A jóllakottak lázadása

„A magyarországi értelmiség nem talál, félő, nem is keres olyan hangot, mely mondanivalójának tartalmát tekintve magas színvonalú, megfogalmazásában viszont egyszerű és követhető.” Tasnádi–Sáhy Péter publicisztikája.

A már nem is annyira Fiatal Demokraták Szövetsége március 30-án ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Azt gondolná az ember, hogy ez a jeles alkalom minimum egy Boldog születésnapot! feliratú narancssárga lufikkal felékített békemenetet érdemelne, ehelyett a párt prominensei egy nappal a tényleges dátum előtt, zárt ajtók mögött emlékeztek fiatalkori önmagukra.
Reménykedhetne az ember, a nyilvánosság kizárására azért volt szükség, mert nem akarták a hajdani, világjobbító lázban égő fiúk, hogy a párt alapításkori önmaguk felidézése közben feltörő szégyenkönnyek országos médiafigyelemtől övezve csorduljanak ki, de ilyen jól működő lelkiismeretet feltételezni a regnálókról némileg túlmutat a naivitás határán. A húsvéti időszak megkövetelte mértékletesség is gyenge lábakon áll indokként, mert ha lehet nagypénteken narancsízű Bambival duhajkodni, akkor másnap miért ne lehetne sonkázni egy jót, némi könnyű vörösborral kísérve, főleg hogy a főnök kifejezetten szereti népies virtuskodás közben exponálni magát?
Az előrehozott zugünnep melletti döntés más okra vezethető vissza: a március 7-i székházfoglalás előtt/közben/alatt szerveződött „Az alkotmány nem játék” Facebook csoport tüntetést szervezett a jeles napra a Lendvay utcai székház elé, abból pedig nehéz lett volna jól kijönni bármilyen forgatókönyv esetén.
Mindezek helyett azt a – véleményem szerint – legügyesebb megoldást választották, hogy a bulit hirtelen lezavarták egy nappal korábban, a tüntetés ideje alatt pedig – hivatalosan – mindenki ült otthon a családdal, az egybegyűlteket pedig lehúzott redőnyök és egy óriási Boldog Ünnepeket feliratú molinó fogadták.
Az eredmények fényében még akkor sem követtek el komoly hibát, amikor napokkal korábban rászálltak a szervezkedők törzshelyére, illetve otthonról vittek be néhány ifjú székházfoglalót. Ezek jogilag egészen jól védhető lépések, viszont arra tökéletesen alkalmasak, hogy cibálnivaló lábtörlőt dobjanak vele az elégedetlenkedőknek, illetve teszteljék a közvélemény ingerküszöbét, meddig engedi elmenni őket.
Mint kiderült, kifejezetten messzire. A nagyszombati tüntetés, bár sikeresen megugrotta a média ingerküszöbét, veszélytelenül pukkant egyet, aztán elhallgatott, nem csak a Fidesz által gondosan zárt kapuknak köszönhetően.
A legfőbb ok talán az, hogy az emberek többségét hidegen hagyja az Alaptörvény negyedik módosítása, mint ahogy azt az időjárásnál sokkal pontosabban meg lehetett előre jósolni. Ha nem vonult utcára a nép tömegesen már az első változat kihirdetésekor, amikor egy laza mozdulattal megszüntették az állam társadalombiztosítással, illetve nyugdíjfizetéssel kapcsolatos kötelezettségeit, akkor a kampánnyal, igazságszolgáltatással, alapvető emberi jogokkal kapcsolatos, sokkal elvontabb kérdésekben miért mozdítaná bárki a kisujját is?
A jelenlegi módosításokat kizárólag egy szűk értelmiségi réteg tartja veszélyesnek, amely sok szempontból alkalmatlan arra, hogy a kormánynak gondot okozzon. Először is az értelmiség státusza, társadalmi beágyazottsága a végsőkig megrendült, ami még csak nem is a Fidesz műve, ők csak az i-re teszik fel a pontot egy határozott mozdulattal.
Emellett – mármint, hogy a kutyát sem érdekli, mit mond a sok penészvirág – a magyarországi értelmiség nem talál, félő, nem is keres olyan hangot, mely mondanivalójának tartalmát tekintve magas színvonalú, megfogalmazásában viszont egyszerű és követhető. A tüntetésen lobogtatott, frappánsnak szánt, egyébként nagyobbrészt erősen elvont transzparens-szövegek már a rajtnál elvéreznek a legalacsonyabban képzettek által is tisztán dekódolható „rezsicsökkentéssel”, illetve a portré plusz: ő tehet mindenről felirat jellegű plakátokkal szemben.
És ha a fenti problémák nem is állnának fenn, akkor is tény, hogy ma Magyarországon kizárólag a május elsejei kötelező felvonulások működési mechanizmusával lehet embereket utcára vinni, ahogy ezt a Fidesz hosszú évek óta bizonyítja. Az Orbán rezsimmel szemben esetleg erőt felmutatni képes mai későnegyvenes liberális értelmiségiek láthatóan képtelenek egységes cselekvésre, tömeges erődemonstrációra, mivel ifjúkorukban még a rendszerváltást is megúszták enélkül.
Így az aktív ellenállás megmarad az ő gyermekeiknek, a mai egyetemistáknak, akik közül páran igyekeznek is tenni a dolgukat, de egyelőre erőtlennek, veszélytelennek tűnnek. Ezer embert sem képesek kivinni a Fidesz-székház elé, nem futja többre tőlük iskolai csínytevésnél, láthatóan még az otthon zsörtölődő szüleiket sem tudták elcsábítani a sonka mellől. Ez így egyelőre nem több, mint a jóllakottak lázadása.