„Messze jövendővel…”

Csak rajtunk múlik, hogy lesznek-e, maradnak-e köztünk olyanok, akik az ezeréves dicső múlt dédelgetése helyett a dicső vagy minimum a túlélést biztosító jövő építésére képesek, a Mars hegyeihez képest aprócska Kárpátok közt megbúvó és onnan kitekinteni igencsak nehézkesen hajlandó, önérzetes nép számára. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.

Akinek sikerült az utóbbi hetekben kiemelnie a fejét ügyes-bajos napi vircsaftjainkból, akárcsak a magyar nyelvű portálok hírfolyamait böngészve, az egyre világosabban kirajzolódó harmadik évezred értékes mozaikcserepeire bukkanhatott.
Immáron a NASA negyedik Mars-járója landolt sikeresen a vörös bolygó felszínén, az első métereket is megtette tervezett 20 kilométeres sétájából, mindeközben saját Twitter-csatornáján színes fotókkal látva el rajongóit.
A rakétatechnológia a mindennapi életünkre is hatással lesz hamarosan: a Pentagon új hiperszonikus robotrepülője – bár csak percekre – képes volt elérni a hangsebesség majd hatszorosát, ebben a tempóban a személyszállításban a New York – London távolság egy órára zsugorodna.
Ez idő alatt az egyelőre földön ragadt tudósok sem tétlenkedtek: harvardi kutatók nanodrótokból és szilíciumból mesterséges szövetet hoztak létre, mely tökéletesen úgy viselkedik, mintha igazi emberi „hús” lenne, ezzel teret nyitva hatékony implantátumok készítésének. Az orvostudomány robbanásszerű fejlődése egyébként is gyakori téma, már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy bizonyos örökletes betegségeket fertőzésképtelenné tett vírusokba csomagolt génekkel gyógyítsunk. Rosszmájú pletykák szerint, a módszert már többen lelkesen használják: az összeesküvés-elméletek rajongói úgy tartják, hogy egyes élsportolók géndopping segítségével érték el emberfeletti teljesítményeiket a nemrég lezajlott londoni olimpián.
Ivan Martinovics oxfordi tudós friss tanulmányában azt elemzi, hogy az EEG technológiára épülő számítógépes kiegészítő eszközök, melyek az agyhullámmal irányítható internetes játékok terjedésének köszönhetően egyre népszerűbbek, komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek az agyunkban elrejtett személyes adatainkra. A világháló kalózai reális eséllyel fejleszthetnek ki olyan kémprogramokat, melyek e berendezések segítségével kicsenik a memóriánkból a bankkártyánk PIN-kódját.
Az egyre nagyobb károkat okozó klímaváltozással, a megállíthatatlannak tűnő környezetszennyezéssel, túlnépesedéssel, a sok százmillió embert érintő éhínséggel és vízhiánnyal kapcsolatos hírek közül már meg sem próbálok kiemelni példákat.
Világosan látszik, hogy új világrend van kialakulóban, borzalmakkal fenyegető kihívásokkal, és az emberi elme diadalát hirdető, a tudományos fantasztikumból a valóságba átlépő megoldásokkal.
Mielőtt csak legyintenénk egyet, hogy „hol vagyunk mi ettől?!”, érdemes egy pillantást vetni azon fiatal nemzettársaink teljesítményére, akik tartják a versenyt a „hanyatló” Nyugattal: az egyik legelismertebb nemzetközi fizikai szaklapban közölt tanulmány szerint Tapasztó Leventének és munkatársainak sikerült a világon először az egyatomnyi vastagságú grafitrétegből álló grafén szerkezeti hullámosságát nanométer alatti pontossággal szabályozni. Ha hozzátesszük, hogy a grafén lehet az az anyag, mely a szilíciumot felváltva eddig elképzelhetetlennek tartott megoldásokhoz vezető utat nyithat meg az emberiség számára az elektronikában, akkor talán laikusként is felmérhetjük, mit jelent nekünk magyaroknak ezen a területen a világ élvonalába tartozni és eredményeket elérni olyan mérettartományokban, ahol a hagyományos fizika törvényei csődöt mondanak.
De hozhatok más, tán kisebb jelentőségű, ám ígéretes példát is: a Budapesti Műszaki Egyetem – ahol a tudósításban megszólaltatott egyik diák állítása szerint az építészek úgy kaphatnak diplomát, hogy a terveik alapján egyetlen ház sem épül meg – mérnökhallgatói olyan kizárólag napenergiát használó, okostelefonról vezérelhető házat építettek meg a madridi Solar Decathlon Europe versenyre, mely háromszor annyi energiát termel, mint amennyit felhasznál.
Ez a korántsem reprezentatív összeállítás a világ hozzánk is eljutó történéseiből persze túl sok gyakorlati haszonnal nem bír, de alkalmat adhat az önvizsgálatra: Elegendő energiát fordítunk-e a jövőnket meghatározni látszó kérdésekre, törekszünk-e arra, hogy azokat az embereket – alkossanak bármilyen területen –, akik átvezethetnek minket a következő évezredbe, magunk közt tartsuk, és oktatási rendszerünk korszerűsítésével ilyen elmékből folyamatos utánpótlást biztosítsunk?
Csak rajtunk múlik, hogy lesznek-e, maradnak-e köztünk olyanok, akik az ezeréves dicső múlt dédelgetése helyett a dicső vagy minimum a túlélést biztosító jövő építésére képesek, a Mars hegyeihez képest aprócska Kárpátok közt megbúvó és onnan kitekinteni igencsak nehézkesen hajlandó, önérzetes nép számára.