Ne féltse senki a szilágysági magyarokat!

A szilágysági magyarok 13 polgármesterüket júniusban kivétel nélkül újraválasztották, Ipp-Zovány polgármestere volt a „ráadás”. Már ebből következtetni lehet, hogy a megosztó tényezők ellenére az RMDSZ szilágysági jelöltjei összességében több szavazatot kaptak. Sike Lajos interjúja Csóka Tiborral, a Szilágy Megyei Tanács tisztségében ugyancsak újrázó alelnökével.

Mikor ide jöttem, egy mostanában indokolatlanul keveset idézett Széchenyi-mondás járt az eszemben: „Más nem tud nekünk annyit ártani, mint amennyit mi magyarok ártunk saját magunknak!” Arra gondoltam, hogy Önt négy éve egy másik magyar, az MPP jelöltje ütötte el attól, hogy a Szilágyság első választott elöljárója, vagyis a megyei tanács elnöke legyen. Annak a pár száz szavazatnak, amit 2008-as magyar vetélytársa kapott, a fele is elég lett volna ahhoz, hogy ön nyerő legyen! Tudom, ezen, ha némi keserűséggel is, de túltette magát, és örül a szilágysági magyarság júniusi sikerének.

Hogyne örülnék, amikor a tíz évvel ezelőtti létszámánál nyolcezerrel kevesebb főt számláló szilágysági magyarság megmutatta, hogy erős és egységesen kitart az RMDSZ mellett. Még akkor is mondhatom, hogy egységesen, ha voltak ellenfeleink a mieink közül is. De kérdem én: Milyen párt az, amelynek jelöltjére tizenhárman szavaznak? Mert volt ilyen is! Munka van amögött, s nem akármilyen munka, hogy az érdekvédelem az előző választásnál is jobban szerepelt. Az emberek azt mondják: arra szavazok, aki segített az elmúlt években, aki sok közös gondunkat megoldotta, akire mindig számíthatunk! A szilágysági embereknek erősen visszahúzó sárból kellett kimászniuk az elmúlt időkben, talán ezért is pragmatikusabbak, mint sokan mások, s nem lehet őket olcsó és trükkös dumákkal befolyásolni. Még akkor sem, ha a két zsebpárt ezt nemzeti szalaggal igyekezett tálalni, hadd lássák, hogy ők nagyobb hazafiak, mint mások.

Csakugyan, mi a titka annak, hogy valamennyi polgármesterüket újraválasztották?

Nem mondhatok mást, a munka, elsősorban a munka és annak eredménye! Az eredmény nem lett volna ennyire nyilvánvaló, ha az RMDSZ nincs kormányon. Minisztereink és államtitkáraink főleg abban segítettek sokat, hogy gyakran találkoztak polgármestereinkkel, idejében felkészítették őket az induló uniós pályázatokra, s a kormány intézkedéseire. Lett légyen szó gazdaságról, kultúráról, különböző fejlesztésekről, az élet bármely területéről. Túlzás nélkül mondhatom, hogy Kelemen Hunor, Borbély László, Cseke Attila és a többiek az elmúlt négy évben többet jártak a Szilágyságban, mint a román miniszterek húsz év alatt összesen, jóllehet ez a megye már elég régóta román többségű! S Erdély megannyi magyarok lakta vidékén, városában, községében, megyéjében konkrét eredményeken mérhető le, hogy az RMDSZ kormányzati szereplése eredményes volt. Hazudnak azok, akik fölöslegesnek, sőt károsnak látják a kormányzati szerepvállalást. Ezek nem ismerik a romániai valóságot, a hazai társadalom működését.

Fogalmazhatunk úgy, hogy a szilágysági magyar polgármesterek több pályázati pénzt szereztek községük fejlesztésére, mint a románok?

Pontosan ez a valóság. Ennek köszönhetően például Pop Imre krasznai polgármester annyi pénzt fordíthatott a település korszerűsítésére, mint amennyit korábban száz év alatt nem fordíthattak! Csak ivóvízre, csatornázásra, korszerű útburkolatra és hasonlókra tíz-tizenkétmillió eurót költhettek. De említhetném Sarmaságot, Szilágybagost és a többi községet, ahol sok minden megújult az elmúlt években, főleg az infrastruktúrában. Miközben kulturális és szociális téren is jelentős előrehaladás történt. Tessék csak megnézni a sarmasági új községházát vagy a Kemény Zsigmond vadászkastélyában kialakított művelődési központot! Az ilyen fejlesztések olyan városias környezetet teremtettek, ami sokat segít a lakosság megtartásában, s ez máris érezhető. Talán elég, ha megemlítem: a megnyert pályázatoknak köszönhetően mind a tizennégy magyar polgármester községében van vezetékes ivóvíz, szennyvízcsatorna, szemét- és hulladék-összegyűjtés és más szolgáltatás. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy mi magyarok találtuk ki, mi működtetjük a Szilágyságban a kisrégiókat, s természetesen elsősorban mi látjuk hasznát. Például a Berettyó és a Tövishát régiónak, amelyhez a szomszédos Szatmár megyei községek is csatlakoztak, mint Hadad, Bogdánd, Ákos. Ilyen külön pályázati lehetőséggel rendelkező kisrégiók mifelénk csak ott alakultak, ahol voltak magyar kezdeményezők. A Szamos völgyében, ahol elsősorban románok élnek, egy ilyen régió sem létezik. Mindezzel csak hangsúlyozni szeretném, hogy a szilágysági magyarokat csak ne féltse senki, mert megtalálták helyüket és szerepüket, tudnak élni az unió kínálta lehetőségekkel. Mi tudjuk, mi a jó nekünk, akik kontár módra beleszólnak dolgainkba, csak elrontják!

A községvezetők pályázati kedve, amit persze az újraválasztás lehetősége igencsak ösztönöz, mennyiben serkenti a lakosság vállalkozásait? Hiszen a komfortos lakás vidéken is sok pénzbe kerül, amit csak megfelelő munkalehetőséggel lehet előteremteni!

Ma már elég sok magyar település körül tetten érhető a növekvő vállalkozói kedv, ami összefügg a szükséges helyi infrastruktúra kiépítésével. Napi munkám révén is elég jól ismerem ezt a területet és tapasztalom, hogy növekszik, esetenként éppen sokszorozódik a helyi vállalkozásoknak köszönhetően a polgármesteri hivatalok bevétele. Legutóbb ezt tapasztaltam Kémeren, Perecsenben, Nagyfaluban vagy Cigányiban. Többen dolgoznak az olyan helyi szolgáltatásokban, mint az építés, vagy újabban a mezőgazdasági gépek javítása. Nagyfaluban a gombatermesztés és a kisbútor-gyártás is munkát ad számos helyi lakosnak. A jobb infrastruktúra tette lehetővé a vidéki panziók, vele a faluturizmus megjelenését tájainkon. Utalhatnék a termálfürdős Szilágybagosra vagy a hagymatermesztéséről híres Perecsenre. Biztató, hogy újabban tucatnyi magyar vállalkozó nyújtott be e témakörben pályázatot.

A magyar oktatás helyzete milyen a Szilágyságban?

Nem jobb és nem rosszabb, mint máshol! Inkább az a nagyobb gond, hogy nem telnek meg a magyar iskolák és osztályok. Pedig nálunk igazán nem jellemző, hogy a magyar gyermekek nem anyanyelvükön tanulnak! Valami nagy kényszer vagy téveszme van abban a családban, amely nem él a lehetőséggel.

Egy budapesti kirándulócsoportot kísérve három napon át jártam a Szilágyság legszebb és magyar szempontból legérdekesebb falvait, városait. Ráadásul hétvégén, s mindössze egy magyarországi csoporttal találkoztunk, debreceni népi táncosokkal, akik egy fesztiválra jöttek. A budapesti kormányzat sokszor emlegeti a határon túli magyarokkal való kapcsolat erősítésének fontosságát. Ám a Szilágyságról mintha megfeledkeznének, pedig van ám miért ide jönni! Már Kemény Zsigmond, Wesselényi, Báthory István, Ady is elég okot ad erre.

Jövögetnek, főleg az ünnepeinkre, jóllehet nem vagyunk határközelben és a nagy forgalmú utak mentén. Mindazonáltal az utóbbi időben érezhető egy lazulás, elsősorban a korábban megkötött testvér-települési kapcsolatokban. Nem tudok másra gondolni, mint arra: nem mindenkinek tetszik odaát, hogy nem MPP-s vagy EMNP-s, hanem RMDSZ-es polgármesterek köszöntik őket. Pedig el kellene fogadják, hogy a választók akaratából nálunk csak „ilyenekkel tudunk szolgálni”.