A lehetőségek művészete

Az államférfi olyan politikus, aki már 10-15 éve halott. Nem tudom felidézni, hol és mikor olvastam először ezt a Harry S. Trumantól származó aforizmát, de mindig eszembe jut, amikor valaki egyik vagy másik politikus mellett mint az Igazság egyedüli képviselője, a Haza és a Nemzet felemelője mellett ellentmondást nem tűrő vehemenciával kiáll.
Pedig a felszínt kicsit megkapirgálva még a mi drága jó Kossuth Lajosunkról is kiderül: nem volt éppen makulátlan. Elég csak az ígéretes Zemplén megyei karrierjét derékba törő 1831-es kalamajkára gondolni, amikor is a koleralázadás során meggyilkolt Reviczky Tamás javait összeíró, a megyei árvaszék által felállított bizottmány képviselőjeként az elhunyt pincéiben tárolt borokat még megbízatásának keltezése napján – a vádak szerint áron alul – értékesítette, és a befolyt összeget ahelyett, hogy az árvák javainak kezelésével megbízott kurátornak átadta volna, saját adósságainak rendezésére fordította. Csak bírósági felszólításra számolt el vele majd fél évvel később. A mocskos anyaiaktól eltávolodva azt is felidézhetjük, hogy – bár a szabadságharc újrakezdésének feltételeit javítandó – különösebb skrupulusok nélkül kiáltotta ki hazaárulónak Görgeyt, laza másfél évszázadra a történelem pöcegödrébe taszajtva szerencsétlent.
Ezzel a rosszmájúnak tűnő történelmi anekdotázással nem az a célom, hogy Kossuth apánk alól a trikoloros piedesztált kirántsam, bizonyára nemzetünk múltbéli nagyjai közül majdnem mindenkiről elő lehetne húzni hasonló történeteket, csak alá akartam támasztani azon állításomat, hogy még a legnagyobb politikusok sem az erkölcs bajnokai, vagy legalábbis nem minden esetben azok.
Tisztában vagyok vele, hogy ez – divatosan szólva – nem nagy truváj, de úgy vélem, egy ilyen kampánydús évben a lelki épség megőrzése érdekében nem árt ezt a már régóta birtokolt tényt előhúzni a passzív memóriából.
Jó hír viszont, hogy az erkölcs bajnoka titulusra honanyáinknak és honatyáinknak munkájuk eredményességéhez nincs is szükségük. Ahogy az öreg harcsabajszos Bismarck mondta: a politika „a lehetőségek művészete”, koránt sincs benne helye moralizálásnak. A politikus akkor végzi jól a dolgát, ha az általa képviselt érdekeket a mások által képviselt érdekek labirintusában sikerre viszi. Ekkor működik megfelelően, és ezért jellemzően az általa képviselt nép nem is szokott neki szemrehányást tenni. A németek nem haragszanak Merkel asszonyra, amiért a felebaráti szeretet jegyében nem szórja az ő adóeuróikat a költségvetésüket siesta-fiesta mentalitással kezelő mediterrán országokra, és az olaszok meg a spanyolok sem emelnek erkölcsi kifogást, amiért képviselőik kihasználják a vétójogukban rejlő zsarolási potenciált, hogy ugyanebben a kérdésben a német kancellárt más belátásra bírják. Múlt heti sajtóértesülések szerint még az alcsúti futballpályán emberfelettire edzett fizikuma kifogyhatatlannak tűnő akkumulátorait a nap 24 órájában a nemzettestért merítő Orbán Viktor is lezárta a zsilipet a magyar adóforintokból elkanalizált csermelyen az erdélyi protezsáltjai elől a csúfos választási szereplés után, feltehetően tökéletesen racionális veszteségminimalizálási célzattal. Ezek után, azt hiszem, már nincs is miről beszélni.
Legfeljebb arról, hogy ennek a sikeres működéshez szükséges mentalitásnak van egy árnyoldala is: a nagyérdemű hölgyek és urak ezt az érdekelvűséget akkor sem dobják félre, amikor egymással küzdenek a választók kegyeiért. Az írás születésekor még ismeretlen eredménnyel záruló népszavazási kampányban a nagyrészt a MOGYE-magyar-tagozattal kormányt buktató Victor Ponta ugyanezen ügy megoldására tesz ígéretet, és még nagy hirtelen az is kiderül, hogy mégis csurran több mint 3,5 millió lej Hargita megyének az Ungureanu-kormány által kiutalt, de azóta visszatartott pénzekből, bizonyára a magyar szavazókedvet serkentendő. Mindeközben a felfüggesztett elnök egyik nap még nem is akar tán hivatalban maradni érvénytelen népszavazás esetén, egy alapos közvélemény-kutatás után pedig már az alkotmányszegés legitimációjaként értékeli a voksoláson való részvételt…
Tehát úgy vélem, az európaiságunk alapját jelentő judeokeresztény erkölcsiséget őrizzük meg mindennapjainkban, családunk és felebarátaink számára egy szebb világ reményében, de ne essünk kétségbe, ha politikusaink ki-kikacsingatnak ennek keretei közül. Ha sikerül magunkat tudatos állampolgárrá nevelnünk, idővel ők is kénytelenek lesznek leszokni a felelőtlen ígérgetésről.

Tasnádi-Sáhy Péter