Királycsináló kolozsvári magyarok

Kolozs Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke, Vákár István többek között arról beszél Kustán Magyari Attila interjújában, miért van szükség a nyitásra, hogyan lehet úgy dolgozni, hogy annak ellenszélben is látszatja legyen, és miért kontraproduktív a melldöngetés.

Milyen elvárásokkal, reményekkel kezdte meg a munkáját, ezekhez képest mivel szembesült az eddigiek során?

Az előző mandátumban is jelen voltam a megyei tanácsban, akkor frakcióvezetőként. Az más felállás volt, a demokrata-liberálisokkal alkottunk koalíciót, de akkor is öten voltunk jelen, sőt legutóbb kevés hiányzott ahhoz, hogy hatan legyünk végül. A viszony most is jó a többiekkel, persze, ha a hatalom és az ellenzék között huncutság van, azt én kimondom – ezért is tisztelnek, és tudunk együttműködni.

A munka persze fárasztó, hiszen mi vagyunk az a kicsi politikai szervezet, amelyik a mostani koalícióban is a biztonságot jelenti: a két versengő USL-s fél közül mindig annak van előnye, aki először kiegyezett velünk.

Persze, van egy hibánk is: a kimondott szót betartjuk, így ha az egyikkel megegyeztünk, a másik tudja, hogy hiába próbálkozik már.

Ezzel a stratégiával mit értek el?

Gondoljunk arra, hogy megyei alelnökünk, s alpolgármesterünk mindig volt, de nem tudtuk megvalósítani a látványos terveinket. Már az előző ciklusban elhatároztuk, hogy többnyelvű táblákat szeretnénk, és sikerült kiegyezni a demokrata-liberális tanácselnökkel abban, hogy nem piros-fehér-zöld színűt szeretnénk, hanem standard európait. A többiekkel, még a nagy-románia pártosok közül egy volt tanárommal is megbeszéltem, hogy az ügy mellé állnak. Akkor a városházán visszautasították a megyei tanács által megszabott összeget, de végül addig taktikáztunk, amíg mindhárom nagy román párt aláírását megszereztük. A múlt évben sikerült a finom retorikának köszönhetően támogatást nyújtani a szentpéteri templomnak, most pedig továbbmentünk, és szép összeget juttattunk – első alkalommal külön költségvetési tételben – a magyar történelmi egyházaknak is. Megjegyzem, persze nem ezzel a címszóval, hanem szépen felsorolva, hogy katolikus, református – ha magyart írok, nem szavazzák meg…

Másfél éve egyetlen tartózkodás mellett lett a tanács alelnöke. Hogy érzi, azóta sikerült kiépíteni a bizalmat annyira, hogy ugyanez az eredmény megszületne?

Az egyetlen tartózkodás is az enyém volt, tegyük hozzá. Egyébként nem ez az eredmény születne, szerintem öt-hat ellenszavazat lenne annak köszönhetően, hogy a csapatban azért sok radikális román is van, pártszínezettől függetlenül. Másfél éve nem ismertek, nem tudták, hogyan működök, de amikor meglátják, hogy gyakorlatilag ötven százalékot vittünk el az ifjúságra és kultúrára szánt pénzekből, akkor meglepődnek. Vagy gondoljunk a reptér elnevezésére: én azt javasoltam, mivel ez egy világra nyíló kapu, hogy nem kellene egy külföldön ismeretlen román személyiség nevét felvennie. Mátyást javasoltam, persze Mathias Rex néven, és azzal érvelve, hogy ha figyelnek, a saját himnuszukban is szerepel a neve. Persze sokan felháborodtak, és végül elcsúszott az ügy a románkodáson annak ellenére, hogy még kilencen mellénk álltak ebben a kérdésben. De elcsúszott az ügy a magyarkodáson is: amikor kiderült, hogy többségében az Avram Iancu név megszavazása mellett állnak, az interneten arról írtak, hogy rossz döntés volt ez – nem mondták, hogy a magyarnak volt igaza, de mindenki azt állította, hogy a megyei tanács nem választott jól. Az EMNP néhány nappal később kijelentette, hogy Iancu kultusza zavarja a magyarságot… Érdemes megfigyelni, hogy sem a plaketten, sem az ünnepségre készített tortán nincs rajta a reptér neve, mert még nem voltak biztosak abban, hogy mi lesz az eredmény. A néppárti közlemény megerősítette őket, pedig biztos vagyok abban, hogy az utolsó pillanatban még meggyőzhettük volna a tanácsosokat az igazunkról.

Hogyan viszonyul a megyei tanács a magyar többségű településekhez, milyen eredményeket sikerült elérni ezen a téren?

A tanácsosok, polgármesterek, alpolgármesterek úgy jönnek hozzánk, mintha haza járnának. Megjegyzem, hogy az RMDSZ az egyedüli politikai szervezet a megyei tanácsban, amelyik oda is támogatást szerez, ahol csak közössége van, de nincs polgármestere, vagy akár alpolgármestere. Ha nem volnánk itt, akkor másképp történnének a dolgok, szerintem legfennebb a mostani összegek tíz százalékát kapnák meg a magyar közösségek, azt is úgy, hogy nem nagyon dicsekedhetnének vele.

Hogyan látja, hol veszélyeztetett a magyar közösség a megyében, hol tudnak megmaradni, erősödhetnek-e valahol?

Kezdjük Kolozsvárral: itt a magyarság fogyóban van, és ha a választási adatokat nézzük, akkor látjuk, hogy fronthelyzet alakul ki a kampány során. Persze személyi szinten nincs problémám a többi magyar párt tagjaival, és meg kell említenünk a Kolozsvári Magyar Napokat, mint közös projektet is. De más területeken is elvárnám, hogy a közös érdekek mellé álljunk. Továbbmenve: Kalotaszegen kiemelkedik Kalotaszentkirály–Zentelke, ahol nagyon jó csapat dolgozik a polgármesteri hivatal körül – velük régi kapcsolatot ápolok, annak idején egy kis Daciában öten érkeztek az irodába, és addig ültek ott, amíg véghezvitték a terveiket, soha nem dobálták kifelé a pénzt. Jó magyar közösség él Körösfőn, de ott szintén fronthelyzet van, az idősebbek gyengébben álltak a kérdésekhez valahogyan, és a magyar ellenzék erős lett. A kérdés az, hogy ha ott egy ellenzéki győz, akkor mit érnek vele? A határon kívülről hiába ígérgetnek, egy települést helyi közpénzekből lehet fejleszteni. Egy másik példa Tordaszentmihály, ahol arányában már felénél kevesebb a magyar közösség, de szerencsére oszlanak a román pártok voksai, és a régi, kitartó magyar polgármester megnyeri a választásokat. De mi történik, ha a románok összefognak majd?

A magyar ellenzéknek viszont fontos a jelenlét, ők hol rúghatnak labdába?

Itt van például Szék, ahol többségében magyarok élnek, szinte csak a rendőr román. Ha versenyt akarnak az emberek, egy ilyen településen meg lehet ezt csinálni, de a megyei tanácsnál, a parlamentben, az EP-ben okosabban kell eljárni, ha otthon, a polgármesteri hivatalban verekszünk is.

Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor tudunk csak építeni. És ha már az építkezésről van szó, folytatom a felsorolást: a Kolozsvár melletti Györgyfalván erős magyar közösség él, Kajántón nő a magyarság száma, Kisbács pedig az a település, ahol két-három szavazat hiányzott ahhoz, hogy magyar polgármesterük legyen, mert összefogtak, megszervezték magukat.

Mi a magyarázata annak, hogy miközben Marosvásárhelyen napirenden vannak az etnikai feszültségek, Kolozsvárt, Kolozs megyét jobbára elkerül a jelenség?

A hozzáállásban, a felkészültségben kell keresni a választ, a magyar képviseletnek nyitnia kellene, személyes barátságokat kötni, elmenni oda, ahová meghívják őket. Fontos persze, hogy a románok tudják: nálunk a magyarság nem potenciális „veszély”, mint Maros vagy Szatmár megyékben, nem adhatunk királyt, viszont királycsinálók vagyunk. Tudják, hogy román szavazatot nem viszünk el, az meg annyira nem érdekli őket, hogy arányunknál több pénzt szerzünk meg.

Milyen viszonyt ápol a civil szervezetekkel, egyházakkal, egyáltalán mennyire tartja fontosnak ezeket?

Õket a fő mozgatóerőnek tartom, már csak azért is, mert korábban civil szervezetben dolgoztam. Ma már tudom támogatni őket, a munkájuknak segítő keretet biztosíthat a megyei tanács, és ez fontos. Szeretném azt is, ha az egyházak jobban nyitnának felénk, még akkor is, ha nem szeretik a politikát – szerintem az RMDSZ egy baráti társaság kellene legyen, attól függetlenül, hogy milyen platformok, nézetek vannak benne.

Milyen feladatai vannak alelnökként a magyarság képviseletén kívül?

A magyarok azt mondják nekem, elnök úr, de én a megye alelnöke vagyok – jelen kell lenni az összes témában, nem sarkíthatok, hogy csak azzal foglalkozzak, ami a leosztott feladatom, másképp miért foglalkoztam volna például a reptér ügyével, vagy agazdasággal, az ipari parkokkal, infrastruktura-fejlesztéssel, tanüggyel? Mi kell az embernek, hogy itthon maradjon, ha nem egy falat kenyér? Elsősorban persze a magyar közösséget segítem, mert az ingem közelebb áll hozzám, de a zakó is rajtam van.

Hogyan látja Kolozs megye szerepét a térségben, erdélyi, illetve romániai szinten?

Kettős véleménnyel vagyok erről. Kolozs megye eléggé erős, harcol az erdélyi fővárosi pozícióért, vagy gondoljunk például a 2015-ös ifjúsági fővárosi rangra, amelyet a város és a megye egyaránt támogat. Megjegyzem, ez nehéz feladat a paloták közti háborút tekintve, de Horváth Annával mi jelentjük a kommunikációs hidat a városi és a megyei tanács között.

A másik szempont, hogy erős ellenszél létezik: Bihar nagy kérelmekkel és jó erővel jön, külön régióban gondolkodva, lassan a román közösségben is kialakul az az RMDSZ-es régi kérelem, hogy különálló Partium, Székelyföld is legyen.

Ez az összefogás nyilván zavarja Kolozs megyét stratégiai szempontból, engem szívem szerint nem igazán. Ha Kolozs megye Beszterce-Naszóddal és Máramarossal kerül egy régióba, az annyit jelent, hogy az a két megye rosszul jár. Ez a metropolisz, Kolozsvár így is, úgy is olyan, mint egy fekete lyuk, mindent magába beszippant.

Ha csak a megyén belüli egyéb városokat tekintjük, akkor Kolozsvár ezekkel szemben is legyőzhetetlen erőt képvisel. Milyen sors vár rájuk?

A jó munkaerőt természetesen elszívja Kolozsvár Erdély-szerte, hát még megyei szinten! Ami számunkra nagyon fontos távlati stratégiaként, hogy a falvainkban annyira felfejleszthessük az infrastruktúrát, hogy az a fiatal ott is lakhasson, ne éljen feltétlenül a nagyvárosban. A megyében másik város pedig csak egy van: Bánffyhunyad, mert a többi municípium mint munkahely meg fejlesztési lehetőség, inkább nagyobb községek nevezhető. Torda persze viszonylag jól áll még, de az is lefelé halad, Aranyosgyéres tönkrement, nagy a munkanélküliség, Szamosújvár turisztikai fellendülés nélkül nem fogja sokra vinni, Dés sem különösebben fejlődik, pedig pumpálják bele a pénzt.