Szólásszabadság kontra emberi méltóság

A Bayer Zsolt-féle cigányozó cikk után néhány magánszemély feljelentést tett a szerző ellen, az ügyészség azonban nem indított nyomozást, akárcsak a zsidó származású parlamenti képviselők listázását javasoló jobbikos képviselő esetében. A jogvédő társaságok álláspontja sem egyezik e témában. Gál Mária összefoglalója.

Mi a különbség a két nyíltan cigányellenes írás között? Az egyik szerzőjét ugyanis egy év két hónapi szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság, s az ítélet végrehajtását öt évre felfüggesztette, a másik ellen nyomozást sem indított az ügyészség. Az első részlet, a Tomcat néven elhíresült blogger, Polgár Tamás 2009-es cikkéből való, amelyben a szerző kifejti azon véleményét, hogy Magyarországon a cigányok számára elviselhetetlen légkört kell teremteni, ki kell rekeszteni őket a közéletből és a kultúrából. Majd így folytatja: „Ne sírni tessék, hanem keresni a lehetőséget az ellencsapásra. A ti utcasarkotokon tán nem ácsorog egy drapp galeri? Szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek szét őket.”
Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban 2013. január 5-én megjelent publicisztikájában azt írta: „A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.” „Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”

Mesebeli három feltétel Nos, a két írás jogi megítélése, bár első olvasatra nehéz különbséget látni, más-más kategóriába esik. A törvény szerint az a megnyilvánulás lépi át a véleménynyilvánítás szabadságának a határát, amely a nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. Magyarországon egy 1992-es alkotmánybírósági határozat szabályozza, mi minősül közösség elleni izgatásnak, erre a döntésre épül a magyar bírói gyakorlat. Az Alkotmánybíróság szerint a tiltáshoz és büntetéshez nem elegendő az, hogy a szólás alkalmas legyen az erőszak vagy más jogsértés kiváltására. Szükséges feltétel az is, hogy a konkrét helyzetben reális veszélye legyen a jogsértés bekövetkeztének. A Fővárosi Ítélőtábla által 2003-ban hozott döntés a következőképpen fogalmaz: „Nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget.” Vagyis, az ügyészség csak abban az esetben indítja el a nyomozást, ha a nevesített három feltétel mindegyike megvalósul.
Eszerint Tomcat és Bayer írása, illetve az öt év felfüggesztett és az ártatlanság között, leegyszerűsítve, az a különbség, hogy Bayer fantáziánkra bízza a megoldást, míg a blogger pontos útmutatást ad a „drapp galerit” illetően. Bírósági szemszögből viszont úgy néz ki, hogy Tomcat mondatai az olvasónak címzett direkt, egyértelműen erőszakos cselekményre való felszólítást tartalmaznak. „Tekintettel a cikk szerzőjére, az olvasóközönségére és a cikkhez tartozó kommentekre, valamint a célcsoportra, reálisan fennállt annak a valószínűsége, hogy a felszólítás eléri a célját, és a fizikai bántalmazás megvalósul.”
Azt nem tudom, mit mondott volna a bíróság, ha a Bayer-cikkről is döntenie kellett volna, ugyanis az ehhez fűzött (feltehetően moderált, hisz országos napilapról van szó) kommentek sem tűnnek a keresztény szeretet és tolerancia hirdetéseinek. A célközönség nyilvánvalóan más, csakhogy a drogfogyasztást is általában szélesebb körben, a fűvel kezdik. Bayer néhány évvel korábbi írásai is ártalmatlan spanglik a mai heroin szintű cigányozó-zsidózó cikkeihez képest, a bloggervilág és célközönsége sem volt ennyire vérmes tíz évvel ezelőtt. Ahhoz, hogy ők ide fejlődjenek, kellett az, hogy szalonképesnek tartott orgánumokban egyre szalonképtelenebb lett a szó és a gondolat, azaz a Tomcatek megjelenéséhez kellettek a Bayerek.
Nos, ebben némi egyetértés mutatkozik a magyar társadalomban, a megosztottság ott kezdődik, hogy a gyűlöletbeszéd szankcionálása visszafogta volna-e a folyamatot, hogy hol húzható meg a határ a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető, védendő emberi jog és a büntethető uszítás között. Jelenleg, ha ilyesmi egyáltalán eljut a bírósági szakaszig, akkor a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy a kifogásolt írás vagy szóbeli megnyilvánulás átlépi-e a szólásszabadság határát, a magyar nemzet vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít-e, s mint olyan, valóban kívül esik-e a véleménynyilvánítás jogi védelmén. Nem egyszerű a dolog. Magyarországon nemcsak a közvélemény megosztott e kérdésben, hanem a legnagyobb jogvédő szervezetek (Bayer szerint jogvédő gazemberek) álláspontja is gyakran különbözik.

Ellentmondó jogvédők Míg Tomcat ügyében teljes mértékben egyetértett a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), addig Bayer cikke kapcsán ellentmondó véleményt fogalmaztak meg. A TASZ szerint „a Bayer-cikk büntetőjogi értelemben nem uszítás, mert nem tartalmaz felszólítást konkrét erőszakos, jogsértő cselekmény elkövetésére, és pusztán az a feltételezés, hogy az írás valakit esetleg jogsértő tettekre sarkall, nem elegendő annak a következtetésnek a levonására, hogy a szerző bűncselekményt követett el (bármennyire is sértő és gyalázatos egyébként a szöveg). A szólásszabadság az egyik legfontosabb alapjoga mindenkinek, még azoknak is, akiknek a véleménye felháborító, gusztustalan. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy helyesen húzzuk meg azt a határvonalat, ami a védett és a jogsértő beszédet elválasztja egymástól. Ma (döntés a Tomcat ügyben – szerk. megj.) a bíróságnak sikerült meghúznia ezt a határt. A többi már a közéleti szereplők reakcióin és a politikai kultúrán múlik”. (Hegyi Szabolcs, TASZ)
A Helsinki Bizottság viszont úgy látja, sajnálatos döntést hozott az ügyészség, mert „egy visszaeső szellemi kútmérgező (Bayer Zsolt) esetében ésszerűnek tűnik felvetni, ha már a környezete nem akadályozza meg őt, szankcionálható-e kárhozatos tevékenysége jogilag, nehogy mások is kedvet kapjanak a gyűlöletkeltésre, csőcselékszervezésre”. Álláspontjuk szerint „a közvetlen veszélyhez egyáltalán nem szükségszerű konkrét bűncselekményre való felhívás (ha azt elkövetik, akkor a beszéd elmondója/szerzője egyébként sem izgatás elkövetőjeként, hanem a felhívás alapján megvalósított bűncselekmény felbujtójaként tartozik büntetőjogi felelősséggel). Ha ez igaz, a gyűlöletbeszédben körülírt magatartás konkrétságának foka irreleváns”.
Hogy kinek van igaza, döntse el mindenki gusztusa szerint. De közben (romániai magyar olvasóként) gondoljon arra, milyen érzésekkel olvasná Bayer sorait, ha netán egy román lapban jelent volna meg, és mindezt a magyarokról állítaná a szerző. Ám gondoljon arra is, hogy e szankcionálhatóság fegyverré is válhat a hatalom kezében. Iránban például szabadságvesztésre ítéltek és megfosztottak az elnökválasztáson való indulás jogától ellenzéki vezetőket, akik a nyilvánvaló választási csalás ellen tiltakozó tüntetések élére álltak. Szavaikat nemzetellenes uszításnak minősítette a perzsa igazságszolgáltatás. Hasonló példákért nem kell Iránig menni, elég szétnézni a közeli Fehéroroszországban.