A harmadik menet

Ötven százalék feletti USL győzelem esetén az EU végleg leveszi kezét Bãsescuról. Addig viszont jönnek a menetrendszerű őszi szakszervezeti megmozdulások, az EU és az Amerikai Egyesült Államok ellentétes érdekű romániai privatizációi és közbeszerzései. A végkifejletet még tippelni is nehéz. Lakatos Péter jegyzete.

Az olimpia évében újságírók, politikusok gyakrabban használnak sporttal kapcsolatos kifejezéseket, jelzős szerkezeteket a politika porondján zajló küzdelem ismertetésére, elemzésére. Az idei romániai népszavazást megelőző és követő (értelmező, magyarázó) kampányt egyes felületes politikusok „kocsmai verekedésnek” titulálták. Azért sántít a hasonlat, mert a kocsmai verekedésnél nincs sem szabály, sem bíró, míg az említett referendum esetében a kelleténél még több bíró is volt, akik egymástól eltérően pontoztak. Találóbb ezt a még be nem fejezet küzdelmet a kick-boxhoz hasonlítani, annak is a full-kontakt változatához, amelyben teljes erővel, kézzel és lábbal, elölről és oldalról lehet az ellenfél szinte egész testére ütést bevinni. (Hátulról nem szabad, pedig néhány politikus nagyon rászolgált a fenéken billentésre.)
Az első menetet, a referendumot megelőző kampányt, nagy fölénnyel nyerte az USL (Szociális-liberális Szövetség), úgy tűnt, a második menetben kiütéssel győz és véget ér a küzdelem. Nem így történt, hiába számoltak rá Bãsescura, 46,24 százaléknál feltápászkodott a padlóról, ellentámadásba ment át és 4:1 arányban övé lett a második menet. Az Alkotmánybíróság, Barroso, Reading és az Európai Néppárt őt látta jobbnak a 7,4 millió ellene szavazótól eltérően.
A harmadik menetre az Európai Parlament plenáris ülésén került sor, amire az USL, tanulva az előző menetbeli hibáiból, alaposan felkészült. Nem küldte ringbe plágiumgyanús miniszterelnökét, viszont csatasorba állította saját és pártcsaládbeli EP-képviselőit. Ez volt a harmadik ilyen típusú vitanap az Európai Parlamentben, Silvio Berlusconi illetve Orbán Viktor kormánya után most a romániai helyzet került terítékre.
A plenáris ülés kezdetén évértékelő beszédet tartott Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki elismerte, hogy a pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság hosszabb ideig gyötri az Unió országait, mint ezelőtt négy évvel gondolták. Szerinte új irányra van szükség, a végcél a föderáció, ami nem egy szuperállamot, hanem új, magasabb szintű együttműködést, valódi gazdasági és monetáris uniót feltételez. Némi ellentmondást jelent, hogy az új cél eléréséhez ugyanazokat a régről ismert problémákat kell megoldani: a szociális piacgazdaság reformját, a versenyképesség növelését, az egységes európai munkapiac megteremtését, a strukturális reformok végrehajtását. Eszköz a végcél eléréséhez a bankunió, illetve fiskális unió megteremtése.
Barroso expozéja és új elképzelései vegyes fogadtatásra találtak a tagállamokban. Egyes elemeit, természetesen nem ugyanazokat, minden államfő szükségesnek, elfogadhatónak találja, másokat viszont elutasít. Egyedül Traian Bãsescu elnök, stréber tanuló módjára, mindent üdvözöl és kívánatosnak tart (Az eurót már 2015-ben be akarja vezettetni Romániába, holott ez, a gazdasági elemzők, valamint a Nemzeti Bank kormányzója szerint sem időszerű, az ország gazdasága nincs rá felkészülve).
Az évértékelőt követően került sor erősen megfogyatkozott számú résztvevő közreműködésével arra a politikai vitára, amely csak Romániában haladta meg a közérdeklődés ingerküszöbét. Elmondható, hogy ezt a menetet az USL nyerte. Míg Viviane Reding európai uniós igazságügyi biztos a korábbról ismert, sokak által elfogultnak tartott véleményét (amiben van igazság) ismertette, az USL-t támogató képviselők bemutatták az érem másik oldalát is, kiemelték a 7,4 millió Bãsescu elleni szavazat súlyát, és elfogultsággal vádolták az EU néppárti vezetőit, akik szerintük nem léptek fel hasonló szigorral az Orbán kormány túlkapásai esetében. Bár utolsó hozzászólásában Viviane Reding tagadta az ellene felhozott vádak megalapozottságát, végkövetkeztetésében már sokkal általánosabb, az Unió egészére vonatkozó olyan mechanizmus megalkotását szorgalmazta, amely lehetővé tenné, hogy Brüsszel hatékonyabban léphessen fel a jövőbeni kihágások ellen. Vélhetően utalt Barroso ötletére, aki évértékelőjében az európai főügyész hivatalának létrehozását javasolta hasonló problémák orvoslására.
Az is jelzi az USL harmadik negyedbeli sikerét, hogy a vitát nem követte elmarasztaló határozat elfogadása, mint Magyarország esetében, és az Unió vezetői érzékelhetően távolságtartóbbak lettek Bãsescuval szemben, aki bár két napon belül Brüsszelbe repült és találkozott úgy Barroso bizottsági elnökkel, mint Van Rompuy tanácselnökkel, valamint Reding biztossal, egyikük sem vállalta a közös sajtótájékoztatót. Júliusban maga Bãsescu nyilatkozta, ha egy ilyen megbeszélést nem követ közös sajtótájékoztató, az azt jelenti, hogy valami nincs rendben. Valóban gond van. A 7,4 millió ellenszavazatot begyűjtő államelnökkel, a plágiumgyanús kormányfővel Románia helyzete nem irigylésre méltó. Az igazságszolgáltatás további monitorizálása (az úgynevezett MCV megfigyelés), a schengeni csatlakozás elhalasztása, az uniós támogatások esetleges befagyasztása komoly megpróbáltatást jelenthet mind a kormánynak, mind a lakosságnak. A legnagyobb veszélyt a fentiek miatt bekövetkezhető Európa-ellenes retorika megerősödése jelentheti.
Sok minden függ a negyedik menet kimenetelétől, a parlamenti választások eredményétől. Az jelezheti a küzdelem végét, mert ötven százalék feletti USL győzelem esetén, (ami már most borítékolható, ha a visszaosztást is beszámítjuk), az EU végleg leveszi kezét Bãsescuról. Addig viszont jönnek a menetrendszerű őszi szakszervezeti megmozdulások, az EU és az Amerikai Egyesült Államok ellentétes érdekű romániai privatizációi (bányaipar) és közbeszerzései (harci repülőgépek). Többismeretlenes egyenlet, a végkifejletet még tippelni is nehéz.