Obama és a kísérleti fűnyíró

Látszólag költségvetési bajok miatt aggódhatnak az amerikaiak, ám annak ellenére, hogy valós gondokkal szembesül a világ első számú politikai és katonai ereje, igazából hatalmi harcok folynak a háttérben a 2014-es félidős választások utáni törvényhozási többség megtartásáért, illetve megszerzéséért. Ady András háttérelemzése.

Ami nálunk recesszió miatti költségcsökkentésként, a nadrágszíj meghúzásaként ismeretes úgy 2009 óta, azt az amerikaiak most másként „csinálják”: automatikusan korlátozzák a szövetség kiadásait, fűnyíróelven működő költségvisszavágásokat alkalmaznak. Európai ésszel erre azt lehetne mondani, hogy: na, és akkor mi van? Mi már hozzászoktunk ehhez, ez mindennapi dolog: Portugáliában masszív utcai tüntetések voltak, válaszul azokra az újabb szigorításokra, amelyek miatt az ország lakóinak két százaléka keresett külföldön jobb megélhetést az elmúlt években. A tüntetéshullámairól elhíresült Görögországban ismét sok munkás volt az utcán, ugyanakkor még mindig nem lehet csak legyinteni a görög szélsőjobb szegényedést meglovagoló, néha véres utcai demagógiájára. Az olasz „megszorításellenesség” odáig fajult, hogy az új törvényhozás legnagyobb pártját egy viccmester vezeti – Beppe Grillo –, s az olasz lapok azzal a gondolattal szórakoznak, hogy Grillót (akinek programjában egyebek mellett a katolikus papok gyermekvállalási jogának lehetővé tétele szerepel, mondván: ne a máséhoz nyúljanak) meg kellene kérdezni, miből is áll konkrétan a kies Itáliát megmentő agrárpolitikája. Megjegyzem: a nagy vagyonra kivetett szolidaritási adó ötlete szimpatikus. De hogy ne csak közeli tájakon bolyongjak: az egyiptomi Muszlim Testvériség is megszorításokkal próbál úrrá lenni a politikai és gazdasági értelemben egyaránt kivérzett állam bajain, s tény, hogy ez nem használ a felszabadult ország állandósult forradalmának.

Nem vágnak egyformán Visszatérve Amerikára, március elején jelentette be Obama elnök, hogy kormányának nem sikerült kiegyeznie az alsóházzal a márciustól esedékes automatikus állambüdzsé-csökkentéseket illetően, tehát kezdődhet a gazdasági szabadesés. A republikánus „extrémek”, azaz a bostoni teadélután (Tea Party) ultramodern, pártos reinkarnációi által befolyásolt Képviselőház teljes mellszélességgel kiállt a fűnyírós költségcsökkentések mellett, s elméletileg ki is húztak szeptemberig 85 milliárd dollárt a gazdasági körforgásból. Tegyük hozzá, ez nem is egy igazi fűnyíró. Ugyanis a vágás nem arányos, nem ugyanannyit vesznek vissza, és nem mindenkitől. Tény, hogy a módszer 10 év alatt 1200 milliárd dollárt takarítana meg, vagy venne el az országtól, nézőpont kérdése. Obama elnök csapata és a Szenátus nem is érti, miért volt erre szükség, nem is ért egyet vele, hiszen a józan ész azt sugallja, hogy gazdasági összehúzódás idején az állami költségeket nem indokolt szintén összébb húzni. Ilyenkor az üzletember kétszer is meggondolja, hogy befektessen-e, avagy tegye pénzét relatív óvottan fiadzani a bankba. Kemény recesszió idején az egyetlen igazán mozgásképes és kockázatvállaló gazdasági szereplő az állam. Feltehetően az államnak is kevesebb pénze van ilyenkor, hiszen az adókból sem folyik annyi az államkasszába, mint rendesen szokott, de azért meg kellene tartania mozgás- és vállalkozásképességét, hisz lendületben kell tartania a gazdaságot. Ezért költeni kezd valamiből, s nyilván deficites lesz. Hogy ebből kilábaljon, pénzt nyom a gazdasági vérkeringésbe, ezzel ugyan inflációt okozva, de hosszú távon kevesebbe kerülnek a Made in Amerika termékek, külföldön elérhetőbbek lesznek, fellendülhet a kivitel: ez jó, nem igaz? Ez lenne az elmélet, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy rég látott Amerika ekkora politikai egymásnak feszülést, mint most, az államháztartás állítólag drasztikus és hosszú távú visszanyírása kapcsán. Mindez gyökeresen ellentmond annak a politikai víziónak, amely szerint egy demokrata–republikánus összefogás kisebb mértékű nadrágövszorítást eredményezne, akár egy közösen elfogadott, hatékony túlélési, uniós költségvetést, amellyel elkerülhető a kormányleállás (government shutdown). Nem utolsósorban veszélybe kerülnek az oktatásról, egészségbiztosításról, bevándorlásügyről, valamint a fegyverviselési jogról szőtt szociális Obama-álmok. Hogy csak a legnagyobb problémát említsem, amellyel a republikánus többségű Képviselőház által megbénított demokrata vezetés szembe kell hogy nézzen: az ország büdzséje március 27. után, szeptemberig bezárólag, vagy megmenti az országot a megszorításokkal, vagy hazavágja a kormányt, vele együtt a nagy amerikai hadsereget is.

Nem olcsó a világot uralni Ha nincs remény a megmentésre, de a kormányzati szervek sem állnak le, mi történhet? A szélsőségesnek mondott megszorítások miatt eshetnek majd a finanszírozások és a sereg egészének a készenléti állapota. A haditengerészet máris visszalépett attól, hogy a Perzsa-öbölbe egy második repülőgép-hordozót is kirendeljen, lemondva a megszokott kétkötelékes járőrözésről. Már most beszélnek arról, hogy a harctéren lévő egységek küldetési idejét meghosszabbítják, illetve a cserecsapatok kiküldését elhalasztják. Ennek megfelelően leáll a bevetésre váró csapatok kiképzése is, illetve érintve lesz a harcieszköz-park karbantartása, hisz a legegyszerűbb csapatszállítótól a legnagyobb anyahajóig minden haditechnikának vannak fenntartási költségei. Ha pedig szintén takarékossági okokból nem újul meg a harcieszköz-park, akkor a meglévő eszközöket kell szavatossági idejükön túl használni, s ez összeadódva a javítások sűrűbbé válásával, rövidre zárja az ügyet. Az lesz még csak a pénzkidobás, ha vissza kell mondani a nagy fegyvergyártókkal kötött szerződéseket! Ha minden így marad, Amerika legnagyobb rémálma válhat valóra: szűkül az a technológiai fölény miatti szakadék, amely a rivális orosz és kínai birodalomtól elválasztja, s az is kétséges lehet, mennyire tud majd az új keleti és csendes-óceáni politikához kellő erőt/erélyt tanúsítani, hogy egy esetleges közel-keleti (bahreini?) beavatkozásról ne is beszéljünk.

Győzni félidőben Miről is van szó, azon túl, hogy mind a demokraták, mind a republikánusok megnyugtattak mindenkit: sem az állam nem fog leállni, sem a megszorítások nem lesznek drasztikusak? Mindkét oldal államadósságot gyógyít: Obama adóemelés és takarékosság keverékével próbálkozott, a republikánusok szerint az adóemelés már megvolt, most csak a megszorítások jöhetnek. Ugyancsak szerintük az elnök át akarja venni a republikánus alsóház feletti uralmat is, minden korlátozásért őket okolva arra készül, hogy a 2014-es „félidős” törvényhozási választások után demokrata többséget alakítson ki. Érdekes, hogy Obama állítólagos tervéről éppen a hozzá közelebb álló The Washington Post írt (Scott Wilson és Philip Rucker), s bár nem részletezik a stratégiát, amellyel az elnök – talán először az amerikai történelemben – demokrata többségű felső- és alsóházra támaszkodva, hosszabb távú döntéseket tudna hozni a 2014 utáni kétéves „béna kacsa” periódusban, az ötlet megkapó, hisz – feltételezik ők – így teljesíteni tudná választási ígéreteit. Ez a képlet a nagy politikai hazardírozást leszámítva arra sem ad választ, mit is tesz Obama az időközi választásokig. Lehet, hogy permanens kampányba kezd, másfél évig választókért barangolja az országot? Ez édeskevés lenne annak egytizedére is, amit megígért. Versenyre kel a republikánusokkal, akik szintén kampánysorozattal reagálnak erre? És hogy nyer szavazatokat? Talán egy megveszekedetten republikánus állam „átfordításával”, mint tegyük fel, Texas? Elegendő számú demokrata érzelmű latinót (apropó, az immigránsok törvényesítése) tudna listára tenni ehhez, s ha bejönne a számítás, földcsuszamlásszerű példaként használhatná Texast a többi republikánus állam meggyőzésére? Nem beszélve arról, hogy épp a „béna kacsa” periódus miatt az időközi választások után már mindenki a következő elnökválasztásra koncentrál, s ilyenkor nem kizárt, hogy az elnök mind a Szenátusban, mind a Képviselőházban veszteségeket könyvelhet el. Mindezek ellenére olyan hangokat is hallani, hogy a veszélyeztetett közszféra még nem kényszerszabadságol; a 85 milliárdos vágás csupán az éves büdzsé két százalékát teszi ki, és a legjobban érintett védelmi ágazat esetében is csak 10 százalékos visszanyesést jelent; a Medicare rendszertől elvesznek ugyan két százalékot, de a Medicaid és a Social Security érintetlen marad. Elképzelhető, hogy Obama azért hagyta, hogy menjen minden a maga útján (valóban csak az utolsó pillanatban próbálva egyezkedni), mert arra játszott, hogy a mániásan hazavédő republikánusok megijednek a védelmi költségek látszólag súlyos érintettségétől és visszalépnek, illetve megelégednek némi adóemeléssel, amely csak a vagyonosabbakat érinti. Nos, a közvélemény kezdi azt hinni, hogy azért lennének fontosabb ügyek is, mint a már politikai (szinte ideológiait írtam) lövészárok-háborúba beleragadni. Itt van például a szabad fegyvertartás kérdése, vagy a klímaváltozás elleni lépések elmaradása. Az olvasó amerikaiak úgy érezhetik, hogy ez a krízis egy nagy „csinálmány”, s bár valós pénzekről van szó és a megszorítások egy része mindenképpen fájdalmasan hat (ha a „célkeresztben lévő” állásoknak csak a fele szűnik is meg), igazából egy balul elsülő kísérletnek a részesei, amelyben mindkét kísérletező tévedett, de erről nem beszél. Aztán az olvasó amerikaiaktól a gondolat eljut majd a nemolvasókhoz is. Kérdés, hogy a választók melyik kísérletező felet büntetik majd jobban.