Valami lokális Amerika

Az országos folyamatokra is hatással lehetnek az utóbbi hetekben zajlott helyi választások, népszavazások az Egyesült Államokban, ahol immár több helyen fogyasztható legálisan a marihuána s húsz év után demokrata polgármestere lett New Yorknak. A történteket Ady András foglalta össze.

Azt lehetne mondani, hogy Amerika mindenképpen teljesíti a demokrácia egyik legfontosabb ismérvét: két kézzel, teljes mellszélességgel és lelkesen választ. Ha nem elnököt, akkor kormányzókat vagy polgármestereket, s ha ezeket sem, akkor az elnöki mandátum félidejében újraválasztja a száztagú Szenátus egyharmadát és a 435 tagú Képviselőházat. Rendszerint mindenféle politikai, gazdasági érdekeknek teljesen megfelelően működnek ezek a folyamatok, a maguk automata, megbízható módján, mondhatni saját nehézkedési erejüktől húzva-lökve. Ilyenkor rendszerint az ország kifelé irányuló és belföldnek szóló politikai irány- és erővonalai egyensúlyban vannak: vagy háború zajlik, és ezzel kellően sokan együttbólintanak, vagy béke van és jobbára keveseknek van más elvárása ezen a téren. Amerika azonban az elnök újraválasztása óta nem mondható kívül-belül megbékéltnek a saját döntéseivel. Ezért (vagy ezek nagy részéért) nem csak az államfő a hibás, hanem az, hogy egy ország vezető adminisztrációja nem volt képes másfél mandátum alatt a realitáshoz közelíteni azokat a nagyra törő célkitűzéseket, amelyek Obamát eredetileg is, majd újra trónusra juttatták. Csak párat említek: rendezett és USA-barát közel-kelet, arcvesztés nélküli és alapjában pacifista, mindkét fél által csak megmosolygott „kvázi-héjanász” Oroszországgal, rendezett amerikai egészségbiztosítási rendszer, megoldott bevándorlási problémák, egy fehér és heteroszexuális Amerika toleránssá válása a nemi kisebbségek iránt, illetve a fegyverek iránti öngyilkos tolerancia visszaszorítása. Ezek nagy részét nem is lehetett menedzselni, hiszen szépen kiszabadultak a mindig ragaszkodó amerikai ellenőrzés alól, hogy csak a közel-keleti és észak-afrikai forrongásos tavaszokat említsem.

Személyekről döntöttek Ennek ellenére hiszem, hogy Obama mindkét startja, kormányprogramja iránt az elvárások túlzóak voltak, ennek megfelelően ő is szinte lehetetlen feladatokat tűzött maga elé. Megnyugtató az egészben az, hogy amennyiben oly nagy nekirugaszkodásokat nem fog tudni lefutni, mint a palesztin-zsidó egymásra találás, vagy az iráni ügyvitel nyugatilag megnyugtató, keletileg elfogadható megoldása, elmondhatja magáról, legalább tényleg megpróbálta és valójában többet tett ezen ügyekben, mint tisztes és tisztelt elődje. Mielőtt teljesen Obama-zelótának tűnnék, hangsúlyozom, egy kicsit ez a hangulata annak a történéssornak is, amely november első hetét meghatározta, és amelyről azt rebesgetik, hatással lesznek a jövő évi félidős választásokra is: Virginia és New Jersey államokban kormányzó-, New Yorkban polgármester-, Atlantában, Bostonban, Detroitban és Miamiban szintén polgármester-választásra került sor.

Ugyanakkor marihuána-ügyben referendumot rendeztek Colorado államban, míg a génmódosított élelmiszereket érintően Washingtonban. A Szenátus és a Kongresszus pedig valószínűleg ökölre fog menni azon, hogy mennyire fontos vagy sem, hogy a homoszexuálisok, ha munkát keresnek, ne szenvedjenek hátrányt nemi orientációjuk miatt, illetve ez alapján ne legyen valaki könnyebben kirúgható.

A választások jó alkalmat jelentettek arra, hogy beinduljanak a találgatások, miszerint országos, avagy csak regionális jelentőségű folyamatoknak ágyaz meg a voksolások eredménye. A legtöbb elemző azon a véleményen van, hogy az eredmények mindössze a személyi preferenciák érvényesülését jelentették, egyfajta befelé forduló önelemzését az érintett vidékeknek. Egyelőre vajmi kevés jel utal arra, hogy a voksolók a lokális szintről kitekintenének a föderális, avagy a félidős játéktérre. Fontos azonban, ami fontos: a republikánus Virginiában a demokrata Terry McAuliff, a Clinton házaspár, valamint Barack és Michelle Obama segítségével szoros küzdelem után győzött, s ebbe bele kell számítani, hogy a teadélután mozgalomból (Tea Party) a legutóbbi belpolitikai-financiális kríziskavarás miatt pont a sajátjaik ábrándultak ki. Bár az volt az érzésem, hogy az azon frissiben a történésekből mindenre akartak következtetni, ami összefügghet a novemberi félidővel, utóbb elgondolva, néhány észrevételben lehet valami, de csak úgy, ha ehhez a kép teljessége érdekében hozzászámítjuk, hogy Obama népszerűsége elérte és tartja mélypontját (39%). Az kiviláglott a virginiai választásból, hogy az adósságplafon-csata, a kormányzat-leállás, illetve az Obamacare-kérdés továbbra sem felejtődik el: innen a McAuliff féle győzelem, amely mögött nem csak a nagyok kampánya, de a kisemberek kiábrándulása is fellelhető. A demokrata New Jersey-helyzete: minimális demokrata bicepszfeszítés mellett újrázott a republikánus Chris Christie, akit máris a 2016-os elnökválasztás egyik esélyesének tekintenek. Az úriember olyasmire volt képes, amit az elmúlt hónapok demokrata-republikánus egymás torkának esése közepette (akár a Szíria, akár a költségvetés ügyére gondolunk) elképzelhetetlen volt: nem érdekelte a pártállás, dolgozni akart és tudott mindenkivel és tényleg a „bipartizanship” példáját valósította meg: újabb visszajelzés, hogy a választóknak elegük van a steril politikai marakodásból. A nagy hír-boom akkor következett be, amikor kiderült: a demokrata New Yorknak, két évtized óta először, demokrata polgármestere lett. Nem tudni, miféle bürgermeister lesz, de Bill de Blasio jó politikus, aki menő szöveggel ált elő. A multimilliomos Bloomberghez semmiben sem hasonlító Blasio híres a Wall Street ellenes kirohanásairól, amihez megvan a „kellő” brooklyni, középosztálybeli háttere is, valamint voksnyertes mondása miszerint „Most New Yorkban két város történetét éljük; New Yorknak majdnem a fele nyomorog vagy a létminimumhoz közel él, a középosztály eltűnőben.” Kissé visszás, de választásnál és háborúban minden szabad, Blasio minduntalan felhasználta multietnikus családját, afro-frizurás fiát, s a fiatal afrikai-amerikai imidzsére mindenképpen vevő volt a metropolisz azon része, amely szerint a rendőrség egyértelműen rasszista és különbséget tevő, előszeretettel tartja gyanúsnak a színesbőrűeket és használja a megalázó motozást, s amely azonosságokat keres a multikulti, dolgos, kispolgári, külsőleg is családcentrikus politikusban. Hogy a rendőrség sorozatos bírálata, amely mindenképpen voksokat hozott, mit tesz majd a város bűnözési mutatóival, még nem lehet tudni.

Keserű tea A novemberi választásokkal egy időben országszerte népszavazás-sorozat zajlott, amely során kiderült, hogy a miami Portlandban engedélyezik a marihuána használatát, Michigan három településén nő a jogi védelme annak, aki kis mennyiségben szívja a staubot, míg Coloradóban, ahol a tavaly megszavazták a marihuánának, mint rekreációs szernek a használatát, 25%-os adóemelést vetnek ki az eladásokra, s a befolyó összegekből iskolákat segítő alapot hoznak létre. Mindezek alapján nem igazán tudtam eldönteni, hogy Amerikában most helyi-belpolitikai vagy szövetségi-drogügyi választások voltak, ugyanis mindenféle erkölcsi, bűnügyi, és egészségügyi prédikációt mellőzve tényleg megdöbbentő, ahogy a könnyű drogok „érdekképviselete” tarol az Új Hazában. Colorado államban ez alatt éppen elutasítottak egy tervezetet, amely, ha elfogadják, adóemelésen át vezetett volna iskolaalapításokhoz és finanszírozáshoz, s az is furcsa fényt vet az amerikai igényekre, hogy Washington államban megkérdezték a lakosoktól, szeretnék-e kötelezni az államot, hogy feltüntesse, mely élelmiszerekben van génkezelt komponens. Nos, nem elegen szeretnék, keveseket érdekel ez az ügy. A kilógó szociológiai lólábakon túl azonban van valami, ami mégis belpolitikai előrejelzést jelenthet, akár a félidős választások árnyékában is.

A mostani választásokat és referendumokat krízishelyzet előzte meg: a majdnem teljes állami leállás, Amerika imidzsének a megingása, mint a világ ingatag pénznemeinek betonbiztos dollárgarantálója.

Ezek túl közeli események voltak, hogy ne éreztessék hatásukat. A belső hercehurca fő kavarnoka a teadélután mozgalom volt, amely viszont ki akarta tekerni az Obamacare-program nyakát, és ezzel zsarolva játszadozott. A mostani választások kapcsán, republikánus fejjel érdemes elgondolkozni azon, hogy a félidős választásokig mivel tehetik vonzóbbá a Republikánus Pártot saját republikánusaik számára is: megy a zöm a végletes és politikailag végzetes Tea-irányba, vagy kipróbálnak egy moderáltabb verziót, és egyre kevesebbet kérnek az előző csoportosulásból? A legfelső vezetés tán ráveszi magát a kevesebb beszédre és nyilatkozásdira és hallgat-meghallgat, ugyanis itt már nem csak a szívek-lelkek megszerzése, de a megtartása is tét. Ami a „teázókat” illeti, nekik más választásuk nem igen maradt, de lehet, továbbra is hatékony fegyver marad a kezükben az Obamacare, amit addig piszkáltak és annyit idétlenkedett magától is, hogy egyre jobban megosztja Amerikát. Ehhez csak egy utolsó megjegyzést: amerikai források szerint legalább egymillió gyereknek és feleségnek nincs betegbiztosítása, de az Affordable Care Act révén részesülhetnének ilyenben, s lévén, hogy republikánusok által sokra tartott veteránok hozzátartozóiról van szó, az Obamacare botlasztása ilyen értelemben is óriási égés.