A bőrét mindig a színész viszi vásárra

2012. 09. 30. 18:20

A kolozsvári színháztól szerződött át Váradra sok éve, családi okok miatt, mert számára a színház és a család a legfontosabb. Megküzd a szerepeivel, és bevallja: jólesnek a díjak, az elismerés. Visszaigazolja, hogy érdemes volt feltennie a színpadra az életét. A színház játék, amit a művész életre-halálra játszik. Kardos M. Róbert Jászai Mari-díjas színművész portréját Simon Judit rajzolta meg.

Zsúfolt évad van mögötte: öt előadásban játszott főszerepet. „Jól jött a pihenés, szükségem volt rá. Fel kellett töltődni a következő évadra. Nyáron hívtak Aradra Örkény István Tóték című darabjában Tót szerepére. Nem vállaltam. Sok lett volna.” Mosolyog. Gyakran teszi, és nevetni is szeret szívből, igazán. A nyár emlékei térnek vissza. „Csavarogtunk Dalmával, a feleségemmel: Törökországban, a Balatonon, a hegyekben Sólyomkőváron, a meleg elől pedig a kis hétvégi házunkba menekültünk, ami Tótteleken van, és szép táj veszi körül.
Már készül az új feladatra: A sevillai borbélyban Almaviva grófot alakítja.
Értelmiségi családban nőtt fel, édesapja lelkész, édesanyja tanítónő volt. A könyvek, a színházi előadások, a hangversenyek az életükhöz tartoztak. Összetartó, polgári család, amely – őszintén szólva – nem színészetre, nem az ezzel járó életformára predesztinál. „Az elején nem tudtam eldönteni, mi akarok lenni, de a középiskolában már kezelhetetlen, rossz gyermek voltam. Már akkor bennem volt az »őrület«. 1985-ben a Kortárs Színpad keresett Tamási Énekes madarához egy fiatalembert a Dobos ember szerepére. Szűcs László és Fodor Jutka elvittek. Ott ragadtam. Nagyon megtetszett nekem ez a különös, furcsa világ. Végérvényesen beleszerettem a színházba, a színjátszásba. A Kortárs, Hajdu Géza indított el ezen a pályán.”
Amikor érettségizik, a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán két magyar hely van: egy fiút és egy lányt vesznek fel.
„Hajdu Géza mondta, meg se próbáljam, fölösleges kudarcélmény lenne. Gépészmérnöki szakra felvételiztem Kolozsváron, persze nem vettek fel, sem matekból, sem fizikából nem voltam annyira jó, meg sok közöm sem volt ehhez. Elvittek másfél évre katonának Buzãuba.”
1986. szeptember 10-én vonul be. Ma is pontosan tudja a dátumot. A férfiak ritkán felejtik a katonaságot, pláne, ha utálják. Kardos utálja. Szőlőt és kukoricát szednek, de neki nehezebb, mint a többi társának. „Anyukám kint volt Amerikában látogatóban. Minden héten jött a szekus, ameddig anyukám hazaérkezett.” Eskütétel után az alakulatukat bányába viszik dolgozni.
Az élet viszont érdekes forgatókönyveket képes írni: Buzãuban volt egy magyar tiszt, Lőrinc Ottó ezredes. „Ez az élesdi magyar ember segített: ott maradtam az alakulatnál raktárosnak.”
Leszerelés után, 1988-at írunk, elmegy segédmunkásnak a Tricotextil vállalathoz. Muszáj állásba menni, akinek nincs munkahelye, azt lecsukják. Ez volt a törvény. Szabadidejét a Kortárs Színpadon tölti. Aztán a színház magyar társulatánál megüresedik egy díszítői állás. Oda megy dolgozni. Közben készül a színire. Farkas Teréznél, mindenki Teri nénijénél, Farkas István rendező feleségénél tanul. 1990-ben felvételizik Marosvásárhelyre, elsőre felveszik.

Névjegy

Kardos M. Róbert (Nagyvárad, 1968. április 24.) 1994-ben fejezte be tanulmányait a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen. Színészi pályáját a kolozsvári Állami Magyar Színházban kezdte, kilenc évig volt tagja az azóta nemzetközi elismertségre szert tevő társulatnak. 2002-ben hazaköltözött szülővárosába, Nagyváradra, ahol a Szigligeti Társulat meghatározó tagjává vált.
Díjai: 2001 – Bánffy Miklós-díj; 2005 – Szacsvay-díj; 2008 – Közönségdíj a legjobb férfi főszerepért; 2010 – Magyar Kultúráért Díj; a Várad folyóirat különdíja, V. Interetnikai Fesztivál, Arad; 2011 – Tompa Miklós-díj, EMKE; Nívódíj; 2012 – Jászai Mari-díj; Közönségdíj.

Mentőöv a süllyesztőbe Kardos évfolyamát nevezik a nagy generációnak. Nem azért, mert a rendszerváltozás után az első nagy létszámú osztály a színin, hanem mert jeles művészek végeztek akkor együtt. „Bogdán Zsolt, Fülöp Erzsébet, Bandi András Zsolt, Balázs Attila, Mátyás Zsolt, Fodor Piroska, Csiszér Lajos, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla, Gajzágó Zsuzsa és én végeztünk 1994-ben.” Szeretnének együtt maradni, de ez nem sikerül. Tompa Gábor rendező-igazgató Kolozsvárra hívja. „Hívtak Szatmárra, Bocsárdi László kérte, menjek Sepsiszentgyörgyre. Tompa Gábor hét embert hívott az évfolyamunkból, engem is, és én mentem. Az évfolyam többi tagja Temesvárra szerződött. Kilenc évig dolgoztam a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Jó szerepeket játszottam. Egyik évben megválasztottak az év színészének. Tompa Gábor megbecsült, szeretett engem, szívesen dolgozott velem. Bánta, hogy eljövök. Azt mondta nekem, ha átszerződöm Váradra, szakmailag önként megyek a süllyesztőbe. Én viszont jönni akartam haza, mert 2001-ben meghalt édesanyám, és nem akartam egyedül hagyni édesapámat. Hála Istennek még tíz évet voltunk együtt apámmal. Most már ő is elment. Váradon találtam meg a szerelmet és az új családot. Megnősültem. A feleségem, a család a barátaim is.”
A színházban, noha kezdettől főszerepeket játszott, nem érezte jól magát. „Lapos középszerben találtam magam.” Váradon eleinte bonviván szerepeket kap. Nem szereti a műfajt, ráadásul „senki nem vette figyelembe, hogy nem tenor, hanem bariton hangom van. Rettenetesen kínlódtam.”
Kardos prózai színész, szeret drámát és vígjátékot, tragédiát és komédiát, egyetlen feltétel: jó rendező alkotta jó előadásban. „Szerepálmaim nincsenek, de tetszik Csehov Ivanovja, Móricz Szakmári Zoltánja, Moliere Mizantrópja.
2002-ben jöttem Váradra, 2005-ben Tompa visszahívott. Maradtam, mert éppen akkor rendezte Szabó József, Ódzsa A dadát.
A temesvári színház is dobott szakmai mentőövet: meghívtak Polonius szerepére Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott darabjában. Az előadást Victor Ioan Frunzã rendezte. Vele Kolozsváron is dolgoztam, Váradon pedig a román tagozaton állította színpadra a Névtelen csillagot, és engem kért fel Grig szerepére.
A Rosencrantz és Guildenstern halott elnyerte a legjobb előadásnak járó UNITER-díjat. Így jutottam egy kis levegőhöz. Muszáj volt megszabadulni a középszertől, amit a mai napig visszasír sajnos néhány kolléga. A színháznak előre kell mennie, mind formájában, mind tartalmában.
Amikor Dimény Levente ideiglenesen átvette a társulat vezetését, hála Istennek, Váradon is elkezdődött a jó irányú változás.”
A változást a Hat szerep szerzőt keres előadástól lehet számítani. Pirandello művét Zakariás Zalán rendezte. Hosszú évek után ez volt az első váradi előadás, melyet a szakma elismert. „A 2008/2009-es évadtól kezdődik az új időszámítás. A középszerű rendezők is kikoptak, a társulat is nagyon vágyott a megújulásra. Kevés kivétellel. Ez Dimény érdeme, minden elismerésem az övé, hogy elkezdte.”

Jó színház, rossz világ Az előző évadban végre megnyitotta kapuit a régi pompáját visszanyert nagyváradi színház. Másik nagy esemény, hogy Nagyváradnak ettől az évadtól van magyar színháza, immár nem csak társulata. Szigligeti Színháznak hívják.
Cvikker Katalint nevezik ki főintendánsnak, és némi lobbi és győzködés után Szabó K. István nemzetközi elismertségnek örvendő rendező foglalja el a művészeti igazgatói irodát.
„Szabó K. vezetésével végleg elindultunk a művészszínház útján. Adja Isten, hogy minél több ideig maradjon Váradon. A jó előadásokra mindig bemegy a közönség. Ennyi a titok.”
Kardos M. Róbert immár jó rendezőkkel dolgozik, jó előadásokban játszik. A színházban is jól érzi magát, nem csak a családban.
Kevésbé örül annak, ami a világban történik. „Egyre szomorúbban látom ezt a vad, tartalom nélküli külsőségekre alapozó világot. A piacon láttam egy kigyúrt, nem is tudom, azt mondjam-e, hogy embert, agyontetoválva, kopaszon, és háborogtam magamban. Ez határozhatja meg az embert? Három hete megvertek két fiatalt, mert magyarul beszéltek. Látom az utcán a százezer eurós autókat és kérdezem: ez határozza meg az emberek értékítéletét? Elkeseredem, merre tartunk. Teljesen felborultak az értékrendek. A nyáron felhívott egy hölgy, interjút készített velem, hogy mi a véleményem a váradi kávézókról. Akkor azt mondtam, Ady biztosan forogna a sírjában, ha visszajönne és látná, hogy nincs egy hely, ahová az értelmiségiek, a költők, írók, színészek elmenjenek meginni egy kávét és beszélgetni. Tartok tőle, remény sincs az értékrendek újrateremtésére.
Annyira elfajzott a világ, hogy szerintem csak egy háború téríthetné magához az embereket. Isten őrizzen meg tőle, hogy bekövetkezzen! Csak ezzel szeretném érzékeltetni, hogy milyen radikális változás kellene ahhoz, hogy észhez térjenek az emberek, hogy a belső értékekre is figyeljenek, a mélységébe is tekintsenek.”
Kardos szerint a színház feladata tükröt tartani, megmutatni az embereknek, kik ők, milyen társadalomban, világban élnek. Azt, hogy vannak jó dolgok is; azokra kellene törekedni. Akkor tartani kell a tükröt, ha nem mindenki örül annak, amit lát benne.

Hazudni nem szabad Neki fontos a kritika, noha elsőre – mint minden színész – haragszik, ha megbírálják. Aztán elgondolkodik: valaki úgy véli, nem úgy sikerült a szerep, ahogy ő szerette volna. Lehet, a kritikusnak van igaza. Mert szerinte az a színész, aki azt mondja, ő már mindent tud, mindent eljátszott, s mindenben tökéletes, az mehet nyugdíjba, mert nincs több mondanivalója. „Soha nincs kész a színész. A Jelenetek egy kivégzésből úgy született, hogy a rendező hagyta, mi színészek dolgozzuk ki a karaktereket, kínlódjunk meg a szerepépítéssel. Furcsa volt, bizonytalan voltam, rengeteget dolgoztam, ameddig kialakult a Dózse figurája. Úgy érzem, az előadás, a szerep igazi, jó formáját, ízét Debrecenben kaptam meg, és az már legalább a tizedik előadás volt.”
Minden szereppel „megküzd”, hogy minél hitelesebb legyen, hogy elmondja általa, amit gondol. „Nem szabad a nézőnek hazudni, nem lehet csak úgy eljátszani, meg kell élni a szerepet.”
Amint a próbafolyamat elkezdődik, benne él a szerepben. „Ferenczi Pista bácsi fogalmazta meg: a színész is olyan, mint egy terhes anya, folyamatosan benne él a szerep.”
Amikor előadása van, már reggeltől készül. „Két órával korábban bemegyek a színházba, átnézem a szövegemet, ráhangolódom. Miután vége az előadásnak, bennem van még másfél-két órát a figura. Ezért jó elmenni meginni egy-két sört. Kell ez az idő, hogy elengedjem a szerepet, visszatérjek önmagamba.”
Drukkos is. Bemutató előtt nem szabad hozzá szólni. Csak illúzió, hogy otthon van. Õ már rég a szerep, az, aki este a színpadon kel életre. Nevetve meséli: civil felesége házasságuk elején nem értette, miért ingerült, miért nem beszélget premier előtt vele, mint máskor. Most már érti. Szereti a férjét, megérti.
Ritkán használ maszkot. Csak amikor muszáj. Például a Liliomfiban Szellemfit fehérre festett bohócarccal játszotta. Könnyeden és elegánsan. Egyszerre volt clown és rezonőr, a színész, és az a shakespeare-i tükröt tartó szereplő. „Csak akkor maszkolok, ha nincs más lehetőség, nem akarok elbújni, sem külsőségekre hagyatkozni. Belülről építem a szerepeimet, eggyé válok az emberrel, akit játszom. Kitárulkozom, megmutatom, ez és ilyen vagyok. Ismétlem: a közönségnek nem lehet és nem szabad hazudni.”
Fontos, hogy jól érezze magát a szerepében. „Sokat számít a jó rendező, de ha rossz rendezővel dolgozom is – sajnos számos ilyennel találkoztam az elmúlt években Váradon –, szerepemet akkor is a legjobb tudásom szerint, a lehető legőszintébben próbálom megalkotni.” A rendező ugyanis elmegy, a bőrét mindig a színész viszi vásárra. „A közönség engem lát, s ha hiteltelenül játszom, nem szólhatok oda: sajnálom, a rendező a hibás. Persze az előadás egészéért nagyrészt ő a felelős.” Kardos úgy jellemzi magát, hogy egyszerre ösztönös és gondolkodó színész. Raktároz: érzéseket, képeket, embereket, mozdulatokat, hangokat.
„Tolnai Klári fogalmazta meg, hogy milyen érdekes: láttam szegény béna anyám merev, remegő kezét, és ez adott esetben megjelenik előttem. Ezzel én is így vagyok. Beugranak képek, hangok. Van, amikor látom magam előtt a figurát. A képi világ nagyon fontos.”

Szereti – nem szereti „Szeretnék egyenes, becsületes, őszinte ember lenni. Mindent szívemből nyújtok, és az emberek megérzik az őszinteséget.
Jólesik, amikor felismernek, amikor a piacon az árusok megajándékoznak a portékájukkal. Legutóbb szőlőt kaptam. »Fogadja el, művész úr, láttuk a színpadon, szeretettel adjuk.« Jólesik, hogy szeretnek, hogy megismernek, hogy örömet szerezhetek az embereknek. Nekem fontos, hogy szeressenek, hogy elismerjék a munkámat. Segít tovább lépni. Megerősít abban, hogy érdemes csinálni, hogy nem csak én szeretem, de a művészet is szeret engem. Visszajelzések a díjak, hogy érdemes volt feltenni erre az életemet. Rettenetesen jólesett, amikor tavaly megkaptam a Tompa Miklós-díjat, mert eszembe jutott, hogy diákkoromban Vásárhelyen sokat beszélgettünk Miklós bácsival. A díj az idős mester emléke, megtiszteltetés, hogy megkaptam. A Jászai-díj is nagy öröm, és az még nagyobb, hogy mennyien gratuláltak. Ascher Tamás, a nyíregyházi színház igazgatója, a debreceni színház igazgatója, a veszprémi színház igazgatója, a budapesti Katona József Színházé. Ismeretlen emberek is megállítottak az utcán, hogy örülnek, amiért megkaptam.”
A kedvenc szerepe az, amelyiket éppen játssza. A kedvenc szava: szeretet; legutálatosabb kifejezésnek a „hogy is mondjam?” kérdést tartja. Soha nem szeretett volna sebész lenni, de politikus sem.
Szereti a természetet, amikor ideje engedi, kimegy a feleségével a hétvégi házukba. Szeret sportolni, sétálni, operát hallgatni, dokumentumfilmeket nézni, olvasni. Mindennap elolvas legalább egy verset. „Amikor nem kell rohanni, akkor reggel, ébredés után elolvasok egy verset. Ettől jól indul a nap, mindenkinek ajánlom.”
Mi szeretne lenni, ha nem lenne színész? „Színész.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!