A harmadik keresése

Nekünk két karizmatikus politikusunk van. Az egyik tudathasadásos, a másik futóbolond. Halkan kérdezem: nem kellene már keresni magunknak egy harmadikat? Persze nem Bajnaira vagy Mesterházyra gondolok, hanem egy valódi harmadikra. Havas Henrik jegyzete.

Délelőtt fél tizenkettő. Reggel az ATV-ben felvettük az esti választási műsort. A helyzet az, hogy még nem tértem magamhoz. Első vendégem Schiffer András volt, az LMP társelnöke. Azt mondta, le kell váltani a Fideszt. Aztán azt mondta, meg kell szabadulni az elmúlt 25 év politikai elitjétől. Pénteken az LMP óriásplakát-kampányba kezdett. A Batthyányi téren mutatták be a plakátot. Nagy betűkkel az van ráírva, hogy: Tiszta Magyarországot szeretnénk? A válasz is ott van: Készülj, 2014-ben tisztul, ha teszel érte! A plakáton egy fehér inget viselő ember felsőteste és két karja látható. A bal kezét vörös, a jobb kezét narancssárga festék borítja. Szél Bernadett, a másik társelnök úgy fogalmazott, hogy a plakáton látható test és két kéz azt szimbolizálja, ezek „összetartoznak”. És mindkettő tudja, mit csinál a másik. Az LMP ezeknek az erőknek üzen hadat, mert fogságban tartják az országot. Mondtam Schiffernek, hogy a felmérések szerint az 5%-os küszöböt sem éri el a pártja. Így nem világos, hogy ki távolítja el a narancssárga-vörös polipot. Schiffer azt mondta, majd az az egy-másfél millió állampolgár, aki változást akar. Azt is mondta, hogy az MSZP-vel semmiképpen nem állnak össze, mint ahogy az azzal szövetséget kötő, az LMP-ből kiállt Együtt–PM-mel sem. Szerinte egyébként az összefogásról szóló vita anarchiához vezetett. Amikor véget ért a felvétel, még azt mondta nekem, ugye megértem, hogy a lehetséges koalícióról nem mondhatott még semmit. Elment, én meg néztem magam elé, és arra gondoltam, hogy ebből az egészből én egy kurva szót sem értek.
Aztán jött Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt alapítója, egykori ilyen-olyan miniszter. Azt bírta írni a Facebook-on, hogy az Együtt 2014 gyakorlatilag megszűnt. Ezt azzal magyarázta, hogy a kis szövetséges mindig eltűnik a nagy mellett. Így járt az SZDSZ is.Aztán azt mondta, csak együttműködve lehet leváltani a jelenlegi kormányt, majd hozzátette, ők arra készülnek, hogy minden körzetben indítnak képviselőjelöltet. Hogy ez a döntés mennyiben segíti az együttműködést, azt nem tudta megmondani. Aztán jött Tamás Gáspár Miklós, akivel a magyar értelmiség állapotáról próbáltam beszélni. Azzal nyitott, hogy konzervatív magyar értelmiség, mint olyan, nem létezik, Felvidéken és Erdélyben még csak-csak akadtak, de ő is most például Budapesten van. Idéztem neki Lánczi András filozófust, aki a kormányzati milliárdokkal kitömött Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Fidesz fő ideológusa, aki azt írta a novemberi Heti Válaszban, hogy Magyarországon demokrácia van, de már nem az értelmiség észjárása szerint születnek a döntések. Elmagyarázta Lánczi azt is, hogy az igazi államférfi a jövő kulcsa. Szerinte nem minden politikus kreatív, az államférfi viszont az. Õ az, aki a legkilátástalanabb helyzetből is talál kiutat, végrehajtja az elképzelhetetlent, megoldja a megoldhatatlant. Gondolkodtam, vajon kire gondolhatott a filozófus professzor. Aztán rájöttem, ez bizony Orbán Viktorra illik. 1993-ban a Mozgó Világnak ő mondta: a származásomat tekintve én nem egy XX. századi generációs kifinomult értelmiségi vagyok, és ez stílusjegyeket is magával hoz: van bennem talán valami alulról jött nyersesség. Hogy mi várható 2014-ben?

Azt már Orbán Viktor 1992-ben a Népszava munkatársának megmondta: „Két olyan ok képzelhető el, amiért meg kéne buktatni a kormányt, akár az utcán is. Ha erőszakos eszközökkel próbálná felszámolni a demokratikus intézményeket, vagy ha konfliktuskereső külpolitikát folytatna.” Szinte látom magam előtt, amint Orbán Viktor kilép a pesti utcára egy transzparenssel, amelyre az van írva: „Bukjon meg a kormány”.

Ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy megbukik a kormány. Pedig – ha igazat adunk az 1992-es Orbán Viktornak – akkor buknia kellene. Amit az Alkotmánybírósággal művelt, az még annak a Sólyom Lászlónak is sok volt, aki már a köztársasági elnöki tisztséget is a Fidesz kifogásolható jogi manővereinek köszönhette. Ami pedig a külpolitikát illeti, Orbánék már minden szomszédnál kiverték a biztosítékot. Nem elsősorban a kettős állampolgárság megadására gondolok, hanem arra, hogy a magyar belpolitikát kéretlenül importálják más országok területére. Régi kollégám, Kovács Zoltán valami ilyesmit írt a blogján: „Nekünk két karizmatikus politikusunk van. Az egyik tudathasadásos, a másik futóbolond.” Halkan kérdezem: nem kellene már keresni magunknak egy harmadikat? Persze nem Bajnaira, vagy Mesterházyra gondolok, hanem egy valódi harmadikra.
Mindjárt dél van. Lemegyek sétálni a Duna-partra. Ki kell szellőztetnem a fejem. Jut eszembe. Tegnap este egy neves filmforgatóval tárgyaltam, az ismert magyar producerrel. Szóba került, hogy nemsokára jönnek haza az unokák Spanyolországból. A producer azt mondta, neki is oda kéne költöznie. Aztán hozzátette: nem csak a hideg miatt.