A magyar beteg. Nincs gyógymód?

2016. 02. 18. 20:50

„Megaláztak” egy olasztelki diáklányt egy kolozsvári kórházban, mert nem tudott románul – olvasható a romániai magyar hírportálokon, facebook-bejegyzésekben. Sokan háborognak a „magyarjogok” sérelmei miatt, pedig nem csak erről, nem csak ennyiről van szó. A kisebbségi jogsértés csak a szimptóma, a bajok mélyebben vannak. Parászka Boróka jegyzete. (A téma kapcsán Szilágyi Aladár írása ITT olvasható.)

 

A háromszéki diáklány kálváriája tipikus: nem tud jól románul, ezért a kórházban inzultusok érik, ellátása nehézkes, a nyugodt felépülés, gyógyulás körülményei helyett konfliktusokkal szembesül. A szülők segítséget kérnek, és a folytatás már egyáltalán nem tipikus. Sok-sok betegjogi sérelmet elszenvedő hazai polgárral szemben a háromszéki család nem marad egyedül. Jó kapcsolataik vannak, a román orvossal és kórházzal szemben a város alpolgármestere – Horváth Anna – siet  a segítségükre. Dacára az általa betöltött tisztségnek, túl sokat még ő sem tehet, hiszen felügyeleti joga nincs, sem az intézmény, sem az orvos fölött. A megoldás a kórházváltás ebben az esetben, és az átélt traumák ellenére mégiscsak sikerült megfelelő ellátáshoz jutni. A hírek szerint a jogsértések miatt a család jogorvoslatért folyamodott, további lépések várhatóak. Sokan remélik azt, hogy a kisebbségi nyelvi jogok miatti megkülönböztetés nem marad következmények nélkül.

És valóban fontos lenne a jogorvoslat, ehhez azonban látni kell: a jogsértések hálójába illeszkedik a nyelvi diszkrimináció. Több más szabályszegés alapozza meg és teszi ezt lehetővé. Ebben a kórházban például nem biztosított a beteg kapcsolattartása hozzátartozóival. Hasonlóan más intézményekhez, itt csak úgy lehet jelen beteg gyereke mellett a szülő, veheti ki a részét az ápolásból, ha 24 órás „ülőszolgálatot” vállal. Ágyat nem kap, méltányos helyet nem biztosítanak neki. Megtűrt eleme az ellátórendszernek. Akik már próbálták milyen ez, tudják, hogy a legnehezebb helyzetekben, a beteg gyerek mellett kell kialvatlanul, fáradtan helytállni. Éber alvás, lekókadó fejjel a széken, bekérezkedés a személyzeti- vagy betegek számára fenntartott mellékhelységbe, macskamosdás, zacskóból evés. A megtűrtség és az útban levőség állandó érzete.

Mondhatni erre, hogy „helyhiány”, vagy „pénzhiány” miatt ilyenek a körülmények. De ha az orvos az elfogadhatatlan helyzetet azzal súlyosbítja, hogy elutasítja a kommunikációt, hogy tegezi a szülőt, ha úgy gondolja, hogy a gyerek ápolásából különösebb szakmai indoklás nélkül kizárhatja, akkor egyértelmű: alapvető orvosetikai hibákat szánt szándékkal vét. Amit elszenvedünk, azok nem a rendszer diszfunkciói. Nem egy rosszul működő kórház rossz feltételei, amelyektől kényszerűen el kell tekinteni. Egy olyan erőtér foglyai lesznek itt a hozzátartozók és a beteg egyaránt, amelyben az orvos a gyógyítás mellett, vagy éppen annak ellenére, hatalmat gyakorol. Minden lehetséges eszközzel. Például az etnikai diszkrimináció eszközével is.

A legkiszolgáltatottabbak veszíthetnek a legtöbbet ezeken a játszmákon. Nagyon sokan tapasztalhatták a hazai kórházakban azt, hogy az orvosok, az ápolók, de gyakran a betegek is fenntartják a jogot arra, hogy szegregálják az egészségügyi tereket. Bonyolultan fogalmaztam, de mondjuk ki egyszerűbben: ma szemrebbenés nélkül lehet sok helyen kérni, hogy „cigánymentes” kórterembe kerüljön az ember.

Nincs olyan romániai kórház, ahol a beteg, a biztosított maga választhatná meg az ellátás, az egészségügyi kommunikáció nyelvét. Holott minimális befektetéssel ki lehetne építeni egy tolmácsrendszert a hazai kórházakban: olyant, ami nem csak az orvosok munkáját, a betegek biztonságérzetét, a gyógyító munka hatékonyságát növelné, de megoldaná az orvosképzés több vitás kérdését is. Nem beszélve arról, milyen jól pozícionálná ez a hazai kórházakat az uniós egészségügyi palettán. Ez a soknyelvűsítés elsősorban technikai, intézményszervezési kérdés. Az egészségügyre rátelepedő gazdasági, társadalmi játszmákat még nem oldaná meg.

Ahhoz a beteg és az orvos szemléletváltására, a betegjogok intézményes képviseletére egyaránt szükség van. Nem alku, belső szabályzat kérdése, hogy jár-e a gyerekek, fiatalkorúak hozzátartozóinak a kapcsolattartás lehetősége, a megfelelő, méltányos hangnemű, teljes körű tájékoztatás. Nem múlhat a vakszerencsén az, hogy ismerőse-e az embernek a polgármester, az alpolgármester, ha jogérvényesítésre van szükség.

Nem tűrhető a diszkrimináció, a jogsértések – sem az etnikai, sem a betegjogi törvényszegések – semmilyen formája,

mert ezek egymást erősítik. Így nem gyógyul sem a magyar beteg, sem a romániai egészségügyi rendszer.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!