faluban elterjedt, hogy a színészek vetkőzni is fognak, pedig nem. Sőt, a múlt század elejének divatja szerint öltöznek fel, szenvednek rendesen az este is alig enyhülő melegben.

Mi nézők, a szúnyogoktól szenvedünk, de nagyon. Egy végvári hölgy elmondja, jöttek a helikopterek, szórták a rovarirtót, de mintha vitamint kaptak volna a vérszívó szörnyecskék, úgy felélénkültek.

A próba után a színészek leszerelik a díszletet, összepakolják a jelmezeket, és üdvrivalgással nyugtázzák, a szokásosnál nagyobb díszlet is belefér az immár legendás utánfutóba.

Búcsúzunk, és alig várjuk a másnap estét, hogy megnézzük az előadást.

Orbán Enikő és Aszalos Géza kezeli a fény- és hangtechnikát

 

Szórvány és színház

Vasárnap délelőtt a barátnőim kiállításra mennek, én csavargok Temesváron. Nemrég jártam itt, július elején, amikor a Vándorszínház tagjai már készülődtek, hogy kiköltözzenek Végvárra, a táborhelyükre, én és újságíró kollégáim a Bánság fővárosában táboroztunk. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte meg, hogy a városi szórvánnyal ismerkedjünk a nagyvárosban, ahol számos magyar kulturális intézmény működik, és persze a magyar nyelvterület egyik legrangosabb színháza. Fesztiválok, kiállítások, könyvbemutatók követik egymást, ahol magyarul szólal meg a kultúra.

A kihívást azok a vegyes lakosságú, magyar szempontból egyre gyakrabban a szórványhoz sorolt települések jelentik, ahol továbbra is templomban, vagy jó esetben az iskolában beszélnek magyarul.

Igazat kell adnom Aszalos Gézának, aki úgy véli, a Vándorszínház feladatot teljesít, magyar színházat, magyar kultúrát visz ezekre a településekre, olyan közönségnek, akik közül sokan addig sosem láttak színházi előadást. Ott valóban közösségmegtartó erő a színház és közösségalakító. A kocsmában, a piacon az előadásról beszélnek, ami éppen ezért nem lehet gagyi. Sem a darab, sem a produkció. A Bánsági Vándorszínházban csak hivatásos színészek dolgoznak, s irodalmi értékű darabot adnak elő.

Emlékszem, az első évben, valamelyik kisvárosban az előadás után egy idős úr köszönte meg a színészeknek az előadást. Azt mondta, több mint húsz éve nem látott magyar színházat. Diszkréten elmorzsolt egy könnycseppet, mialatt megígértette a komédiásokkal, hogy a következő évben is visszatérnek.

Egy másik bánsági faluban pedig az a mondás járja, hogy három nagy ünnep van az évben: a karácsony, a húsvét és a vándorszínház előadása.

Kávészünet a bentlakás udvarán

 

Megtelt a kalap

Vasárnap sem sikerül egyből kijutni Temesvárról, de legalább mindenki tudja, merre van Végvár. Napközben beszerezzük a csodaszert, amitől a szúnyogok majd meg sem közelítenek. Elvileg, mert a gyakorlatban, ahogy megérkezünk, ránk rontanak. A közönség már gyülekezik, az első sorokban a gyerekek, még alig totyogó babát is elhozta az anyukája. Heni, az ifjabbik barátnőm, amúgy költő, mosolyogva fényképez. Valami ragadós öröm van a levegőben.

Keressük Morzsát, Vincze Tímea 12 éves kutyusát, de a bölcs eb úgy döntött, az előadást kihagyja, úgyis látta a próbákat. Morzsa Váradig útitársunkul szegődik, gazdija nem meri Végváron hagyni, a turné pedig túl fárasztó lenne az idős barátnak.

Ebben az évben is kevésnek bizonyulnak a székek, állóhely viszont akad bőven a téren. Este kilenckor még nincs teljesen sötét, de amikor felgyúlnak a reflektorok, a nézőtér elcsendesedik.

Vége az előadásnak, ideje pakolni, másnap új helyszín, új közönség

 

A Rózsa, a lovag Rejtő Jenő egyik színpadi műve, de a szerzőt nem a darabjai miatt szeretjük. Bebizonyosodik, hogy Orbán Enikő jó dramaturg, Aszalos pedig tudja, hogyan kell komédiát rendezni. A színészek tehetségesek, jól énekelnek és tudnak poént mondani, ami nem kis feladat. Az előadás szórakoztató, a dalokat tapssal kísérjük. Egy óra felhőtlen derű, a színpadnak kinevezett részről a játék öröme árad felénk. Nagyszerű, hogy az alkotók nem veszik félvállról, őszintén komédiáznak. Fiatalok és tehetségesek, jó nézni őket, együtt örülni velük a sikernek.

Az előadás után kalapoznak, az összegyűlt pénzt elosztják, az a napi gázsi. A kalap az előadás fokmérője is: ha tetszett a nagyérdeműnek, akkor másnap van mit aprítani a tejbe, ha nem nyerték el a közönség tetszését, akkor jó, ha tej lesz.

Vasárnap este szinte megtelt a kalap, tetszett az előadás.

A színészek azonnal pakolni kezdenek, már tíz óra elmúlt, másnap, indulás a következő településre. S ha nem sietnek, kihűl a vacsora.

Az autó felé menet kuruttyolva ugrik elém egy béka. Lehet, hogy az, amelyik tegnap fogadott. Úgy döntök, nem csókolom meg, nem vágyom királyfira. De azért jól esett, hogy üdvözölt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!