Régi arányok az új Dumában

2016. 10. 03. 13:07

Nem született meglepetés két hete az oroszországi parlamenti választásokon, meghatározó többségben maradt a Dumában Putyin pártja. Az igazi kérdés hamarosan az lesz, mi történik az elnök 2018-ban lejáró mandátuma után. Ady András elemzése.

 

A kivilágított szovjet címer a parlament épületén. Maradt a többség

 

Öt évvel ezelőtt a választási kedv mindenképp nagyobb volt, akkor jogosultak 60 százaléka ment el az urnákhoz, a mostani Duma-választások csak 47%-ot mozgattak meg. Maguk az oroszok is unalmasnak tartották a kampányidőszakot, az eredmény megjósolásához – az Egységes Oroszország párt nyeregben maradásához – nem kellett nagy tehetség. Pedig szeptember 18-a nyugalmát, kiszámíthatóságát illetően voltak fenntartások, félelmek. Ám úgy tűnik, a hatalom memóriája jobb volt, mint a választópolgároké: az a pár megmozdulás, amire sor került, semmiben nem idézte 2011-et. Akkor, a bundázott választási eredmények és a bundát feltárni akaró Alekszej Navalnij bebörtönzése ellen Moszkvában és országszerte (Vlagyivosztok, Kurgan, Novoszibirszk, Jekatyerinburg, Habarovszk) tüntetéshullám csapott fel. A Nyugat szerint a legnagyobbak, amelyeket Oroszország-anyácska a CCCP beomlása után megtapasztalt. Azok szintjén, akik nem kértek tovább, újra Putyinból, akkor példás volt az együttműködés: együtt tüntetett a kommunista, a nemzeti és a nyugat iránt leboruló liberális. Változást akartak, s jósolták: a decemberi ellenkezés megindítja az Egységes Oroszország díszlépését az összeomlás felé. (Megingás tényleg volt, a lájkoltság akkor 64-ről 48 százalékra esett).

Putyinék a választási erednményeket figyelik. Verseny, társak nélkül

 

Nem kopik Putyin renoméja

Az Egységes Oroszország a mostani választások után is kőbe vésheti magát, törvénnyel fog mindent és bármit átnyomni bárkin, aki alatta van. Alatta vannak a Dumában és szavazati-súly szerint a kommunisták, a liberális demokraták, és a balközép „igazságosak”, a további tíz párt labdába se rúgott (se az 5 százalékos parlamenti küszöböt, se az állami kampánypénzekhez szükséges 3-at nem érték el). Lehet, valahol ott a rejtve erősödő ellenzék, de egyelőre nincsen sehol.

Ugyanekkor voltak a kormányzó-választások a Csecsen, Komi és Tuva respublikákban, Tula és Uljanovszk régiókban és a Trans-Bajkál, valamint tveri területeken. Itt is mindent vittek az Egységes Oroszország kandidátusok, akiket Putyin még a választások előtt maga „jelölt”. Arra, hogy most bár háttérszkepszissel, de tulajdonképp egy Putyin utáni putyinos jövőbe segítettek nyúlványt képezni az egypártnak, van pár magyarázat. Jelzésértékűek a közvélemény-kutatások, melyek január-februárban majdnem 65%-ban mutatták, az orosz polgár hiszi, hogy a hon demokratikus, holott öt éve e demokrácia-mesét csak 35% hitte. Az államelnök népszerűsége továbbra is 80-83%. Töretlen a sikersztorija a Krím elcsatolásának és mindennapi örömélmény, ha a honpolgár arra gondol, az ukrajnai szakadárvidékek orosz ajkú lakosai vágyakozva, irigységgel, nemzeti beteljesülési álmokkal telve tekintenek rájuk.

Az orosz államfő a dolgozószobájában egyeztet a jövő emberének mondott Szergej Kirienkoval

 

Cserélődő másodhegedűs?

Az orosz külpolitikai, katonapolitikai szereplés sikerteremtése nem csak a honi, vagy közeli szomszédi pillérre támaszkodik immár, de a külföldire is. Szíria hadszínterein egyértelműsítették, minden szereplő figyelembe kell vegye az itt megnyilvánuló orosz geopolitikai érdekeket. Ankara csak úgy lehet mind Amerika-vazallus, mind NATO-komponens, hogy keresi minden akciójára a moszkvai reakciót. Iránnal javulnak a viszonyok, annak ellenére, hogy az akár fél éve erőltetett dolognak tűnt. Egyre érzékelhetőbb az orosz érdeklődés az iraki helyzet kihasználhatósága iránt is. A másik javuló kapcsolatrendszer egy szintén térségi meghatározóval és Amerika-baráttal, Izraellel, nem feltétlenül jelent már gondot a török félnek, és nem annyira elkötelezett, hogy keresztbe tegyen a palesztin vonalnak. Izrael barátságosságát, ahogy a szaúdiakét is, csak az iráni irány teszteli. Miért ne lenne hát igényelt a hazai felső-törvénykezésben a párt, amely Putyin, és Putyin, amely bár nem csak a párt, de abból áll? Oroszos rendszerelmélet, de figyelemmel arra, hogy ez a parlament marad akkor is, amikor Putyin már nem lesz, vagy még nem lesz, de már régi-új formát öltve „levőben” lesz éppen. Ami nem azt jelenti, hogy Putyin függeni fog a párttól, parlamenttől, hanem a Duma kell már most egyszerre két lehetőségre berendezkedjen: az elnök marad (újráz 2018-ban, vagy összehoz egy előrehozott választást: ami valójában ugyanaz), vagy más lesz az elnök, s ez utóbbiból is nyílik két lehetőség: akar/tud az illető szakítani a vezérvonallal, vagy folyatója annak? Esetleg az egykori Medvegyev-Putyin helycserés politikai-labdaadogatás mintája jön be. Itt került elő mostanában Szergej Kirienko neve, aki váltani fogja azt a Vjacseszlav Volodint, aki négy évig mindenhatóan menedzselte a belpolitikai ügyvitelt és a választásokat. Kirienko 1998-ban volt egy kicsikét nem sikeres-miniszterelnök is, de inkább a Rosatom fejeként és Putyin bizalmasaként ismert. A Duma eddig is szavazó-gépezet volt, legalizált minden Vlagyimir Vlagyimirovics-ukázt, miért lenne ezentúl más? Ám: ha Oroszország elkönyvelt sikerei és az EU, US szankciós visszajelzései közti szakadék tovább mélyül, épp a Duma kell meghozzon népszerűtlen döntéseket az orosz köznép és az oligarchia felé. Kibírja a nyíróhatást? A tényekhez már hosszú ideje hozzátartozik az is, hogy az olajár tartósan alacsony, az Európa-ellenes „gázfegyver” pedig, az ukrajnai krízis miatti óvatos önellátás és oroszoktól függetlenedő európai vásárlók miatt tompa élű: márpedig e két fosszilis bevétel fontos szerepet (túl fontosat) játszik a nagyorosz-kassza feltöltésében. Ott azért számon tartják, hogy nem is oly régen (2014 vége, 2015 eleje) megtörtént, hogy 80 rubel volt egy dollár, a kölcsönökre kényszerülők továbbra is vacillálnak a magas kamatlábak miatt, a szankciók és olajárak kettős hatása miatti recesszió és infláció aktuális téma, ahogy a tőkekimenekítések is (annak ellenére, hogy hazaáruló az a pénzember, aki nem tartja pénzét orosz bankban). Amikor még 60-55 dollár/hordó volt az olajár (2015 eleje) pánikroham sepert végig a Kremlen a külföldi valutatartalékok apadása miatt, ugyanakkor a 2009-2010-es periódus, amikor az orosz fogyasztók tudtak segíteni, hogy az ország ne érezze meg a világon mindenütt ütő krízist, a mostani vásárlóerő és vásárlókedv mellett egy vágyálom. Az oroszok nem felejtették el, hogy mit kellett megszüntessen Putyin a második terminusában, mi volt valójában az egyik reformja: a törzsvagyonok állami ellenőrzésének a megszüntetése. Amerika nyugodtan szankciózhat, hisz gazdasági kapcsolatai Moszkvával nem oly mélyek, mint az európaiaké (2015-ben az orosz export az EU felé csak 200 milliárd euró, míg 2013-ban több mint 330), míg az US 2014-ben 34 milliárd dollár értékben, 2015-ben 23 milliárd dollárddal kereskedett Moszkvával.

Orosz egység a Kavkaz 2016 hadgyakorlaton. A sereget nem lehet megszorítani

 

Tárcák háborúja

A friss Duma máris egy nagy belső „ellenséggel”, konfliktussal kell szembenézzen: a hadügyminisztérium és a pénzügyminisztérium állóháborújával. Senki sem tud úgy országos büdzsét menteni, mint a pénzügy, és senki sem tudja azt a mentést oly könnyed-kézzel, presztízspénzek amputálásával tökretenni. Rég kering: az országos pénzügyi szituáció jobbításáért 10 százalékos szövetségi büdzsécsökkentést kell alkalmazni az új fiskális évben. A hadseregtől „csak” 6 százalékot vennének el, de ettől is kiolvadtak a biztosítékok. A szeptemberi Kavkaz 2016 összfegyvernemi hadgyakorlat alatt úgy hallgatott a régi Duma, mint a kuka a 2017-es év költségvetési számairól. Naná, egy rakás admirális, minden eszköz a legultrább, valami 120.000, képzelt frontvonalakon masírozó és cseppet sem képzelt hazafiságtól fűtött férfi, majdnem 500 tonna éleslőszer, 35 ezer tonna üzemanyag: ezt ki akarja „belobbantani”? Kavkaz el, s szeptember 18-19-én nagyjából megvolt már az új Duma. Ami következik, az egyelőre a presztízshadsereg és a pénzügy meccse, de vannak többen is a pályaszélen. A régi az „ifjú gárdára” dobta a feladatot, hogy a kezdeményezett megszorításokat továbbvigyék, újakat vezessenek be: azzal a tudattal, hogy megtörténhet, nem lesz végig parlamentigazgató a putyini ukáz. Vallom, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Oroszország és a párt atyuskájaként maradni akar s az csak találgatás, hogy az újraindulása előtt lesznek-e ellenzéki politikai megmozdulások, avagy addigra az ellenzék, mint olyan, bekerül az Ermitázsba. A legjobban a mostani helyzetet, a moszkvai/washingtoni stúdiókkal rendelkező RT (Russia Today) kormány-csatorna egyik anyaga jellemzi. A kérdésre, hogy mit lehet kezdeni a nyugati bánattal, hogy nincs liberális hang az új parlamentben, jött a válasz: az orosz ember eredményeket akar az ellenzéktől, a beszédből elég volt. Az ellenzéknek volt ideje arra, hogy meggyőzzék az embereket: meg tudják oldani az ország problémáit. Nem voltak elég meggyőzőek. Mi tudjuk, ez orbitális hazugság, tudjuk, a kisebbek szóhoz, képhez, pénzhez se jutottak, s a felfokozott patriotizmus hangzavarában önvédelem, ha néha hallgatsz.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!