Rendszerváltoztatók – illúziók nélkül

2016. 10. 09. 10:53

A közös értékek tiszteletén alapuló nemzetközi jogrendtől szomszédainkkal együtt elmaradtunk, de e célt nem adhatjuk fel. Így summázható mindaz, ami Jeszenszky Géza volt külügyminiszter marosvásárhelyi könyvbemutatóján elhangzott. Bögözi Attila tudósítása.

 

A könyvbemutatót a Kós Károly Alapítvány szervezte a marosvásárhelyi Bernády-házban

 

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen került bonckés alá a magyar–román viszony a mélyponttól az alapszerződésig azon a marosvásárhelyi rendezvényen, amelynek vendégét, Jeszenszky Géza történészt, az Antall-kormány volt külügyminiszterét Markó Béla faggatta arról, milyen vágyakkal, bizakodással és szándékokkal tekintett a jövőbe a rendszerváltók nemzedéke, akkor, amikor a szovjet rendszert követő első szabadon választott magyar kormánynak ki kellett alakítania külpolitikáját és szomszédságpolitikáját.

 

Stabilizálás helyett konfliktusjegelés

Jeszenszky, mint a rendszerváltozás egyik koronatanúja, a nemzetközi kapcsolatok történetét 1976-tól tanító egyetemi docens, aktív szerepet vállalt annak a kettős politikai célnak a megvalósítására tett kísérletben, amely jó, lehetőleg baráti viszony kívánt kialakítani az összes szomszédos országgal, ugyanakkor támogatni, előmozdítani kívánta a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek küzdelmét a jogegyenlőségért és közösségük jövőjéért, annak legbiztosabb eszközéért, az autonómiáért.

Ezt a törekvést nevezi a szerző a trianoni trauma orvoslására tett kísérletnek, s erre a kísérletre vonatkozott Markó Béla egyik első kérdése is, amely azt firtatta: a volt külügyminiszter hogyan látja utólag, illúziónak bizonyultak-e az akkor kialakított politikai elvek, a magyar-román megbékélés?

Több mint húsz év távlatából Jeszenszky kertelés nélkül azt mondta, igen, ez illúzió volt, mert nehéz volt egyszerre kapcsolatokat építeni, és elérni, hogy a határon túli magyarok elégedettek legyenek nemcsak a gazdasági, hanem a jogi helyzetükkel is.

Az egykori külügyminiszter ma is azt vallja, Románia volt a legnehezebb partner, annak ellenére, hogy ’89 decembere és ’90 januárja között volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt – mivel a magyarok nem fegyverrel, hanem segélycsomagokkal érkeztek Erdélybe –, érzelmileg is lehetséges a megbékélés. Jeszenszky ezért szólt – könyvében is – részletesen az 1989 karácsonyi reményekről, majd Iliescu, Năstase és Meleşcanu személyéről, tárgyalásaikról, hogy elmondhassa azt is: az őszinte magyar szándék ellenére miért nem jött létre az igazi megbékélés és barátság. Ennek felelőssége, a volt külügyminiszter szerint, teljes mértékben a román felet terheli, és meggyőződése szerint „Romániával akkor leszünk valódi szövetségesek a NATO-ban és az EU-ban, ha létrejön a kiegyezés a román többség és magyar kisebbség között”.

Jeszenszky Géza könyve, melyre a marosvásárhelyi beszélgetésen is sűrűn történt hivatkozás (Kísérlet a trianoni trauma orvoslására alcíme pedig: Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben, Osiris kiadó, 2016), a rendszerváltók törekvéseinek előzményeit és a trianoni döntéshez vezető legfontosabb folyamatokat is kellő részletességgel foglalja össze, majd bemutatja, hogy az Antall-kormány mindebből milyen következtetéseket vont le. Négy év eseménysorának sodrában a politikai célokért való küzdelem nyomon követése után a szerző Stabilizálás helyett konfliktusjegelés fejezetcím alatt, a kormányzati ciklus utolsó, Antall halálát követő szűk fél éve eseményeinek és erőfeszítéseinek ismertetése után a végső következtetések plasztikus és meggyőző kifejtésével zárja művét.

 

Ma is érvényes program és vízió

Markó Béla arra várt választ, volt-e alternatívája az akkori magyar külpolitikának, ami a határon túli magyarokat illeti. Jeszenszky nyíltan felvállalta az akkori magyar kormányoknak azt az utólag tévesnek bizonyult elgondolást, hogy ha kevesebbet beszélnek a kérdésről, és szerződéseket írnak alá, a szomszéd országok vezetése megenyhül, és magától ad jogokat a magyaroknak. „Ez nem volt reális alternatíva” – fejtette ki Jeszenszky, majd hozzátette: „Ami javulás történt román-magyar viszonylatban, azt az RMDSZ vívta ki a politikájával”.

Az akkori elgondolás az volt, hogy egy jól működő gazdaságra alapozó erős, tekintélyes Magyarországra lenne szükség, mert minél jobb az ország gazdasági pozíciója, annál hatékonyabban tud fellépni a határokon túl élő magyarok érdekében.

A lényeg megértéséhez érdemes idézzük Jeszenszky nyomán Antallt, aki kormányprogramjának ismertetésekor erre vonatkozóan – alapvetően Jeszenszky megfogalmazásában – ezeket mondta: „A közép és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. A függetlenné váló nemzeteknek szabad kapcsolatokat kell kialakítaniuk egymással, az államhatárok ne akadályozzák a személyek, az információk és az eszmék szabad áramlását. Bízunk abban, hogy egyetlen szomszédunknak sem lesz szüksége a jövőben a magyarságra, mint összetartó ellenségképre. Az összeurópai együttműködés velejárója az intenzív regionális együttműködés, erre törekszünk valamennyi szomszédunkkal. A föderáció felé haladó Európában ugyanakkor éppen a regionalizmus biztosíthatja a nemzeti sajátosságok megőrzését, a nemzeti érdekek további érvényesülését minden nacionalista felhang nélkül. (...) Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési jogának megtartása mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel összhangban. Ideje, hogy a nemzeti kisebbségek valóban az országok közötti barátság legfontosabb hídját alkossák, de azt csak a jogaikat és méltóságérzetüket visszanyert közösségek láthatják el.”

„Ez volt tehát a program és a vízió, ami a lényeget tekintve ma is érvényes” – mondta Jeszenszky. Elismerte: bármennyire világos volt ez az álláspont, nemzetközi szinten ennek megértetése komoly nehézségekbe ütközött. A szerző könyvében részletesen, a kronológiai rendet követve tárgyaltja a vázolt stratégia jegyében tett diplomáciai lépéseket, nemcsak lajstromozva a vizsgált négy év minden jelentősebb eseményét, hanem feltárva az azokhoz kapcsolódó döntési dilemmák elemzését is.

Jeszenszky Géza dedikál a bemutató után   A szerző felvételei

 

»Mosolygó jövőnek« megálmodott

S mivel a marosvásárhelyi rendezvényen az eredeti szándéktól eltérően – pusztán időkereti okokból – kevesebb szó esett magáról a könyvről, vele kapcsolatosan fontosnak véljük még elmondani, hogy abban a szerző jelentős teret szentel még a felbomló Szovjetunió és mindenekelőtt Ukrajna, valamint az új Oroszország irányába folytatott politikának is. Külön fejezet foglalkozik Jugoszlávia felbomlásának kényes egyensúlyozást kívánó folyamatával. Nagy eredményként nyugtázza, hogy olykor válságos pillanatokat is átélve, sikerült megtalálni azt az utat, ami a jugoszláv államból kiváló Szlovéniával és Horvátországgal baráti viszonyhoz vezetett, ugyanakkor a mindkettővel szemben álló Szerbiával is megőrizte a párbeszédképességet. A Csehek és szlovákok válófélben című fejezet az önálló szlovák állam létrejötte körül kialakult intenzív diplomáciai csatározásokról szól, melyek azért jelentettek összetett feladatot, mert a közvetlen szomszédságban megjelenő új állam nemcsak a határa teljes hosszában élő magyar kisebbség sorsa miatt volt kiemelten fontos, hanem a megoldatlan bős-nagymarosi probléma miatt is.

Végül idézzük azt a végkövetkeztetést, amelyre Jeszenszky Géza az elért eredményeket értékelve higgadt rezignáltságra jut. Mint írja, a fő céltól, „a közös értékek tiszteletén alapuló nemzetközi jogrendtől bizony – szomszédainkkal együtt – elmaradtunk, de e célt, az egymással barátságban és szövetségben élő népek, Kossuth Lajos által »mosolygó jövőnek« megálmodott Közép-Európáját nem adhatjuk fel.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!