Összefogni csak értelmesen érdemes

Az összefogást, a magyarság csoportjához való tartozást közös ellenségképekre való, nem is mindig teljesen megalapozott utalásokkal megalapozni, erősítgetni meglehetősen rossz megoldás. Nem háborúra készülünk, nem erre kell a fiatalságot nevelni. Az ellenségképek egyébként is főként gyűlöletet és frusztrációból faladó agressziót eredményeznek. Kinde Annamária írása.

A magyar összefogás szükségességéről beszéltek a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői múlt pénteken a sokadik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában rendezett nemzetpolitikai kerekasztalon. Ezzel kezdődik az MTI híradása. Mennyivel jobban hangzott volna az én fülemben az, ha a magyar fejlődés lehetőségeiről beszélnek! De hát úgy látszik, az összefogás fontosabb, mint a fejlődés, mint az értelmesebb és értékesebb élet. No de mivel politikai szervezetek vezetői – magyarul: politikusok – beszéltek erről, már nem is csodálkozom. Számukra nyilván fontos a magyar összefogás, mert ez azt jelenti gyakorlatiasabb szempontból és egyszerűbb kifejezésekre lefordítva, hogy a magyarok szavazzanak rájuk és ne másra, és akkor már meg is van a magyar összefogás szükségességének bizonyítása a politikusok hatalmon maradásának érdekében.
Egy felvidéki magyar pártvezetőről azt teszik közzé a hírek: arról beszélt, hogy a legnagyobb veszély Szlovákiában a magyarság számának csökkenése. Hová lesznek vajon azok a szlovákiai magyarok? Nem szaporodnak, mert nincs miből eltartani a gyerekeket, vagy egyszerűen átalakulnak szlovákká, mert úgy jobban élhetnek, vagy kivándorolnak – például Magyarországra, ahol az anyaországbeli magyarok fogyását csökkentik? Vagy esetleg még tovább mennek valahová a világba, ahol végre dolgozhatnak valami értelmeset, amit rendesen meg is fizetnek, és jól érezhetik magukat?
Ukrajnában, ahonnan – legalábbis úgy gondolom – nehezebb kivándorolni, erősebbnek kellene mutatkoznia a választások nyomán a magyar képviseletnek, ehhez képest az ottani vezető is arra panaszkodik: annak a veszélye fenyeget, hogy a többségiekre fognak szavazni. Vajon miért? Ha az emberek választanak, mindig van valami érv, ami a döntésüket meghatározza. (És ha már választásokról van szó: még mindig jobb, ha a többségiekre szavaznak, mintha egyáltalán nem mennek el szavazni, aminek általában több oka is lehet. Melyek közül például az egyik az, hogy a kínálatból semmit sem választanának, mert egyik lehetőséget sem tartják jónak semmire, a másik meg az lehet, hogy úgy vélik, választásuktól semmi sem változhatna jó irányba saját sorsukat illetőleg.)
Akiknek nincs okuk panaszkodni eredményeikre, azok a vajdaságiak és az RMDSZ. A titok a gyakorlatiasságban rejtőzhet és a vajdasági vezető által említett „széleskörű összefogás” megvalósításáért folytatott munkában.
Az összefogást a szabadságként eladott piacgazdaság terjeszkedése közben meglehetősen nehéz megvalósítani. Gondoljunk csak arra, mennyire másként jelenik meg ez a fogalom például minálunk, Romániában élő magyaroknál a székelyek esetében, illetve a szórványban élő magyarok életében. Nagy tévedés lehet ugyanakkor az összefogást az ország lakosságának többségét alkotó románoktól való elzárkózással egyenlővé tenni. Nem is beszélve arról a veszélyről, ami abban fenyegeti a magyarokat, ha főleg csak a múltjukkal, az egyébként többféleképpen magyarázható történelmükkel foglalkoznak az összefogás jegyében ahelyett, hogy a jelenlegi gondjaikra keresnének közösen megoldásokat, illetve a jövőjükkel foglalkoznának. Mert a jövővel való foglalkozás hiányának tudható be például az a következmény is, hogy a fiataljaink közül sokan választanak más országokat tanuláshoz, életteremtéshez és -megalapozáshoz, mert itthon egyáltalán nem látnak erre lehetőséget.
Amíg a magyar összefogás a közösségi értékek előrehelyezésével az egyéni érdekek háttérbe szorítását, illetve a megvalósításukra törekvésről való lemondást követeli meg, addig nem igazán lehet túlságosan népszerű, főleg a fiatalok esetében.
A nagy nemzeti összefogásnak nyilván egyetlen haszna lehetne a magyarok számbeli fogyatkozásának megállításában: annak az érzésnek az erősítése, hogy magyarnak lenni jó dolog. Magyarnak lenni érdemes! Ugyanakkor az összefogást, a magyarság csoportjához való tartozást közös ellenségképekre való, nem is mindig teljesen megalapozott utalásokkal megalapozni, erősítgetni meglehetősen rossz megoldás. Nem háborúra készülünk, nem erre kell a fiatalságot nevelni. Ezek az ellenségképek egyébként is főként gyűlöletet és frusztrációból faladó agressziót eredményeznek. A legegyszerűbb logikába is belefér az a gondolat, hogy nem várhatjuk el mi magyarok azt, hogy tiszteljenek minket mások, ha belőlünk teljes mértékben hiányzik ez a fajta hozzáállás.