Rap, költészet, slam poetry egy emberben

A Korunk Akadémia szervezett Kolozsváron slam poetry estet, amelyen Simon Márton és Pion István mellett Závada Péter is fellépett. A rapperként, költőként is ismert slam poetry előadóval Kustán Magyari Attila beszélgetett prózaíró édesapjáról, Závada Pálról, a három gyakorolt műfaj összefüggéseiről, az erdélyi kapcsolatépítésről.

A neved akarva-akaratlan összefonódik az édesapádéval, de ezen túl is mindazzal az értékkel, tapasztalattal, amit a családból, a gyerekkorból felépítettél. Amellett, hogy Parti Nagy Lajost és Esterházy Pétert is, lévén apád barátai, régóta jól ismered, azt is olvastam rólad, hogy horrorfilmekkel erősítetted magad. Emögött egy izgalmas filozófia bújik meg, ami talán sokat elárul rólad.

Amikor négyéves voltam, a szüleim elváltak, kilencéves koromban pedig meghalt anyám. Õt pedig nagyszülők, dédszülők, keresztszülők követték. Ezért elkezdtem horrorfilmeket nézni. Nem darabolós-véres horrorokat, hanem misztikusakat, sötéteket, megmagyarázhatatlanokat. Izgattak és meg is rémisztettek. Azt gondoltam, hogy le kell tudni számolni minden félelemmel, de rájöttem, hogy vannak olyan félelmek, amelyektől nem kell megszabadulni, de a megértésük fontos.

Mintha ellentmondana ennek az az álláspontod, hogy a mai generáció túlságosan gyáva és apolitikus. Ráadásul ti magatok is – rapben, slamben – véleményt formáltok, akár aktuálpolitikai kérdésekről is.

A személyes traumák mellett léteznek olyan földi dolgok, mint például egy diktatúra, amelyek ellen muszáj valamit tenni. A mi generációnk és a nálunk fiatalabbak valóban nem tudják, nem éltek olyan helyzetben, aminek alapján mérlegelni tudnák, hogy mi a szabadság vagy az elnyomás.

Írók közt nőttél fel, de húszéves korodig különösebben nem foglalkoztál az irodalommal. Mivel magyarázható ez az első látásra paradox helyzet?

A családban alapvetés volt az irodalom, de akkoriban még, nem tudom, miért, kevésbé érdekelt. Persze olvastam mindig is, hiszen apám író, de ahogyan Hrabal írja, „akaratom ellenére lettem művelt”, körbe voltam véve könyvekkel. A rap valamiféle lázadás lehetett, de mégsem távolodtam el annyira a gyökereimtől, mert végül is szavakkal foglalkoztam.

Az Akkezdet Phiai együttes mellett a slam poetry meghonosításában is ténykedsz, többedmagaddal. Naivan teszem fel a kérdést: a slam tulajdonképpen egyfajta frissítése, korszerűsítése a hagyományos értelemben vett költészetnek?

Azt hiszem, ma Magyarországon nem érdemes úgy kortárs irodalomról beszélni, hogy ne említenénk meg a slam poetryt. A műfaj kanonizálódásáért sokan sokféleképpen harcolnak. Ilyen többek között Simon Márton fiatal költő-slammer, aki tavaly nyáron a Litera netnaplóban kvázi „comingoutolt”, ami annyit tesz, hogy leírta, szerinte mennyire fontos ma a slam a magyar irodalomnak, és hogy mennyire frissnek, élőnek, vérpezsdítőnek tartja. Simon cikke nyomán parázs viták pattantak ki, komoly on-line és nyomtatott irodalmi párbeszéd indult. A slam poetry több szempontból is más, mint egy egyszerű szavalás: kapcsolatban áll a közönséggel, van benne versenyszellem, és erős teatralitás jellemzi – szóval a színházhoz vagy a stand up comedyhez közelebb áll, mint a versíráshoz. A slam poetry szövegek aktuálisak, nem törekszenek az örökérvényűségre. Az „itt és mostban” léteznek.

Néhány évvel ezelőtt már jártatok Gyergyószárhegyen, azóta pedig mintha egyre gyakrabban lépnétek át a határt. Alakul egyfajta együttműködés az erdélyi magyarokkal?

Hét-nyolc évvel ezelőtt a szárhegyi filmfesztiválon léptünk föl először a zenekarral – ahol megjártam egyébként, mert olyan miccset ettem, amitől két napig lázas voltam –, aztán Sipos Zalánnál Csíkszeredában, majd Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is jártunk. Erdélyben élénk az irodalmi élet, nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadják a magyar írókat, költőket.

A rap és a slam poetry mellett tavaly megjelent az Ahol megszakad című első köteted, a Libri gondozásában. Hogyan fogadták?

Az első hónapokban megjelent három-négy lehúzó, személyeskedő kritika, amelyben számon kérték tőlem, hogy miért írok verset, hogy ha eddig rappeltem, mi ez a tinibálvány imázs, mik ezek az avítt formák, a rímek lejártak stb. Aztán az Élet és Irodalomban megtört a jég, majd a Beszélőben, az Alföldben is jó kritikák jöttek, a mérleg így most már pozitív. Az első verseimet egyébként álnéven küldtem el, mert ugye apám neve miatt vagy túlságosan lehúzzák, vagy túlzott előnyben részesítik a munkáimat, és így nem tudhatom meg az igazi értéküket. Később ez megváltozott, nem akartam örökre álnéven írni. Apám soha nem segített az irodalmi karrierem építése szempontjából, el tudok számolni azzal, amit elérek. Büszke vagyok arra, amit ő csinál, megbeszéljük az irodalmi-közéleti dolgokat, elolvassuk egymás írásait, de nem látja a verseket, mielőtt megjelennének. Inkább a kollégáit, Parti Nagy Lajost, Darvasi Lászlót, Várady Szabolcsot választottam anno, mentoraimul. Apám, amikor rapszövegeket írtam, még láthatólag ódzkodott tőlük, az utóbbi egy-két évben viszont azt tapasztalom, hogy egyre jobban tetszenek neki a verseim.

Azt több helyen olvastam – és tapasztaltam –, hogy meglehetősen jó viszonyt ápolsz a rímekkel.

Rímekkel dolgozom tizenöt éve, és csak most jutottam el odáig, hogy nélkülük is meg merek szólalni. Nem tartom jobbnak egyiket a másiknál, létjogosultsága van a prózaversnek és a rímes versnek is – gyakoroltam a formákat, ki akartam próbálni minden lehetőséget. Nem tudom, miért alakult így, talán megint a személyes újdonságkeresés, a változtatás folyamatos igénye teszi, hogy az újonnan megjelent írásaim közt majd mindegyik szabad vers.

Azt hiszem, hab a tortán az, hogy nem csak rappel, slam poetryvel és költészettel foglalkoztál, hanem reklámszövegírással is.

Néhány évvel ezelőtt nem nagyon volt pénzem, ezért elvállaltam egy reklámmunkát, mert mégiscsak szövegekkel kell dolgozni. Be kellett járnom egy irodába. Az elején lelkesen álltam hozzá, de mikor láttam, hogy a megrendelőknek mindig a legbutább verzió tetszik, elegem lett.

A reklámszövegírás tehát nem kifejezetten művészbarát foglalkozás, de mit gondolsz az irodalomról? Azt mondják, ez a műfaj igazából ökölvívás.

Valahol olvastam, hogy Magyarországon az egy négyzetméterre jutó költők száma magasan meghaladja az európai átlagot. Mindenki ír, ehhez képest viszont kevesen olvasnak. Az ember, ha nem szereti is bevallani, tudja, hogy megy a könyöklés azért a néhány olvasóért, azért a néhány, szakmai berkekben megbecsült pozícióért.

Attól függően, hogy ki mikor és milyen műfaj kapcsán ismerkedett a neveddel, lehetsz számára Závada Péter, de az Akkezdet Phiaiban használt Újonc is. Mennyire jellemez téged ez a név?

Tizenöt éves koromban találtam ki ezt a rap-álnevet. A kosárlabdában a fiatal játékosokat nevezik így. Már nem nevezném magam újoncnak, de ennek a névnek van egy másik jelentése is: hogy az ember mindig új dolgokat akar megismerni.