Rengeteg kérdés van, amire nincs válasz

A februári Erdélyi Politikatudományi Konferencián egyebek mellett Románia szomszédainak választási szokásairól és eredményeiről számoltak be. László Róbert választási szakértőt, a Political Capital Institute munkatársát Kustán Magyari Attila nemcsak a magyarországi törvényhozás rejtelmeiről kérdezte, hanem a kettős állampolgársággal élő határon túli magyarokat érintő részletekről is.

Az utóbbi hónapokban előbb a magyarországi lakosság, majd – érintetté válva – a külhoni magyarság is kapkodta a fejét a választási törvénnyel kapcsolatos változtatások miatt. Mennyire volt indokolt az átalakítás?

Teljesen új, átfogó választási rendszerre nem volt szüksége az országnak, de az igaz, hogy bizonyos részek változtatása indokolttá vált. Ilyen például az egyéni választókerületek kérdése, ahol olyan lakossági aránytalanságok álltak be, hogy már az egyenlő választójog elvét sértették – mi már bőven a 2010-es választások előtt kezdeményeztük, hogy korrigálják ezt a hibát, de nem történt semmi ez ügyben. Problémát okozott az is, hogy ha valaki a külképviseleti szavazás napján az országban tartózkodott, de a magyar választás napján külföldön, az nem tudott élni a választójogával – ez a két pont önmagában komoly alkotmányossági aggályokat vetett fel. Persze rögtön hozzáteszem, hogy a választás legitimitása a Fidesz elsöprő győzelme miatt nem megkérdőjelezhető (más kérdés, mi lett volna egy viszonylag szoros eredmény esetén). A kampánycsend és az ajánlószelvények rendszere is elavult, ez utóbbi ugyanakkor a korrupció melegágya is volt, amire számos bizonyítékot felmutattak az utóbbi években.

Éppen az ajánlószelvények megszüntetése kapcsán mondták, hogy ez ismét egy fideszes húzás, amellyel majd eláraszthatják a 2014-es választásokat kicsi, a semmiből kinőtt pártocskákkal. Van ebben ráció?

Szakmai érveink 2010 előtt mindkét nagy párt, a Fidesz és az MSZP részéről is süket fülekre találtak, 2010 után pedig már csak az előbbi véleménye számított. A Fidesz sokáig kitartott a rengeteg botrányt kavart ajánlószelvények rendszere mellett, olyannyira, hogy a 2011-es választójogi törvényben is fenntartotta. Tavaly ősszel azonban megváltozott a helyzet, minden előzetes értesítés nélkül. Ez mindenképp örömhír, de ne legyen illúziónk, nem az öt éve szajkózott szakmai érvek győzték meg a döntéshozókat, hanem az, hogy mivel maguk alakították úgy a választási rendszert, hogy csak széles körű összefogással lehet előnyt szerezni ellenük, az ajánlószelvények megszüntetésével és a rajthoz állás korlátjának további puhításával próbálják külön indulásra ösztönözni a kisebb pártokat. Lehet erről nyíltan beszélni: a választási rendszer átalakítását a világon mindenhol mindig politikai szándékok ösztönzik, miért pont nálunk lenne ez másképp.

A választási regisztrációt végül eltörölte az Alkotmánybíróság, a kétharmados többség pedig mintha nem is bánta volna, legalábbis nem igazán hadakoztak ellene. Ez minek köszönhető?

Valószínűleg belátták, hogy nincs értelme küzdeni érte, egyrészt azért, mert ha keményen beleállnak, akkor sem valószínű, hogy megvalósulna, másrészt az is kiderült közben, hogy még a Fidesz szavazói körében is rendkívül népszerűtlen az ötlet. Az is bizonytalan, hogy egyáltalán hasznos lett volna-e a Fidesz számára mindez, de valószínűleg igen, mivel a mozgósítás terén erősebbek, s eleve az ő szavazóbázisuk a legelkötelezettebb. A kiábrándult választók általában az utolsó két hétben döntenek – egy Tárki-felmérés szerint a 2010-es választásokon aktív polgárok tíz százaléka így járt el –, azt pedig a Fidesz is pontosan tudja, hogy az utolsó pillanatban mobilizálódó választók ritkán kormánypártiak. Inkább a mindenkori kormány politikájának vesztesei ők, akik eleve undorodnak a közéleti iszapbirkózástól, de a végén mégis szavaznak a szerintük kisebbik rosszra. Ez a néhány százezer ember jelent kiszámíthatatlan kockázatot a kormánypárt számára, és talán egy részüket távol is tartotta volna a regisztráció. De ezzel valószínűleg kevesebbet nyert volna a Fidesz, mint amennyit veszít azzal, hogy folyamatos támadásoknak teszi ki magát egy ennyire népszerűtlen intézmény erőltetésével.

A külhoni magyarok itt kapcsolódtak be a történetbe, hiszen a regisztráció szükségességét többek között miattuk hangsúlyozta a kormány.

Azzal mindenki egyetértett, hogy a külhoni magyaroknak regisztrálniuk kell, mivel a magyar államnak nincs róluk teljes körű nyilvántartása. Azért volt kellemetlen a külhoni magyarokkal való takarózás, mert olyasmihez használták fel őket, amihez semmi közük nincs: a magyarországi állampolgárokról ugyanis közismerten pontos az állam nyilvántartása, legfeljebb elvétve fordult elő 22 év alatt, hogy valaki azért nem szavazhatott, mert indokolatlanul nem szerepelt a névjegyzéken. Bevetették még a tudatos választó mítoszát is (nem léteznek ilyenek), amire a Jobbik még rá is tett egy lapáttal: nyolc általános elvégzéséhez kötötte volna a szavazati jogot, ízléstelenül rájátszva a cigányellenes attitűdökre. Végül a lakcímnyilvántartás felszámolását is kilátásba helyezték, de ezt már végképp nehéz volt komolyan venni. A regisztrációra semmilyen közjogi kényszer nem lett volna, egy év alatt sem sikerült rá szakmai indokot találni, de most már ez nem is lényeges, mivel ez a jogkorlátozó intézmény nem lesz a magyar választási eljárás része.

Kisebb létszámú lesz a parlament is, a jelenlegi 386 tagú országgyűlés a következő választások után már csak 199 képviselőből állna.

Azt tartják, hogy a kisebb létszámú parlament olcsóbb lesz és hatékonyabb. Egyik állítás sem feltétlenül igaz, sőt, könnyen lehet, hogy a végén még vaskosabb is lesz a sokkal több szakértőt és nagyobb apparátust foglalkoztató frakciók költségvetése. Ezt mindenki tudja a döntéshozók körében is, de a választópolgárok számára szimpatikus üzenet a „politikusfelezés”.

Romániában ennek ellenkezője történt, a tavaly decemberi választások nyomán 470-ről 588 főre duzzadt a képviselők és szenátorok száma. Feltételezem, hogy ez sem kifejezetten hatékony és gazdaságos modell.

Itt is átgondolatlan reformot hajtottak végre, aminek következményeképpen rettentő bonyolult rendszer jött létre. Az eredetinél jóval több mandátumot osztottak ki végül, ami biztosan nem volt cél. Arra tudunk persze nemzetközi példát – de én nem szeretem ezeket, mert mindenre elő lehet hozakodni egy külföldi esettel, vagy annak az ellenkezőjével –, hogy nincs létszámplafon. Ilyen Németország is, ahol extra mandátumokat vagy kiosztanak, vagy nem, a pártokra és az egyéni jelöltekre leadott szavazati arányoktól függően, de ott is csak kevéssel mennek az alap fölé.

Maradva az országnál: hogyan fog zajlani a magyarországi pártok kampánya például itt Erdélyben? Valaki úgy képzelte el, hogy majd a főtereken felhúzzák a fideszes, MSZP-s, jobbikos standokat, aminek nyilván a többségi lakosság is örvendeni fog…

Magam is kíváncsi vagyok arra, hogy ez hogy fog zajlani, mivel nemhogy a külhoni, de még a magyarországi kampány szabályairól sem tudunk szinte semmit. Az eljárási törvénybe villámtempóban illesztették bele a csak félig-meddig kidolgozott kampányszabályokat, s azoknak is a döntő többségét megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Teljesen új koncepcióval kell előállnia a Fidesznek még a magyarországi kampánnyal kapcsolatosan is. Egyelőre annyit tudni, hogy az Alaptörvényben megágyaznak a kampány kereskedelmi médiumokban való korlátozásának, de nyílt szakmai vagy politikai vita továbbra sincs; ahogy eddig, most is csak várjuk, hogy mikor kerül fel a parlament honlapjára a módosító javaslat. Rengeteg kérdés van tehát, amire nincs válasz, ha pedig mindezt exportálják az egész világba, abba már az érintett önkormányzatoknak és államoknak is beleszólásuk van. Nem tapasztalom, hogy diplomáciai egyeztetések volnának a majdani zökkenőmentes együttműködés érdekében, pedig már tisztán kellene látni, hogy mi fog történni 2014-ben. Tömeggyűlések pedig legfeljebb elvétve lesznek (ha valahol, akkor Székelyföldön), de a kampány sokkal inkább a választók közvetlen megszólításával és a közösségi médiumokon keresztül fog zajlani.