Szüneteltetett sajtószabadság
 

Szüneteltetett sajtószabadság

2016. 10. 08. 14:03

Súlyos merénylet történt szombatra virradóra, egyelőre ismeretlen, ám sejthető politikai és üzleti érdekek megszűntették (szüneteltetik?) az írott magyar sajtó legfontosabb termékét. Szűcs László írása.

 

Szombaton hajnalra megszűnt (szüneteltetik?) a mérsékelt égövi banánköztársaság legfontosabb napilapját. Azt ugye senki nem hiszi komolyan, hogy egy országos napilap nyomtatott és online kiadása minden előzetes bejelentés nélkül megszűnik az üzleti modell újraformálása miatt – amint azt a kiadó közleménye állítja. Mielőtt a Népszabi likvidálásáról értesülnék, éppen arról olvasok tudósítást, hogy Kolozsvárott John Mastrini, a Szabad Európa Rádió szerkesztője (jé, ez még létezik?) arról beszélt, hogy jelen pillanatban a milliós nézettségeket elhódító macskás videók jelentik a legnagyobb veszélyt a sajtóra. Kedves John, talán iktasson be egy magyarországi tanulmányutat a programjába, s vegyen magának egy macskát! A sajtóra ma, – s a világban körülnézve azt kell mondanom, nem csak a magyarországi sajtóra, de arra ugyanvalóst – a politikai és a gazdasági érdekek kibogozhatatlan (vagy éppen logikus szálvezetésű) összefonódásai jelentik a legnagyobb veszélyt. A diktatúra közeli helyzetek, amikor időnként még azt gondolják a médiamunkások, hogy ha más nem, a sajtószabadság látszata miatt érdemes úgy tenni, mintha tényleg, legalább részlegesen szabad lenne. Hiszen meg lehet még írni, ugye? Kíváncsi vagyok, a mostani lapfogyatkozás nyomán a nemzetközi sajtószabadság indexeken a magyar sajtó ereszkedése szabadesésbe váltva eléri-e már jövőre a türkméneket, kazahokat, azerieket stb.

A Népszabadság a bulvárlapok megerősödéséig joggal nevezhette magát a legnagyobb példányszámú magyar napilapnak, de azóta is etalon a szakmában. Ugyan az ezredforduló környéki arculatváltásai, főszerkesztőváltásai, szerkezetváltásai óta némiképpen elidegenedtem a laptól, még a címbetűit sem voltam képes megemészteni, állandó online olvasója maradtam, s megtapasztalhattam, valami maradt abból a szakmai értékből, ami az első helyre helyezte péntek estig a napi médiakínálatban. Na igen, talán azért is kellett most egy éjszaka alatt orvul lesöpörni. És semmi kétségem, ehhez a legmagasabb szintről volt szükség rábólintásra.

Feltétlenül szólnom kell arról a szerepről, arról a közvetlen hatásról is, amit a lap a kilencvenes évek közepétől úgy tíz éven át betöltött a romániai magyar sajtóban. Ugyanis a Népszabadság volt az a szerkesztőség (illetve kiadó, ami nem azonos a maival), amely a legönzetlenebbül, mondhatni programszerűen vett részt – az ezzel járó költségeket is vállalva – a médiaoktatásban. Munkatársai, szerkesztők, riporterek, fotósok rendszeres és intenzív közreműködői voltak az Ady Endre Sajtókollégium életének, előadóként, vizsgáztatóként, illetve évente vendéglátókként budapesti szakmai kirándulásaink során. Az erdélyi magyar sajtóban ma is több tucat olyan kolléga dolgozik, aki gyakorlati tudása jelentős részét a Népszabadságtól érkező kollégáknak köszönheti. Kedves Laci, Péter, Károly, Miklós – és a többiek, utólag is köszönjük.

Amiről néhány órával a megszűnés (szünetelés? NERszabadsággá alakítás?) után még nincs tudomásunk, mi lesz a szélnek eresztett csapattal, akad-e mód, támogató, akarat, szervező erő, hogy valamilyen formában tovább éljen a lap, ne csupán a sajtótörténet része legyen a sok évtized alatt felgyűlt tapasztalat. Hogy hétfőtől is maradjon tere annak, aki megírja a csúcsminiszter letagadott helikopterezős bulibáróságát, megkérdezzen, leleplezzen, tegye azt, amitől a banánköztársaság vezérei bársonyszékeiken legalább egy kicsit kényelmetlenebbül érezhetik magukat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!